Századok – 1991

Történeti irodalom - Mencel Tadeusz: Wies paszczyniana w królestwie Polskim w polowie XIX wieku (Ism.: Tagányi Zoltán) III–IV/392

TÖRTÉNETI IRODALOM 393 gésben említjük, hogy a majorság számára végzett szénakaszálást vagy aratási munkálatokat úgy jutalmazták, hogy a munkálatok fejében a parasztok számára vékában kimért vetőmaggal fizettek a paraszti birtok életképessége további biztosítása érdekében. A német analógiáknak megfelelően a „Gesindezwang" rendszere itt is létezett, de ha a fontosabb, és a paraszti birtokon végzett aratási vagy szénakaszálási munkálatok idejében több munkásra volt szükség a birtokon, akkor ez pénzzel is megváltható volt. A vagyonosabb parasztok maguk helyett napszámost küldhettek, vagy pedig pénzmegváltás formájában mentesíthették magukat ezen kötelezettség alól. Az eddigiek alapján láthattuk, hogy a késői majorság a kapitalisztikus viszonyok közepette nem csak a robotot követelte meg a továbbiakban, hanem lépéseket is tett a robotvégzési képesség fenntartása érdekében, igásállatok, eszközök vagy pedig vetőmag biztosítása formájában. Az általánossá váló társadalmi és vagyoni differenciálódás következtében a kisbirtokos zsellérek az erdei szervitutomok kihasználása révén, a kisparcellás mezőgazdagási termelésen túl, kisegítő házi- és kézműipari fafeldolgozással foglalkozhattak. A zselléri munkaerő jobb kihasználása érdekében viszont a majorsági gazdatisztek irányítása alatt a zselléreket bérmunkásként vagy napszámosként is igyekeztek felfogadni, vagy foglalkoztatni. A robotszolgáltatások, illetve azoknak pénzzel megváltható formáin túl a munka és természeti járadékok rendszereinek több archaikus eleme maradt fenn a Lengyel Királyság e területén. Nemcsak az általános jellegű robotmunkálatokat, hanem az egyéb, kisebb szolgáltatásokat is igyekeztek pénzzel megválthatóvá tenni, melyek között igen sok archaikus intézmény élhetett tovább. Régen a falu egészétől megkövetelhették a közösségi munkaszolgáltatásokat: a „Üoka-át" (oroszul „toloka" vagy pl. szerbül „moba"), ami a majorság számára évente 6 napot kitevő robotszolgáltatásként maradt fenn a későbbiekben, vodkával való megvendégelés fejében. Ilyen jellegű „maradvány" volt a minden egyes telek után a falu közössége és intézményei fenntartása étdekében megkövetelt munkajáradék, mely a német „Schaarwerk" lengyelesített formájában: a „prace szarwarkowe" terminus formájában jelentkezett, ami szintén a majorság számára végzendő munkaszolgáltatássá alakult át Ugyanez történt olyan faluközösségi intézményekkel, mint a falu hombárja vagy magtáija, mely kezdetben arra volt hivatott, hogy a tavaszi ínséges időkre vetőmagtartalékkal szolgáljon, és a későbbiekben a majorság ezen a címen is szolgáltatásokat követelt meg. Az ilyen régebbi keletű és eredetű intézmény volt a fuvarozás kötelezettsége is. Az archaikus faluközösségi jellegű intézményekből fakadó, illetve levezethető kalákák, vagy „tloki"-ik és a „prace szarwarkowe" munkálatokon kívül egyéb közösségi intézmények is léteztek, melyek közül egyeseket szintén a robot egy fajtájává alakíthattak át. Ehhez hasonlóak voltak pl. a lengyelül az ún. „instytucje spiskowe"-k, amely intézményeket a falu úgy tartott fenn, hogy ezek üzemeltetéséhez a közösség minden egyes tagja valamilyen formában, pénzzel vagy terménnyel hozzájárult, azon túl, hogy ezeknek fenntartása a faluközösségi haszonélvezetek és szervitutomok használata alapján is történhetett, így a falu tanítójának vagy kántorának a közösségi haszonélvezetekből biztosítottak földet, vagy pedig élelmezésükhöz a közösség minden egyes tagja hozzájárult. A faluközösségi pásztor vagy kondás félfogadásához a közösség tagjai meghatározott sorrendben adakoztak terményekkel, vagy pedig fizettek érte pénzzel. Tadeusz Mencel posztumusz munkájában azt mutatja be, hogy az örökváltságos jobbágyfelszabadítással együtt az egyes és fennmaradó munkajáradékokat és szolgáltatásokat miként lehetett pénzzel megváltani. A korábbi feudális eredetű, vagy még korábbi származású faluközösségi intézmények a késői majorsági gazdálkodás kapitalisztikus, vagy legalább is korakapitalista elemeit mutatják. Az egyes kötelezettségek és kötelező szolgáltatások nemcsak pénzzel megválthatókká válnak, hanem egyes esetekben maga a majorság igát, eszközt és vetőmagot biztosít paraszti munkása számára, vagy pedig bizonyos szezonális munkálatokat úgy jutalmaz, hogy vékával mér ki vetőmagnak valót, a munkaszolgáltatásokat teljesítő paraszti üzem biztonsága érdekében. További kapitalizációs vagy ún. „protoindusztrializációs" megnyilatkozási forma, hogy a zsellér a kisparcellás mezőgazdasági tevékenységen túl házi- és kézműipari termeléssel foglalkozik, de ez a földszűkében szenvedő elem igen gyakran majorsági bérmunkássá és napszámossá válhatott a majorsági gazdálkodás e kései korszakában. Tagányi Zoltán