Századok – 1992
Közlemények - Silber Michael K.: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A „kaszinók” I/113
A ZSIDÓK TÁRSADALMI BEFOGADÁSA A REFORMKORBAN 133 alkották, és létszámuk még az antiszemitizmus jelentős kaszinóbeli térhódítása után is aránytalanul magas volt.9 2 Még egy futólagos áttekintésből is kiderül, hogy a vidéki helyzet nem lehetett olyan sivár. Az igaz, hogy az antiszemitizmus 1880 utáni növekedésével a zsidókat növekvő mértékben zárták ki a helyi társaságokból.9 3 Mindazonáltal az a benyomásunk, hogy ha egyik-másik klubból ki is tiltották őket, a zsidók megtalálták az utat a vendégszeretőbb társaságokba. Óvatosan kell bánnunk itt is az a fortiori érvek alkalmazásával, ha azokat az elit társadalmi helyzetéből kiindulva magyar zsidóság többi részére vonatkoztatjuk. Ha a Nemzeti és Országos Kaszinó Budapesten folytatta is diszkriminatív politikáját, ez csak a zsidóság legfelső rétegét érintette. Nagy valószínűséggel azonban a társadalmi létra alsóbb fokán az alternatív társadalmi szervezetek jóval hozzáférhetőbbek voltak. Ha eltekintünk az elit kaszinóktól, és a számos kört, klubot, társaságot, páholyt és szakmai egyesületet vizsgáljuk — ezekből egyedül Budapesten 1922-ben több, mint 600 volt! — a társadalmi integrációról minden bizonnyal sokkal kedvezőbb a képet kaphatunk.94 Talán csak a zsidók fokozott századvégi elvárásainak a jele, hogy mindezt látva, úgy érezték, a pohár félig üres. A történész azonban nem hagyhatja figyelmen kívül a pohár másik felét sem. Közösség és asszimiláció. A kaszinókkal foglalkozó esettanulmányokkal felvértezve fordulhatunk most ahhoz a két tág problémakörhöz, amelyet az asszimiláció és a közösség témája jelez. Az első az alábbi két tényező kölcsönhatására vonatkozik: kérdés, vajon fordított volt-e az arány a nagyobb társadalomba történő integráció és a zsidó közösséghez való lojalitás között? Az egyik feltétlenül a másik rovására következett-e be? A kaszinókat kezdetben olyan emberek látogatták, akik elhidegültek a zsidó közösségtől, és annak perifériáján foglaltak helyet? Úgy gondolom, a válasz egyértelmű: a zsidó kaszinótagok mindenütt a zsidó közösség kereskedelmi és intellektuális elitjéből kerültek ki. Akik a kaszinókban a legmagasabb tisztségeket elnyerték, mint például dr. Gross Frigyes és dr. Pollák Henrik Nagyváradon, dr. Horschetzky Mór Nagykanizsán, és Holländer Leo Eperjesen, ugyanazok voltak, mint akik a helyi és országos zsidó ügyekben a vezető szerepet játszották, mind a kaszinóba való belépés előtt, mind azután is. Az 1848 előtti időszakban bármelyik zsidót, aki a kereskedelmi, és kisebb mértékben valamely szakmai elithez tartozott, majdhogynem automatikusan mozgósította a hitközség, a vezető tisztség betöltésénél. Ritkán lehetett olyan prominens zsidót találni, aki távol maradt a hitközségi ügyektől. Sőt éppen a helyi zsidó hitközségben elfoglalt szerepük miatt váltak ezek a zsidók a kaszinói tagság természetes várományosává. Más szóval, a hitközségen belül siker volt az a belépőjegy, amely megnyitotta az utat a nagyobb társadalomba való belépésre. A reformkorra jellemző volt, hogy a túlnyomórészt hagyománytisztelő magyar zsidóság a szerkezeti tényezők indíttatására vezetőségét azokból az elemekből verbuválta, amelyek a legfelvilágosodottabbak voltak, és a nem-zsidó társadalomba a legjobban integrálódtak. Ez néhányszor bizarr helyzetet teremtett. Ugyanez az elit volt ugyanis a legfogékonyabb az asszimiláció radikálisabb formáira, azaz az áttérésre és a vegyesházasságra. Számos jellemző példát lehet találni, hogy olyan emberek, akik egykor a zsidó ügyekben vezető szerepet játszottak, szó szerint egyik napról a másikra áttértek, mivel ebben az időben más módja gyakorlatilag nem volt a zsidó
