Századok – 1992

Tanulmányok - Gál Éva: Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században I/3

14 GÁL ÉVA A rendelkezésünkre álló összeírások szerint tehát az óbudai uradalomban élő zsidók lélekszáma 1727-től számítva négy évtized alatt háromszorosára emelkedett, majd a következő nem egészen két évtized alatt újra csaknem megháromszorozódott, s a II. József kori népszámlálás idején az 1727. évinek a kilencszeresét alkotta. Az óbudai uradalomban nemcsak a zsidóknál volt tapasztalható gyors népességnövekedés, hanem a nem zsidó lakosságnál is, mivel ezen a Buda melletti nagybirtokon a török kiűzésétől kezdve az egész 18. század folyamán szinte szünet nélkül folyt újabb meg újabb telepesek — németek, szerbek, horvátok, szlovákok, kisebb számban magyarok — beköltözése. A népesség gyarapodása tette lehetővé az uradalom gazdasági fellendülését és a földesúri jövedelmek megsokszorozódását. Az óbudai uradalomban Buda visszavívása után, 1686 őszén csak 3 lakott település volt, a 18. század elején 9 (Óbuda, Zsámbék, Szentendre mezővárosok, Budakeszi, Tök, Pilisszántó, Dunabogdány, Tahitótfalu, Szigetmonostor falvak); az 1720-1730-as években benépesült az addigi puszta Budaőrs, Békásmegyer és Perbál, s így a lakott helységek száma 12-re emelkedett. Az uradalom nem zsidó lakossága a 18. század elejétől a II. József kori népszámlálásig mintegy ötszörös növekedést mutatott, a földesúri jövedelmek pedig 25- szőrösükre emelkedtek, ami a gazdálkodási tevékenység — elsősorban a bortermelés — óriási megélénkülését jelezte. Az óbudai uradalomnak ezt a gyors népességnövekedését és gazdasági fejlődését ugyanazok a tényezők tették lehetővé, amelyek a zsidó beköltözők számára is vonzóvá tették ezt a területet: a 18. század folyamán az ország legjelentősebb piacközpontjává emelkedő Pest, az újra fővárossá lett Buda és a fontos közlekedési útvonalak, elsősorban a Duna közelsége. A főként kereskedésből élő zsidók számára ezek a gazdaságföldrajzi tényezők különösen fontosak voltak. Pest, a pesti vásárok nemcsak a távolsági kereskedelemmel foglalkozók, hanem a zsidó kiskereskedők számára is az üzleti tevékenység fontos színterét jelentették. Innen, az ország közepéről sok más város — Kecskemét, Debrecen, Komárom, Győr stb. — vásárai is jól megközelíthetők voltak. A Budán állomásozó nagylétszámú helyőrség jelentős felvevőpiacul szolgált a zsidó terménykereskedők, de az egyéb, kisebb értékű árukkal kereskedők számára is. Maga az uradalom, gyarapodó lakosságú mezővárosaival és falvaival, de az óbudai uradalmon kívül az egész tágabb Buda-környék is megélhetési lehetőségeket nyújtott a falvakat járó vándorkereskedőknek, a „bátyus zsidóknak". Foglalkozási megoszlás, vagyoni viszonyok Az első — 1725. és 1727. évi — összeírások az óbudai uradalomban élő zsidók foglalkozásáról semmilyen információt nem nyújtanak, anyagi helyzetükről pedig csak kevés és közvetett felvilágosítás meríthető belőlük. Az örökösödési perhez készült 1727. évi összeírás feltünteti a zsidók egyenkénti cenzusát. Zsámbékon a saját házukban lakók egyformán 10-10 forintot, a más házánál lakók (inquilinus-ok) 3-3 forintot fizettek. Itt tehát a cenzus összegéből alig következtethetünk az anyagi helyzet esetleges eltéréseire. A helytartótanácsi összeírás viszont a legtöbb esetben megmondja, ki mennyiért vette a házát, s az összegekből már levonhatók valamelyes következtetések. A zsidó bíró és egy másik családfő 30 forintért vette házát. Égy családfő 19, egy 14, egy 13, kettő 12 forintért vett házban lakott, de volt olyan ház is, amely csak 10, 7, illetve 4 forintba került. Az óbudai zsidók közül ekkor még senki sem lakott saját házban, mert a földesúr addig nem engedte meg nekik a házvásárlást, a háztulajdon értéke tehát nem szolgálhat — mint Zsámbékon — némi támpontúl. Óbudán viszont a cenzus összege