Századok – 1991
Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415
420 KULCSÁR ÁRPÁD kősót. Alkalmilag különböző mennyiségben rendelt sót hívei számára a fejedelem (pl. 1662. májusában Bethlen Jánosnak 600 db-ot, 1666. novemberében Pap Györgynek 100 db-ot, 1662. augusztusában István györgyfalvi prédikátornak 25 db-ot stb.)32 Mások élethossziglan kaptak sóadományt. így Wesselényi Pál 3.000 kősót, Teleki Mihály 3.000-t, Ghillányi Gergely, majd özvegye Apafi Anna 1.184 forint értékű sót, a kővári vicekapitány Katona Mihály 500 db-ot csakúgy, mint Alviniczi Péter, Baló László és Székely Menyhért stb. Serédi Benedek a Szilágyságban lévő vámjai megszüntetéséért kapott évente 1.000 kősót a dési és kolosi aknákról.3 3 Az egyházi személyek közül a korszak egészén át az erdélyi református püspök élethossziglan kapott 2.000 db. kősót. Minden évben rendszeresen több száz kősót kaptak Dés, Désakna, Szék, Kolos, Torda, Vízakna, Marosváradja protestáns prédikátorai és iskolamesterei. A kolozsvári ecclesia 1.600 forintnyi kősót, a kolozsvári ispotály pedig 2.000 db-ot kapott. A debreceni kollégiumnak a 80-as években végig kimutathatóan évi 800 forint értékű só járt.34 A 80-as évek elejétől bizonyíthatóan a Sárospatakról Gyulafehérvárra menekült kollégium évi 600 forintot kapott a portusi jövedelemből.3 5 A korszak végén Erdély új nagyhatalmi érdekszférába kerülését jelezte, hogy a fejedelem már nem a török vezéreknek adat „ajándékon" sót, hanem pl. Heissler generálisnak 3.000 darabot. 1686. nov. 17-én pedig a Caraffa által kegyetlenül megadóztatott Debrecen számára rendelt 30.000 db. kősót.3 6 Egyes fejedelmi tisztségviselők, alkalmazottak évi fizetésének természetbeni részében is szerepelt só. (pl. Alviniczi Péter, majd Inczédi Pál praefektus díjlevele évi 200 db kősót is tartalmazott. Pataki István II. Apafi Mihály tanítójának conventionalis levele évi 25 db. kősót írt elő, a dévai, a fogarasi udvarbíróé 16 db-ot stb.37 Annak összetevőit keresve, hogy a só miért tölthetett be a korszakban ilyen sokirányú és fontos szerepet, meg kell állapítanunk, hogy e korban a pénzzel csaknem egyenértékű fizető eszköz volt. Ez elsősorban biztos értékesíthetőségéből, az iránta megmutatkozó roppant nagy keresletből adódott. Ezért szerepel a bányák vezetőinek instrukciói között, hogy „mentől több sót szállíthat a portusra, azon legyen éjjel és nappal".3 8 A marosváradjai portusról 1662-ben 202 ezer db., 1663-ban 267 ezer db., 1664-ben 288 ezer db., 1670-ben 241 ezer db. kősót raktak hajókra. Ehhez járult 1664-től a dévai portus forgalma: 1664-ben 13 ezer db., 1668-ban 43 ezer db., 1669-ben 39 ezer db. kősó. Mindezekhez hozzá kell számítani a bányahelyekről nem a portusra eladott több tízezer sókockát is. A só fontos szerepet játszott az emberi táplálkozásban, élelmiszer konzerválásban, a hús tartósításában, a bőrkészítésben, állatok élelmezésében stb. Annak magyarázata, hogy a korszak kezdetekor a válságos időszakban Apafi és köre miért tudott döntően a sóbevételre támaszkodni, nemcsak nagy tételben, jó pénzért való értékesíthetőségében rejlett, hanem abban is, hogy a sóbányászat viszonylag csekély tőkebefektetést, technikai színvonalat és szakértelmet igényelt.
