Századok – 1992

Közlemények - Silber Michael K.: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A „kaszinók” I/113

116 MICHAEL К. SILBER kissebbségi nemzetiségek tagja olvadt be az első látásra monolitikus osztálynak tűnő magyar nemességbe. Erre a felfelé irányuló társadalmi mozgásra a legjobb példa maga Wekerle Sándor, aki a német középosztályból származott. Ez a nyitottság azonban a zsidókra nézve kevés előnnyel járt. Amint egy kutató megjegyezte, az a tényező, amely ezeket a különböző elemeket a század végén összetartotta, és osztályidentitásukat kikristályosítani segítette, az antiszemitizmus volt.1

4 Az antiliberális magatartás a dzsentrik között csak a múlt század hetvenes éveinek végén és a nyolcvanas évek elején kezdett terjedni. A dzsentrinek a korabeli gazdasági és politikai fejlődés eredményeképp bekövetkező társadalmi hanyatlását 1884-ben kommentálva az előkelő Berzeviczy Albert ijedten figyelte a liberalizmustól idegen, az agrárszemlélettől és antikapitalista eszméktől áthatott, Junker-típusú politikusok befogadásának növekvő tendenciáját. A dzsentri, amely valaha a liberalizmus zászlóvivője volt, most szofisztikus módon különbséget tesz apái liberális nézetei és a jelenlegi „börze liberalismus" vagy „zsidó-liberalizmus" között. „Az antisemitismus tagadhatatlan elterjedt a gentryben." - panaszolta Berzeviczy. A jelenlegi állapot csak katasztrófához vezethet - figyelmeztetett. Sürgette a dzsentriket, hogy térjenek vissza az előző generációk dicsőséges ideáljaihoz, adják fel a zártkörűséget és igyekezzenek keveredni a középosztállyal.1

5 Valóban, a reformkorban a társadalmi összeolvadás kérdését a liberális dzsentrik gyakran hangoztatták. Felismerve, hogy Magyarország nemzeti fennmaradása megköveteli a gazdaság modernizációját, olyan emberek, mint Kossuth Lajos aktívan törekedtek a magyar társadalom polgári átalakítására. A mentalitás és szokások változását kívánták mind a nemességtől, mind a hagyományos nem magyar városi elemektől. Kossuth az előző „polgárosodását", és az utóbbiak „nemzetiesítését" tűzte ki célul. Ideális esetben a két átalakítandó tényezőnek össze kellene olvadni, hogy kialakuljon egy nyugati típusú „középrend", „...egy önálló, alkotmányos középrend... nélkül — érvelt —, nemzetünknek jövendője nincs".1

6 Bár Kossuth utópiája sosem valósult meg, valóban volt egy rövid időszak a „reformkor"-ban (1825-1848), mikor a magyar liberálisok arról beszéltek, hogy szükséges volna egy bizonyos társadalmi „közeledés" (rapprochment) a különböző osztályok között. Vajon ezek a magasztos eszmék csupán üres szavak maradtak, vagy volt tudatos erőfeszítés is realizálásukra? Talán semmi sem bizonyítja jobban e törekvések komolyságát, mint a zsidóság befogadása a magyar társadalomba. Mint másutt is, a zsidó kérdés hamarosan a liberális eszmék próbaköve lett. A magyar társadalom a reformkorban A magyar társadalom legjellemzőbb tulajdonsága a tizenkilencedik század első negyedében valószínűleg statikus karaktere volt. Szemben azokkal a Nyugat- és Közép-Európában végbemenő változásokkal, amelyek átformálták a társadalom körvonalait, a magyar társadalom változatlannak és változhatatlannak mutatkozott. A társadalom mereven rétegződött a kvázi-feudális vonalak mentén, és úgy tűnt, áthidalhatatlan szakadék választja el az egyik réteget a másiktól. Magyarország elsősorban és főként agrártársadalom volt. A társadalmi és politikai piramis alján a parasztok helyezkedtek el, akik a magyar népesség több, mint