Századok – 1992
Közlemények - Silber Michael K.: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A „kaszinók” I/113
130 MICHAEL К. SILBER Egyedül 1848 májusában kb. 30 zsidót kértek fel a csatlakozásra. A királyi privüégiummal bíró nagykereskedők jelentős csoportja, a pesti zsidó hitközség vezető rétege, most első ízben, megjelent a Körben.8 7 Bár az is igaz, hogy nem kizárólag az Ellenzéki Körön múlt, hogy ezek az emberek nem léptek be előbb. Talán az óvatosság késztette a zsidó establishment ezen oszlopait, hogy kétszer is meggondolják a belépést egy ilyen látványosan ellenzéki klubba. Bárhogy is legyen, világos volt, hogy Pest távol állt attól, hogy megelőzze a vidéket a zsidók integrációjáért vívott küzdelemben. Épp ellenkezőleg, a forradalomig Pest kifejezetten a vidék mögött kullogott. Részleges magyarázatul talán a pesti társadalom mérete szolgálhat. Számos kiváló politikai és kulturális személyiség fővárosi koncentrációja olyan „kritikus tömeget" alkothatott, amely a zsidó részvételt feleslegessé tette. A sokkal kisebb vidéki központokban a helyzet gyakran más volt, az ottani zsidó gazdasági és szakmai elitet sokkal kevésbé lehetett figyelmen kívül hagyni. Konklúzió Zay Miklós gróf megfigyelései a zsidóknak a századvég magyar társadalmából való kirekesztéséről jó kiindulópontot nyújtanak következtetésemhez. Zay a dzsentrit emelte ki, mint a zsidókkal legellenségesebb elemet, különösen a vidéki dzsentrit. Azt is megjegyezte, hogy a zsidóknak a társadalmi integráció eléréséért drágán kell fizetni, mégpedig a hitközség elhagyásával és kitéréssel. Ennek megfelelően három pontra szeretném felhívni a figyelmet: a dzsentri szerepére; Budapestnek a vidékkel szembeni helyzetére; valamint a hitközség és az asszimiláció kérdésére. A dzsentri szerepe. Ha összehasonlítjuk az 1848 előtti időszakot az 1880 utánival, feltűnő, a dzsentri zsidókkal szembeni magatartásának megváltozása. Igaz, maga a dzsentri belső szerkezete is megváltozott. Miután nagyszámú, különböző etnikumú közrendút fogadott soraiba, természetesen nem maradt többé az a tehetős földbirtokos magyar földesúri osztály, amely a nemesség feudális kiváltságait élvezte. Bár a dzsentri egyetlen időszakban sem volt egységes, mindamellett a reformkorban az uralkodó szellem a liberalizmus felé hajlott (bár ezt gyakran aggasztó ambivalencia korlátozta), míg 1880 után antiliberális áramlatok, vagy legalábbis szelektív liberalizmus lett a divat. Ez természetesen nem csak Magyarországra volt jellemző, 1880 egész Közép-Európában vízválasztó volt, amely a liberális eszméktől való távolodást és a zsidóknak a környező társadalomból történő növekvő kizárását jelezte. Szükséges hangsúlyozni, hogy a kirekesztés belső indítékai is változtak. A reformkori társadalomban a zsidók megőrizték különállásukat a hagyományos vallási és társadalmi előítéletek állhatatossága miatt. Az előítéleteket vitathatatlanul erősítette az a tény, hogy a zsidók nagyobbrészt nem rendelkeztek olyan kultúrával és viselkedésmóddal, amely „szalonképessé" tette volna őket. A századfordulóra azonban a magyar zsidóság társadalmi-gazdasági szerkezete és kulturális arculata drámaian megváltozott, és a hagyományos vallási előítéletek sokat veszítettek vonzerejükből. 1880 után a modern antiszemitizmus változatai által mozgósított érvek új sora ésszerűsítette a társadalmi előítéletet. Jóllehet az antiszemitizmus legvirulensebb formáiban mind Magyarországon, mind Németországban, de Nyugat- és Közép-Euró-
