Századok – 1992

Történeti irodalom - Trócsányi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben (1690–1740) (Ism.: Czenthe Miklós) I/157

TÖRTÉNETI IRODALOM 161 havasalföldi borbehozatallal. Haan 1717/18-ban ellentétbe került Steinville főhadparancsnokkal. A kincstárnak harmincadjövedelmet biztosító idegen kereskedóelemeket - a rendek többszöri tiltakozása ellenére is - pártfogásukba vették. Az erdélyi görögök megtartották pozícióikat, míg a gyulafehérvári zsidók fokozatosan eljelentéktelenedtek. Az örmények új centruma, Szamosújvár 1726-ban kapott mezővárosi kiváltságot. Kincstári kezelésbe került II. Apafi Mihály 1713-i halála után a hatalmas Apafi-vagyon, ennek Szendrey olténiai fóharmincados kapta a bérletét, míg a vajdahunyadi vasbányákat Steinhilbert bérelte lü (1717). A fóhadparancsnok védelmét élvező kincstári vezető testület 1720-tól kezdve Cameralis Directio néven szerepel, működését pedig központi instructiók szabályozták. Az elhalálozások miatt az elsőfokú országos bíróság, a királyi tábla ülnökei szinte teljesen elfogytak, 1712-ben újakat kellett jelölni. A református Wesselényi István a rendek elnöke címén kfvül a királyi tábla elnöki tisztét is betöltötte. Az ítélőmesterek a katolikus Olasz Mihály, az unitárius Sándor Gergely és a református Szentkereszti András voltak. Az ülnökök között 1715-re relatív katolikus többség alakult ki: 5 katolikussal 4 református és 3 unitárius állt szemben. Az igazságszolgáltatás reformja a következő időszakra húzódott. Az adó 1711 után is ISO ezer és 1 millió között mozgott, a legnagyobb adóhátralékban levő szász székek kezdeményezték az elosztás arányosítását, amely azonban az 1712-es adóösszeírás ellenére is egyre húzódott, míg a korszak végére, 1730-ra kialakították a már említett cal cuius-rendszeri A hadellátást polgári részről az országos főbiztosság irányította Jósika Gábor, majd Komis István vezetésével. Az 1703-1708-as háborús viszonyok miatt teljhatalmat élvező főhadparancsnokok szerepe fokozatosan csökkent, de végig jelentős maradt (1708: br.Kriechbaum, 1711: gr. Steinville, 1721/22: Virmont, 1722: gr. Königsegg, 1726: Tige, 1729: Wallis tábornok töltötték be ezt a pozíciót). Ók voltak az országgyűlés királyi biztosai, a rendek velük alkudoztak az adóról, ők töltötték be a ceremoniális szerepeket. 1711-ben a főhadparancsnok vezette a Rákóczi-hívek amnesztiájával foglalkozó bizottságot. Aktívan közreműködött az ellenreformációban: 1712-ben biztosította, hogy a jezsuiták Szebenben harangtornyot emelhessenek, 1716-ban pedig nagylétszámú katonaság fedezte a kolozsvári főtéri unitárius templom elvételét. Érdekes módon - a központi kormányzat érdektelensége miatt - ők vetettek föl számos modem gazdaságpolitikai ötletet, bár ezek egyelőre papíron maradtak. 1730-ban Franz Paul Wallis lett az új erdélyi főhadparancsnok aki Savoyai Jenő szűkebb környezetéből, bizonyos nagyúri allűrökkel indult, Kornis Zsigmond gubernátor 1731-es halála után a Haditanács 1732-ben jegyzékben értesítette a Guberniumot, hogy Wallis átveszi a polgári igazgatás vezetését is. Válaszként Bornemissza János alkancellár - jó udvari kapcsolataira támaszkodva - azonnali ellenakcióba kezdett, kihasználva a Sinzendorff vezette polgári és a Savoyai vezette katonai párt vetélkedését. Az 1733-as szebeni országgyűlés jelöléseit módosítva Bornemissza Haller Jánost segítette a gubernátori székbe (1734). A török háború miatt megnövekedett számú katonaság számára 1737-ben a gubernium megtiltotta a discretio kiszolgáltatását, de Wallis fenyegetésére meghátrált. A Haditanács 1738-ban az erdélyi református rendek vezetői ellen „koncepciós perrel" akarta megfélemlíteni a protestánsokat, de Sinzendorff segítségével ezt sikerült meghiúsítani. Trócsányi az 1734-el kezdődő időszakot Bomemissza-Haller rezsimnek nevezi, mivel a tisztségekre való jelölésnél a rendek elnöke tisztet - reformátusok főrendi jelöltjei helyett - Bornemissza saját magának szerezte meg. A Gubernium új összetételét a katolikus hegemónia jellemezte, all tanácsos közül 6 volt katolikus, 4 református és egy evangélikus. A tanácsosok jórészt birtokos urak lévén, az utazási nehézségek miatt szavazatukat sokszor írásban kérte ki a Gubernium. Az alkancellári tisztséget Bornemissza megtartotta magának. A királyi tábla is végleg megérett a reformra, hiszen óriási restanciái voltak (legrégibb pere 1500 óta húzódott!). 1735-ben a rendek elnöke és a királyi tábla elnöke (Pongrácz György) funkcióját szétválasztották majd 1737-ben királyi instructio részletezte a bíróság működési rendjét Székhelye a Gubernium mellé, Szebenbe került. Az ország adói, hasonlóképpen az előző időkhöz, békeidőben 800 ezer körül mozogtak míg az 1737-39-es török háború alatt meghaladták az 1 millióL Ez a birodalom fejlettebb területeihez képest aránytalanul nagyobb terhet jelentett. III. Károly 1737-ben reseriptumban szólította föl a rendeket az országos főbiztosság modernizálására. A rendek 1738-ban ki is dolgozták javaslatukat, amelybe belevették, hogy a főhadparancsnok tartozik az országot megvédeni saját katonaságával szemben is. Ez már egy önálló, az eseményekre reagálni képes erdélyi politikai vezetőréteg kialakulását jelzi. Az ellenreformáció nagy lépésekben haladt előre. Központjuk szétverése után még mindig unitárius bázisnak számító Kolozsvárott megakadályozták a megválasztott unitárius főbíró hivatalba lépését és keményen tiltották protestánsoknak új templomok építését. A katolikus vagyon gyarapítását szolgálta, hogy a kolozsvári jezsuita akadémia megkapta a kolozsmonostori kincstári birtokot. Elérték a katolikusellenes törvények eltörlését is. Erdély teljes rekatolizálása ezzel együtt reménytelennek tűnt, ezért paradox módon a központi kormányzat még erősítette is a protestánsokat azzal, hogy Erdélybe telepítette Auszt-