Századok – 1992
Közlemények - Silber Michael K.: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A „kaszinók” I/113
A ZSIDÓK TÁRSADALMI BEFOGADÁSA A REFORMKORBAN 115 mel, melyben előszámlálta saját baljós tapasztalatait az előítéletekről. „1879-ben elnöke voltam a fővárosi nagy bálok elsejének, s midőn a meghívókra került a sor, megütközéssel hallottam, hogy zsidó családok egyáltalán nem szerepelnek a névsorban. Egy darabig ellenkeztem, de a rendezőség tagjai váltig erősítették, hogy amaz elem, mely a bált támogatja, elmarad, ha zsidókat is meghívunk. Személyesen győződtem meg az állítás igazi voltáról."8 A társadalmi elkülönülés leglátványosabb színtere az egyesületi élet volt. Egy nekikeseredett cionista kritikai észrevétele szerint Magyarországon kivétel nélkül minden nagyobb városban „legalább egy olyan társadalmi klub működik, mely zsidómentes. "9 A főbűnös ebben a budapesti Országos Kaszinó volt, amelyről mindenki tudta, hogy elvből nem fogad be zsidót. Ez annál tragikusabb, mivel ennek a legbefolyásosabb kaszinónak az elnöke „a szabadelvű párt fényes tehetségű vezére", a liberális sajtó kedvence, dr. Wekerle Sándor volt, háromszoros miniszterelnök.1 0 Jóllehet az alapszabályok egyértelműen leszögezték, hogy a tagság mindenki számára hozzáférhető, a kaszinó a zsidók előtt gyakolatilag már az 1883-as megnyitástól kezdve zárva volt. Igaz, az első világháború előestéjén a kaszinónak már kb. 20, főként nemesi rangra emelt zsidó származású tagja volt, de azok mind, vagy majdnem mind áttértek keresztény hitre. „A vagyonos és előkelő zsidó előtt mindenekfölött a további emelkedés egy útja áll nyitva — írta Zay gróf — : elhagyni apái hitét és megkeresztelkedni."1 1 A legtöbb elemző még kevésbé volt derűlátó. A magyar történelemről írt figyelemre méltó könyvében Ignotus Pál megjegyezte, hogy a századforduló táján még a megkeresztelkedett zsidókat is majdnem teljesen kizárták a magyar társadalom magasabb rétegeiből. Lehetsz a leggazdagabb, legműveltebb, sőt hivatalosan a királyságban a legmagasabb rangú ember, de ha zsidó vér folyik az ereidben, nem reménykedhetsz, hogy „chemin de fer"Л játszhatsz azokban a helyiségekben, melyek Budapest központjában a dzsentrik legelőkelőbb rétegének van fenntartva. Ismertem egy kitért zsidót, földbirtokost, a parlament egykori tagját, akinek rangja volt és divatosan öltözött, aki tudott párbajozni, szerenádozni, jobban, mint a saját köreiben az összes dzsentri, és feleségül vett egy hozomány nélküli igen csinos nőt, régi, kisnemesi származásút, „a megyei bálok és a budapesti dzsentri partik szépét". Esküvőjük után a feleséget még mindig meghívták a megyei bálokra, de diszkréten figyelmeztették őket, hogy jobb lenne, ha a férj egyéb elfoglaltságaira hivatkozna. Ebbe mindketten beleegyeztek, a feleségnek így nem kellett elvesztenie régi barátait, és különben sem volt arra mód, hogy ezeket a határokat átlépjék.12 Ha a zsidókat a magyar társadalomtól elválasztotta az előítélet fala, akkor ez különösen megmászhatatlannak bizonyult a dzsentrikkel való kapcsolatok esetében. Elfogadott tény volt, hogy a kékvérű arisztokraták társasága jobban elérhető volt a zsidók számára, mint a dzsentri Nemzeti Kaszinó Budapesten, ahol a magasrangú kormánytisztviselők gyülekeztek. Az is köztudott volt, hogy bár a fővárosban a társadalmi kapcsolatok rosszak voltak, a vidéken még annál is sokkal rosszabbak, "...a magyar társadalom azon része, mely — írta Zay — tán legkevésbé szíveli a zsidóságot: a vidéki gentry." 13 Meglepő módon, amint ezt az utóbbi időben írt tanulmányok mutatták, a dzsentri körök nem voltak hermetikusan zártak, és nagyszámú közrendű, vagy a
