Századok – 1991
Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415
416 KULCSÁR ÁRPÁD iránt. És épp a Mohácsot követő években, a gazdasági tevékenységeket igen kedvezőtlenül befolyásoló háborús viszonyok közepette, a belső anarchia állapotában, vállalva az ellenkirályok közötti manőverezést, szívósan törekedtek arra, hogy kezükbe vehessék az — egyébként korántsem kifogástalan helyzetben lévő — erdélyi sóügyet.4 A sóügy jelentősége különösen megnőtt az Apafi-korban. Külső körülményekből adódóan eleve megnövekedett az állam terheiből vállalt részesedése. A török hódítások következtében, a fejedelemség nyugati területeinek elszakításával, erősen megcsappant a mezőgazdaságból és az egyenes adókból befolyó jövedelem. Várad — az egyik legnagyobb kézműipari és kereskedelmi központ —, valamint a Kassára vezető kereskedelmi útvonal elvesztésével, továbbá szintén a török hódítások miatt, a másik jelentős centrum, Kolozsvár kényszerű végvárrá szervezésével a kézműiparból,kereskedelemből származó bevételek megapadtak, ugyanakkor a fejedelemség sóbányái hiánytalanul megmaradtak. Fontosságukkal tisztában lévén, Apafi kormányzata nagy gondot fordított megtartásukra. 1667-ben a török-erdélyi határkiigazítási tárgyalások biztosait így utasították: „nevezet szerint el kell távoztatni, hogy valamely sóaknás helyről adót ne igírjenek a comissarius urak, mert ha most akármely gyenge alkalmatossággal bele léphetik a török nemzet, esztendő vagy két esztendő múlva csak mint sajátját colaltatni kezdi, a több aknák jövedelme is éppen elvész miatta."5 Ugyanezen meggondolásból 1669 nyarán a gyulafehérvári országgyűlésen számos sóaknához vezető falu kiürítéséről, felszámolásáról határoztak, mert különben „Deésnek és Aknának hamar időn veszedelme következik,és consequenter az egész sóházaknak. "6 A sóból származó jövedelmek nagyban segítették az Apafi uralomra jutása körüli időszak kríziséből történő kilábalást, amikor még az államiság átmentése is megkérdőjeleződött. II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát követően sarcoló, dúló hadak pusztítottak végig többször is az országon, romba döntve a megelőző fél évszázadban megerősödött Erdélyt, s annak gazdaságát. Rablás, adó, foglyok váltságdíja, sarc és egyéb címeken lényegében megfosztották az országot pénz- és nemesfém készletétől, miközben a terhek, követelések többszörösükre emelkedtek. Égetően szükségessé vált a viszonylag gyorsan nagyobb tételben előteremthető jó pénz, mert mind a katonai, mind a diplomáciai lépések eredményessége döntően ezen múlott. Apafiék számára a különböző helyekről előteremtett kölcsönök mellett a só jelentette az ilyen pénzek fő forrását e válságos időben. Ránk maradtak a sókereskedelem döntő részét lebonyolító marosváradjai sókikötő7 részletes elszámolásai az Apafi-kor elejéről. Az egyik az 1661. október 27-től 1662. december végéig terjedő időszakról,a másik az 1663-as évről ad számot.8 Innen tudjuk, hogy: |l662-ben a portusi jövedelem 40.981 [Ebből közvetlenül a fejedelmi kincstárba került 5.489 Az oszág „komornékja" (a ki..:startó) Tűri László kezébe (ez minden bizonnyal török adóba ment) 10.000 „Portai expedition» nemzetes Sárpataki és Szombatfalvi uniimék"-nak 6.500 „'Kimosván expeditióra az tekintetes és Ngos Haller Gábor úr ő Nga"nak 4.600
