Századok – 1991
Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415
SÓBÁNYÁSZAT ÉS SÓKERESKEDELEM I. APAFI MIHÁLY IDEJÉN 425 tandó pedig 25 ezerre, míg az aknai munkások számát a szükségesnek megfelelően szabták meg.5 0 Désakna városa a bánya rétjeinek kaszálásával, a széna behordásával, két aknára épületfa és vessző hordásával, „a sópajták és aknák körül való romlásokat restaurálni", a jégvermet jéggel megrakni, a határban termett gabona és bor tizedével, a gabona cséplésével tartozott, végül hogy „az Aknák körül kívántató szükségre gyalogszereseket is adgyanak a régi usus szerint".51 Koloson a város kötelezettsége fizetés ellenében: kaszálás, szénahordás, fahordás, gyalogszeres munka a kamaraháznál, gabonadézsma (100 kősó ellenébe) borkocsmárolás Szt. György naptól Szt. Mihály napig, két jégverem megtöltése (amiből alkalmanként ők is felhasználhattak) volt.5 2 Torda 1664-ben szántóföld biztosításával, illetve széna, zab, búza behordásával és épületfa hordásával tartozott fizetés ellenében.5 3 Erősen megfogyatkoztak viszont a bányákhoz tartozó appertinentiák. Megtartásuk azért volt igen fontos, mert a mezőgazdasági termelvényekkel kapcsolatos igényeiket innen kívánták fedezni. A kamaraispánoknak adott instrukciók előírták, hogy szorgalmasan majorkodtassanak: „Az majorság- és dézma-búza, zab, rozs és egyéb legumináknak, s boroknak is percipiálásoknak, igazán való exigálására és bétakarítására, szorgalmatos gondja légyen". „Borjus-tehenek, juhok, sertések, ludak, pulykák, tyúkok és réczékbéli majorságokat is tartson".54 Az appertinentiakat egyrészt önkényes foglalások apasztották, melyek oly méretet öltöttek, hogy 1678-ban törvény született meggátlásukra: „Az aknákhoz, kamaraházakhoz való pertinentiákat értjük mind Vízaknán, Tordán, Désen, Koloson és Széken, egyéb kamaraházaktól is, ha mely rétek,erdők, kaszálóhelyek, szántóföldek tóhelyek és malomhelyek abalienáltattak, vigore praesentis articuli reoccupáltassanak azon kamaraházakhoz".5 5 Másrészt fejedelmi adományozás is fogyasztotta őket. így pl. az 1677-es tordai inventáriumból megtudhatjuk, hogy korábban két halastó is tartozott ide. Az egyiket Bethlen Miklósnak adta Apafi cserébe egy odébb fekvő puszta tóhelyért, a másikat Apafi Sámuelnek adományozta, s miként az inventárium megjegyzi: „így már ez kamaraházhoz semmi halastó nincsen". Szintén Tordán ugyenekkor a szántóföldek vonatkozásában arról értesülünk, hogy miként korábban, most is „a város elegendőt tartozék adni, az kamaraház szükségére de már mostan nem adnak, hanem a Kamara Ispán egyiktől is másiktól is úgy kéreget". Apafi a tordai kamaraház két kaszáló rétjéből az egyiket a hozzá tartozó berekkel Naláczi Istvánnak adományozta. Máramarosban mindezektől sok tekintetben lényegesen eltérő volt a helyzet. Itt a rónaszéki sókamarához másik két uradalmi központtal — a szigeti és bocskói udvarházzal — 1673-ban összesen 16, 1689-ben 17 falu tartozott. A bányák nagy kiterjedésű birtokai tehát megmaradtak, sőt kisebb mértékben még gyarapodtak is. Ennek magyarázatát nemcsak abban látjuk, hogy határszéli vidékről van szó, hanem főként abban, hogy a 16. sz. végétől tartósan nem a fejedelmek birtokolták, hanem magánbirtokosok, zálogképpen.5 6 így nem apasztotta őket fejedelmi adományozás és a magánföldesúr a foglalások ellenében is sokkal hatékonyabb védelmet biztosított. Értékük csak egyféle módon, a jobbágyszökésekkel csökkenhetett, amit a terhek elviselhető szabályozásával igyekeztek megelőzni. Az egyik kis község Hernécs 1673-as urbáriumában ezt olvashatjuk: „gyakorta szolgalattyokat könnyebbíteni szokták,
