Századok – 1991
Tanulmányok - Tüskés Gábor–Knapp Éva: Osztrák–magyar interetnikus kapcsolatok a barokk kori zarándoklatok tükrében V–VI/517
BAROKK KORI ZARÁNDOKLATOK, BÚCSÚJÁRÓ HELYEK 543 év leforgása alatt. 1752-1760 között a szűkebb vonzáskörzet tovább terjed nyugat felé a határon túli keskeny sávban, megszilárdul a Fertő tó környékén, a tág vonzáskör stabilizálódik a Dunántúl többi részén, az ország egyéb területein pedig újabb települések kerülnek a hely tág vonzáskörzetébe. Az 1761-1770 közötti időszakban megkezdődik a szűkebb vonzáskör lassú visszaszorulása a Fertő tó mellékén és a nyugati határmenti területen, a tág vonzáskörzet csökkenése a Dunántúl déli és keleti felében, valamint a Duna-Tisza közén érzékelhető elsősorban. 1771-1773 között a tág vonzáskör leszűkül a Dunántúlra, ezen kívül már csak egy-két településről érkeznek zarándokok, s a szűkebb vonzáskör is csak nyomaiban észlelhető. Az időbeli átalakulás mellett a vonzáskörzetek jellemzője a zarándokok társadalmi állapota és származáshelye közti kapcsolat. Ebben nemcsak az adott települések társadalmi összetétele, hanem a különböző társadalmi rétegek területi mobilitása és a vonzáskörzetek társadalmi szerkezete is tükröződik. Ennek vizsgálatára ismét Boldogasszony és Dömölk esetében kínálkozik lehetőség. Boldogasszonyban a 17. század második felében az első korszakban a nem paraszti réteghez tartozók alakítják ki elsősorban a hely szűkebb vonzáskörét, s a paraszti réteg még a második korszakban is csupán kisebb mértékben vesz részt a szűkebb vonzáskör létrehozásában. Dömölkön az első időszakban a mesterember réteg játssza a döntő szerepet a hely szűkebb vonzáskörének kialakításában, s itt a tág vonzáskörzetben is a középső és magas társadalmi rétegek jelennek meg először, a paraszti réteghez tartozó zarándokok csak utána következnek nagyobb számban. Néhány más dunántúli zarándokhely vonzáskörzetének társadalmi szerkezete a pásztorok és az alkalmazott réteg közvetítő szerepére utal. Mindez egyrészt érzékelteti a felső és középső rétegek térbeli közvetítő szerepét a vonzáskörzetek szeveződésében, másrészt utal arra, hogy a paraszti rétegek kis területi mobilitásuk miatt nagymértékben rá voltak utalva a felső és középső rétegek közvetítésére. Ebből következik, hogy a paraszti rétegek a nagy vonalakban már kialakult vonzáskörzetek stabilizálódásában, valamint a zarándokhelyek hanyatló periódusában a vonzáskörök fenntartásában játszanak meghatározó szerepet.260 Erre utal, hogy pl. Dömölkön az utolsó periódusban a felső réteg csupán a szűkebb vonzáskörben, ott is csak elvétve fordul elő, s a helyre speciálisan jellemző mesterember réteg is csak a szűkebb vonzáskör közelebbi pontjain található meg nagyobb számban. Mindez a felső és középső társadalmi rétegek területi közvetítő szerepének időbeli korlátozódása mellett térben is szemlélteti ezeknek a rétegeknek a fokozatosan elkülönülését a paraszti rétegektől.261 Ez utóbbi tendencia némi időbeli eltolódással kisebb-nagyobb mértékben a Dunántúl néhány más zarándokhelyén is megfigyelhető, ami érzékelteti a felső és középső rétegek paraszti rétegektől való leválási folyamatának nyugatról kelet felé mutató térbeli teijedését. A vonzáskörzetek értelmezésénél nem hagyható figyelmen kívül végül az a tény, hogy a vizsgált területen több kisebb-nagyobb kiterjedésű vegyes piaci vonzáskörzet található, s hogy a terület tiszta piaci vonzáskörzetei közül néhány olyan település (Kismarton, Dömölk, Sasvár) vagy olyan település közelében lévő település (Boldogasszony - Nezsider, Máriavölgy - Pozsony) körül alakult ki, amely piacközpont és egyben zarándokhely is volt. A terület piaci vonzáskörzeteinek és a zarándokhelyek szűkebb vonzáskörzeteinek összevetése azt mutatja, hogy a két körzet több ponton megegyezik egymással.262 Ebből arra következtetünk, hogy ezeknek a
