Századok – 1991
Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415
426 KULCSÁR ÁRPÁD hogy el ne idegenedgyenek a szűk földhöz képest".5 7 Husztra 1667-ben helyezett erdélyi őrséget Apafi, s 1671-ben vette kézbe a rónaszéki uradalmat. 1673-tól törvényben rögzítették, hogy „Huszt várát ahoz biratott városokkal, jószágokkal, sóaknákkal és minden jövedelmekkel" 100.000 talléros zálogösszegben élete végéig kiválthatatlanul Bornemissza Anna birtokolja, majd utódaira száll.58 Ez 1688-ban be is következett, amikor II. Apafi Mihály örökölte a birtokegyüttest. Ε törvényre azért volt szükség, mert az Approbatae Constitutiones egyértelműen kimondta, hogy Huszt minden tartozékával együtt kincstári jószág.59 A rónaszéki sókamara rónaszéki és bocskói birtokközpontjainak falvai minden tekintetben a kamaraispán alá tartoztak, miként az 1684-es részleges, csak a rónaszéki központ falvait számbavevő urbáriumban olvasható: „Az rónaszéki Kamara Ispán tartozik minden esztendőben ezen jószágba czirkálni kimenni mivel ez az jószág is mint az Bocskai kapuszámban nincsen az Vármegye Tiszteinek sincs semmi dispositiojok rajtok, hanem az ország adajat is Kamara Ispán Ur percipiallya".6 0 A falvak úrbéres terheinek összetétele és mértéke is különbözött. Altalános kötelezettség volt a juh, méh, és disznó dézsma, telkenként 1-2 nyest, fogolymadár, „karátson tyúkja", s 24, 25 vagy 200 aszú pisztráng, vagy lepényhal beadása. A rónaszéki és szigeti központhoz kapcsolódó, összesen hét falu pénzbeli szolgáltatással nem tartozott, hanem hajódeszka, szállya (tutaj) vagy zsindely adásával, ezenkívül általában három hetes, vagy szükség szerinti gyalogszeres (esetenként marhás) szolgálattal, s voltak falvak, melyek kaszálással, malom körüli munkával. A bocskói központ kilenc faluja a már említett általános terheken túl jelentősebb pénzszolgáltatással is tartozott. Egyrészt Szt. György és Szt. János (vagy Szt. Mihály) napi pénz (falvanként 1-12 forint), másrészt sószállító pénz címén (telkenként általában 4-6 forint). Volt úgy, hogy mindkettőt fizették. Ehhez járult a serfőzőpénz,6 1 telkenként általában 300 zsindely, esetenként szövés, valamint marhával való és gyalogszeres szolgálat (főként a katonai fejedelmi uradalomban). A 16 falu terheinek a korszakon belüli alakulását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy mértékük emelkedő tendenciát mutat. A bocskói központ falvaiban erősen megnőtt a pénzszolgáltatás (elsősorban abból adódóan, hogy a marhával Katonában való szolgálatot pénzben rótták le). Az 1673. urbáriumhoz képest az 1689-inéi új szolgáltatást jelentett két falunak a sóhajózással kapcsolatos kötelezettsége, s egy harmadiknak a kamarához kellett bérest fogadnia. Az uradalom falvaiból származó jövedelmek és szolgáltatások mellé járultak még négy máramarosi mezőváros: Hosszúmező, Sziget, Técső, Visk szolgáltatásai. Együttesen évi 13.500 kősó leszállításával tartoztak az aknákról a máramarosi portusokra, 190 köböl zab biztosításával a gépelyes lovak számára, a szénégetőnek 12 forint adásával. Ezenkívül Sziget a sóhajózással kapcsolatos — később részletezendő — szolgáltatásokkal, és aratással, behordással, favágással. Mindehhez Hosszúmező sópajták csinálásával, fedésével. Técső, Hosszúmező, Sziget az aknákhoz posztós sóvágókkal szolgált. Ez utóbbiak számát külön-külön állapították meg, együtt 1671-ben 40, 1673-ban 32, 1675-ben szintén 32 volt. Szigetnek ezenkívül gépelyesekről, millyeresekről, illetve sóhordókról, kovácsról kellett gondoskodnia. Számuk 1671-ben 21, 1675-ben 13. A városok által biztosítandó sóvágók és más aknai munkások számát az 1689-es urbárium úgy szabja meg, hogy: „a szükséghez képest tartoznak
