Századok – 1991

Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415

TANULMÁNYOK Kulcsár Árpád SÓBÁNYÁSZAT ÉS SÓKERESKEDELEM ERDÉLYBEN I. APAFI MIHÁLY URALKODÁSA IDEJÉN A sóbányák földrajzi elhelyezkedése Erdély földje igen gazdag ásványkincsekben. Az arany, ezüst, kéneső(higany), vaskő (vasérc), réz mellett a só az, amelynek bányászata gazdaságtörténeti szempontból különösen fontos. Az erdélyi medencében két vonalon emelkednek az alant húzódó roppant sótömegek oly közel a felszínhez, hogy kiaknázásuk lehetséges. Ε két öv egyike nagyjából É-D-i irányban szeli át Erdélyt a Nagyszeben-Máramarossziget vonal mentén, míg a másik a medence szélén húzódik a Kárpátok karéjával párhuzamos ívben. Több száz sósforrás, sóskút található,1 továbbá a felszínre is emelkednek több helyen kisebb-nagyobb sóhegyek.2 A természet e szinte kimeríthetetlen mennyiségben rendelkezésre álló gazdag adományának kiaknázása már a római korban is számos helyen folyt.3

A bányák művelése az Árpád-kortól folyamatos. Az Apafi-korban a szűkebben vett Erdélyen belül a Székelyföldön Sófalván, a vármegyék területén Dés, Kolos, Szék, Torda, Vízakna, bányáiban folyt sókitermelés; Máramarosban pedig a huszti vártartományhoz tartozó Rónaszéken. A kitermelt só forgalmazása kisebb részben a bányahelyeken történt, főképp pedig a két sóportuson, azaz a Gyulafehérvártól 2-3 kilométerre lévő marosváradjai és az 1664-ben felállított dévai sókikötőben. Máramarosban Hosszúmezőn és Máramarosszigeten (továbbiakban Sziget) volt a két sókikötő. A sóügyből származó jövedelmek jelentősége A sójövedelem a kincstárnak mindvégig számottevő bevételi forrása. Hogy az erdélyi só milyen fontos gazdasági potenciált jelentett, s mennyire jövedelmező lehetett, ahhoz talán elég arra hivatkozni, hogy több száz kilométernyi távolságból a dél-németországi Fuggerek mekkora érdeklődést tanúsítottak az erdélyi sóbányászat