Századok – 1992

Történeti irodalom - 300 Jahre zusammenleben – aus der Geschichte der Ungardeutschen. Internationale Historikerkonferenz in Budapest (5–6. März 1987) (Ism.: Pritz Pál) I/162

164 TÖRTÉNETI IRODALOM 164 tény konzerválta, hogy ott részben megőrzött a hagyományos ipari népesség. Szőlt a brennenbergi bányászok 1909 őszén szervezett megmozdulásról, amely a német etnikumhoz tartozó munkásság első világháború előtti legnevezetesebb osztályharcos megmozdulása volt, majd a békerendezés utáni új helyzetet ismertette, annak hatását elemezte előadásának tárgya szempontjából. Az MSZDP német nyelvű lakosságot megnyerni igyekvő agitációjának tengelyében a demokrácia és a nemzetiségi kérdés összefüggését állította, azt hirdette, hogy a demokrácia megteremtése hozhatja meg a nemzetiségi jogok érvényesülését is. Túkovszky Lóránt, aki a hazai németség 1919-1945 közötti históriáját a magyarországi nemzetiségi politika aspektusából vizsgálta, annak a meggyőződésének adott hangot, mely szerint a korabeli magyar kormányzt nemzetiségi művelődéspolitikája nagy mértékben felelős azért, „hogy a magát kultúrájában s hovatovább nemzetiségi létében fenyegetettnek érző magyarországi németség körében kialakult egy olyan irányzat, amely ...egyre inkább külső támaszt keresett és talált." Ugyanakkor a népi irányzatnak az a dinamizmusa, amely csak a külső nyomás eszközével, a revízió ügyének taktikai kiahsználásával operált, a magyarsággal való együttélésben hovatovább mást sem látott csak asszimilációs veszélyt, a magyar sovinizmus reakcióját erősítette tovább a jogos kisebbségi igényekkel szemben. Az előadó bemutatta a kisebbségi népiskolai oktatásról szóló 1923. évi rendeletet, annak 1935-ös, majd 1941-es módosítását, szólt a Volksbund-iskoláról. A második világháborús évek kapcsán óvott attól a korábban általános felfogástól, amely a magyarországi németséget egészben a népi Németország „ötödik hadoszlopának" tekintette. Valójában a magyarországi németség nagy többsége nem tette megáévá azt a törekvést, hogy állammá váljanak az államban, s az őt ért káros befolyások ellenére is megmaradt a kölcsönös előnyös kétnyelvűség, a kulturális kölcsönhatások hívének. Balogh Sándornak jutott az a nehéz feladat, hogy az új Magyarország és a magyarországi németek viszonyáról szóljon. Megítélése szerint az új hatalomnak a német kisebbséggel szembeni magatartását legalább négy tényező befolyásolta. A fasiszta Németország emberiség ellen elkövetett szörnyűségei, a győztes nagyhatalmak állásfoglalásai, a szomszédállamok nemzetiségi politikája, valamint a magyarországi belpolitikai viszonyok, amelyeknek a békeszerződés életbe léptetéséig csak korlátozott jelentősége lehetett. Az 1945. VIII. 15-i pártközi értekezlet ugyan úgy foglalt állást, hogy, „Magyarországon nincs svábkérdés, csak német fasiszták kérdése van", ugyanakkor azonban - a volt Volskbund-tagok kitelepítését tűzve célul - 300 ezer fő eltávolítását határozták el, amikor az 1937-es határok között 100 ezer Volksbund-tag sem lehetett. A SzEB azonban még ezen az állásfoglaláson is túltett, amikor 1945. VIII. 9-én 450 ezer német kitelepítésére szólította fel a magyar kormányt. A minisztertanács vonakodott cselekedni, november 20-án azonban a Németországi Szövetságes Ellenőrző Tanács már heteken félmillió német kitelepítését rendelte el. E határozatot a SzEB elnöke 10 nappal később hozta Tildy Zoltán miniszterelnök tudomására, legrövidebb időn belül konkrét végrehajtási tervet sürgetve. A SzEB elnöke, Vorosilov marsall december 10-én ezer főt tartott kitelepítendőnek, a bizottság amerikai képviselője, Key tábornok pedig 300-400 ezer személy eltávolítását sürgette. így született meg a kormány december 29-i rendelete, amely a korábbi hivatalos magyar állásponttól eltérően lényegében a kollektív felelősség elvére helyezkedett, mint hogy a német nemzetiséghez való tartozást és a német anyanyelvűséget is elhatároló szempontként kezelte. 1946-ban 135 ezer személynek kellett emiatt az országot elhagynia, ők a volt NSzK területére kerültek, míg az 1947 tavaszától kitelepített újabb mintegy 50 ezer fő a volt NDK-ban talált új hazát. Az előadó határozottan elítélte a kitelepítéseket, hiszen azok a megengedhetetlen kollektív büntetés egyik formáját jelentették. Nem tagadta, hogy a kitelepítések végrehajtásának módjában mutatkoztak különbségek, a lényegen azonban ez nem változtatott, mert „az embertelent nem lehet emberségesen végrehajtani". Fögkin Gizella a nemzetiségi oktatás második világháború utáni jogi szabályozását világította meg. Az 1945-46-ban kiadott rendeletek árnyalt elemzése nyomán megállapította, hogy 1945 után német nemzetiségi oktatás újjászervezése - az esetenkénti és helyenkénti kivételeket nem tekintve - csak az 1951/52-es tanévtől kezdődött meg. Az elért eredmények jellemzésére említette, hogy az 1955/56-os tanévben 113 szlovák, 107 német, 59 „délszláv" és 21 román nyelvet, illetve nyelven oktató általános iskola működött hazánkban. Stark Ferenc a Magyar Népköztársaság nemzetiségi politikájáról tartott nem történeti, hanem inkább ideológiai-politikai jellegű előadást. Szende Béla az azonosságtudat és a nyelvi kultúra összefüggéseit vizsgálta a magyarországi németek körében. A nemzetiségpolitikai gyakorlat szempontjából feltétlenül szükséges különbséget tenni, hogy egy adott etnikai csoport milyen fejlettségi szinten jut nemzetiségi/kisebbségi státusba. Ha az őt kibocsátó közösség már rendelkezik állami hatalommal is támogatott nemzeti tudattal, akkor ez a csoport feltétlenül