Századok – 1992
Közlemények - Silber Michael K.: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A „kaszinók” I/113
132 MICHAEL К. SILBER tékek állítottak akadályt a társadalmi integráció elé. Másfelől kézenfekvőnek tűnik, hogy a „poszt-emancipációs" korszakkal bizonyos társadalmi közeledés ment végbe a nem zsidó középosztállyal. Amikor a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején két rivális szabadkőműves rend alakult Magyarországon, a zsidó szabadkőművesek a német polgárság Nagy Páholyába való belépés mellett döntöttek, a dzsentrik által uralt Nagy Kelet Páhollyal szemben, ahol „a polgárság és a jómódú alsó középosztály aránya jelentéktelen volt".9 0 Budapest a vidékkel szemben. A zsidók budapesti koncentrációja gyakran torzulásokhoz vezetett a magyar-zsidó történetírásban. A korlátozott budapesti tapasztalatok alapján túl gyakran került sor túlzott általánosításokra; különösen a fővároson kívüli asszimiláció mértékének fölnagyítására irányuló tendencia mutatkozott erősnek. Körültekintőbb tanulmányok arra hívták fel a figyelmet, hogy a zsidók budapesti asszimilációjának viszonylag előrehaladott foka nem volt feltétlenül jellemző a magyar zsidóság többi részére. Én egyetértenék ezzel az utóbbi állásponttal. Mindazonáltal óvatosnak kell azonban lennünk az ellenkező feltételezéssel is, hogy tudniillik Budapest mindig az asszimiláció felső határát képviselte Magyarországon. Ugyanis abból a tételből, hogy mivel a zsidók ki voltak rekesztve szélesebb társadalomból a Budapesten a tizenkilencedik század végén, „a fortiori" arra következtettek, hogy a vidéki helyzet csak rosszabb lehetett. Jelen kaszinói esettanulmányunk helyesbítheti az általánosan pesszimista képet. Mint láttuk, az 1848 előtti időszakban a zsidók integrációjának mértéke a nagy vidéki mezővárosokban lényegesen előrehaladottabb volt, mint a fővárosban. Célszerű lenne részletesen megvizsgálni a vidéki zsidók helyzetét az 1880 utáni időszakban, hogy megbizonyosodjunk valóban jobban szenvedtek-e a társadalmi előítéletektől, mint a Budapesten élők. Ismerünk olyan önellentmondásos beszámolókat, amelyek jelzése szerint a társadalmi pozíciójuk nem volt túl rossz. Térjünk vissza röviden abba a két vidéki városba, Egerbe és Gyöngyösre, ahol a zsidókat kitiltották a kaszinókból az 1848 előtti időszakban. Néhány évtizeddel később a helyzet jelentősen megváltozott. Amikor három zsidó kérvényét 1866-ban elfogadták, azt a tüntető megjegyzést írták be az egri kaszinó jegyzőkönyvébe, hogy a „vallási különbségek nem gátolják a tagságot". A következő években, a zsidók olyan otthonosan érezték magukat a klubban, hogy többen, gátlásaikat feledve jiddisül társalogtak a klubhelyiségekben! Feltehetően ez már túl sok volt, és 1883 március 25-én udvarias határozat kérte az egyesület tagjait, hogy „lehetőleg magyarul társalogjanak, s az elrontott zsidó-német nyelvet társalgásuk közben ne használják".91 Mivel ez az incidens akkor történt, amikor a tiszaszeszlári vérvádat kihasználva az antiszemita agitáció a tetőfokára hágott, az esemény arra utal, hogy a zsidók meglehetős biztonságban érezték magukat az egri kaszinóban. Gyöngyösön az antiszemitizmus hatása csak 1925-ben vált észrevehetővé. Ebben az évben ugyanis, amikor határozat született, hogy zsidót nem lehet beválasztani az igazgatótanácsba, a kaszinó 72 zsidó tagja kilépéssel fenyegetőzött. Később a zsidók visszakoztak, és az említett népszerű antiszemita intézkedés eredményeképp a tagság 211 főre emelkedett. Ugyanakkor az egész eseménysor tisztán mutatja, hogy még 1925-ben is, mintegy 5 évvel Horthy hatalomra jutása után, a zsidók a tagság több, mint egyharmadát
