Századok – 1992
Történeti irodalom - Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl (Ism.: Sebők László) I/169
TÖRTÉNETI IRODALOM 169 éppúgy, mint a társadalmi status quo fenntartásánál és őrzésénél. Ehhez képset sem az új dinasztia-alapítás, sem a diktatúra bevezetése nem volt számukra, így főként a hercegprímás számára elfogadható. Sokáig a kérdéssel foglalkozó irodalomban, még inkább publicisztikában Serédi fő „bűnéül" azt rótták fel, hogy miután a vatikáni könyvtár és titkos levéltár világtól elzárt falai között élt, és onnan került az esztergomi érseki székbe, így nem volt kellő érzéke a politikai kérdésekhez, a hazai valósághoz, s mindent a jog szempontjából vizsgált és mérlegelt. Ma már világos, hogy ennek a világhírű kánonjogásznak szinte a legprecízebb harci eszköze maradt a törvénytelenséggel és diktatórikus törekvésekkel szemben: a kristálytiszta logika és jogi okfejtés, argumentáció. A hercegprímás nem válhatott modernkori Szent Ferenccé, és sem ő, sem az egész hierarchia nem vállalhatta a koncentrációs táborba menő klerikusok szerepét. (Bár akadt köztük olyan, aki erre is hajlandónak mutatkozott.) Orbán-Vida bevezető tanulmányának legtöbb megállapításával egyet lehet érteni, ók végül is nem „egyháztörténetet" akartak írni, még csak nem is azt korrigálni, hanem a jelzett évek köztörténetébe ágyazták sikerrel az akkori egyházfejedelem magatartását. Bizonyítják ezzel azt a régi igazságot, hogy nem lehet valamiféle steril egyháztörténetet írni a valóság egészének a negligálásával, amint csalóka volt az a „köztörténet" is, amely tendenciózusan állította be vagy akár negligálta is az egyháztörténeti aspektusokat. Éppen ezért vigyázni kell arra, hogy a történész, még ha világi és nem hívő is, ami éppúgy nem lehet szakmai kérdés, mint az ellenkezője, ne kövessen el az egyháztörténet körébe vágó tárgyi tévedéseket. Szokás szerint recenziónk végére egy csokorral gyűjtöttünk az 55 oldalnyi bevezető tanulmányból. 1943-ban Montini nem volt „vatikáni államtitkár", hanem csak helyettes (államtitkár Meglione bíboros) volt. (36.) Spellmann „amerikai érsek" titulusa is szakszerűtlen, hiszen ő New York érseke volt, és 1946-ban Mindszentyvel egyidejűleg kapta meg a bíbort a pápától. De vehetünk a „köztörténetből" egy-egy bakit A 28. oldalon 628 „alsó- és felsőházi tag"-ról írnak, holott valójában felsőházról és képviselőházról beszélhetünk. Az pedig nyilván már a ,nyomda ördöge", hogy „Baky Endre-féle július eleji szélsőjobboldali terrorista pucsskísérlet" szerepel Baky László és Endre László helyett... (43.) A szerző-szerkesztők jegyzetelési apparátusa egy kicsit bonyolultnak tűnik a kívülálló számára, bár maradéktalanul el kell ismerni annak precizitását. Valószínűleg a komplikáltság okozta, hogy Serédi saját szövegéhez csillaggal fűzött „lábjegyzetét" a 60. oldalon nem korrigálták: József főherceg ugyanis nem 1918-ban, hanem 1919 augusztusban volt kormányzó. (1918 október végén, november elején „csak" homo regius.) Serédi Jusztinián bíboros feljegyzéseinek közreadása példaértékű vállalkozása lehetne legújabbkori egyháztörténetírásunknak -, ha lenne erre vállalkozó és vásárló közönség. Ugyanis az újabb, és az eddigieket antagonisztikusan tagadó új mitológiák, új legendák éppen születőben vannak. A szakma kötelessége lenne e korszakra vonatkozóan is az objektív valóság feltárása és dokumentálása. A források ugyanis megvannak. Gergely Jenő VALLÁSOSSÁG ÉS NÉPI KULTÚRA A HATÁRAINKON TÚL Szerkesztette: Fejős Zoltán és Küllős Imola A Magyarságkutatás Könyvtára •. Budapest, 1990. "...Többször elhangzott már, hogy a nemzetiségi sorban éló magyarság számára a vallásos élet, az egyes magyar felekezetekhez való tartozás jelenti az anyanyelvi kultúra és műveltség egyik utolsó - ha nem a legutolsó - bástyáját. ... Mások ugyanakkor kétségbe vonják a vallásnak a nemzetiségi lét megtartásában betöltött szerepét, cáfolják, hogy az egyháznak a kisebbségek organizációjában megkülönböztetett szerepe lenne. ... Szembeállítva e két álláspontot, feltűnő, hogy a gyakran indulatokat kavaró viták milyen kevéssé hivatkoznak konkrét adatokra, megalapozott ismeretekre." (Részletek Juhász Gyula előszavából.) A kötet belső borítóján található felirat (Vallási néprajz 4.) elkerülhetetlenné teszi a recenzens számára, hogy bevezetésképpen ne szóljon az összeállítás előzményeiről és arról a társadalomtudományi környezetről, amelyben ez a munka napvilágot látott. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis már a rendszerváltozás előtt is folytak vallási néprajzi kutatások az ELTE Folklór Tanszékének és a Református Doktorok Kollégiumának szervezésével és támogatásával, s eredményeik három kötetben a nyolcvanas évek végén kiadásra kerültek. A szerény anyagi lehetőségek következtében azonban csak néhány száz példányban jelentek meg, s általában a legszűkebb szakmabeliekhez jutottak el. A társadalmi háttérben bekövetkezett változások következtében a kutatásokkal kapcsolatos légkör azóta lényegesen kedvezőbbé vált, de a publikálásokkal, kiadásokkal kapcsolatos finanszírozási problémák továbbra is megmaradtak. Ez a kötet is
