Századok – 1991
Történeti irodalom - Innsbrucker Historische Studien von Historikern (Ism.: Pajkossy Gábor) III–IV/394
394 TÖRTÉNETI IRODALOM INNSBRUCKER HISTORISCHE STUDIEN. HERAUSGEGEBEN VON HISTORIKERN DER UNIVERSITÄT INNSBRUCK. 10/11. BAND. Innsbruck, 1988. 610 1. Az innsbrucki egyetem történészeinek 1978 óta, Alfred A. Strnad professzor szerkesztésében megjelenő évkönyve ezúttal kettős szám, terjedelme a szokásosnak mintegy másfélszerese. Egyúttal ajánlással kezdődik, amely, 65. születésnapja alkalmából, Jobann Rainernek, Ausztria története professzorának szól. Rainer Kiesi bíboros peréről írott könyvéről, a 16. századi németországi és grazi nunciatúrák anyagát tartalmazó forráskiadványairól ismert, és szerkesztője a Geschichte der österreichischen Bundesländer című 1980-ban megindított sorozatnak. A kötet szerkezete egészében véve hasonlít a sorozat korábbi darabjaiéhez: tanulmányok, közlemények, két áttekintés egy-egy témakör irodalmáról, hosszabb, illetve rövidebb könyvismertetések követik egymást. A kötet nem Festschrift ugyan, bizonyos sajátosságai, így az egy-egy tanulmány közötti jelentős színvonalbeli különbség, bizonyára erre a körülményre vezethető visszaA többi sajátosság, ami szembeötlik, már az évkönyveké: a tizennyolc tanulmány és közlemény időköre a 13. század és az osztrák államszerződés közötti időszakot öleli fel, az egyes cikkek térbeli kerete Tiroltól, Vorarlbergtől a Monarchián keresztül Európáig terjed, tematikájuk a helytörténettől és a biográfiától a művelődés- és politikatörténeten át a diplomáciatörténetig ível. Három tanulmány foglalkozik középkori témával. Κ. H. Burmeister (a vorarlbergi tartományi levéltár igazgatója) Friedrich I. von Monfort, churi és konstanzi kanonok, bregenzi plébános (13. század) életpályáját tárja fel, aki születésénél fogva arra lett volna hivatott, hogy mint bátyja és unokaöccse, Chur püspöke legyen; a lehetőség valóraváltásához azonban — és ezt tekinti szeiző tanulságosnak — hiányozhatott belőle a tetterő, s talán a szerencse (11-20. 1.). — Katherine Walsh (Salzburg) szerint, szemben a bevett nézettel, a bécsi és a krakkói egyetem közötti 15. századi élénk kapcsolat a természettudományok terén nem jellemezhető a tanár és a tanuló viszonyaként, egyirányú utcaként, hanem sokkal inkább, kölcsönhatásról kell beszélnünk (21-42.1.). - H. Gritsch (Innsbruck) tanulmánya Jakob von Clesról, aki bátyja, a trienti püspök-fejedelem szolgálatában volt várkapitány, és akit 1525 júniusában a nonsbergi parasztok öhek meg, a nagy német parasztháború trentino-i fejezetéhez hozzájárulás (43-76.1.). P. Leisching, az egyházjog professzora a hoheneggi (Alsó-Ausztria) Montecuccoli-hitbizomány keletkezéstörténetét mutatja be, amelynek birtokállománya lényegében napjainkig fennmaradt. A Montecuccoli képviselte barokk udvari nemességből utóbb egy rendies réteg fejlődött ki, amely birtokaira támaszkodva jelentős társadalmi befolyásra tett szert: így a hitbizomány egyik tulajdonosa, Albert Raimund Graf von Montecuccoli-Laderchi államminiszterként és alsó-ausztriai marsallként szerepet játszott Metternich megbuktatásában is (77-88. 1.) - Strnad professzor nagyszabású tanulmánya („Vir gravis est, etprudens, nec ullas in ipso unquam adverti levitates". A barokk egyik brixeni reformpüspöke életpályájához és arcképéhez /89-146.1./) Kaspar Ignaz Graf von Küniglről (1671-1747), a Brixen (Bressanone) arculatát nagyvonalú mecénásként, építtetőként formáló püspökről szól, egy tipikus barokk egyházfcjedelemről, akiben az életöröm és a (lelkigyakorlatokban kifejeződő) visszavonulás harmónikus egységet alkotott. A 19. századi témájú tanulmányok sorát két irodalomtörténészé nyitja meg. E. Thumher, a germanisztika professzora Franz Grillparzer 1819. évi itáliai útjának a költő életpályájában betöltött jelentőségét Goethe 1786. évi utazásának a költőfejedelem fejlődésére gyakorolt hatásával veti egybe (147-164. 1.): amíg Goethe ennek az útnak során talál önmagára, és a német klasszicizmus elképzelhetetlen az antikvitással való szembesülés nélkül, az út Grillparzer életében végső soron epizód maradt csupán, munkássága enélkül is érthető. - H. Kühnelt anglisztikaprofesszor Shelley Hellászáió] (1821) ír (165-178. 1.). Shelley utolsó műve közismerten a görög szabadságharc idején Nyugat-Európában fellángoló filhellénizmus terméke (a költő a drámai költeményt Alexandrosz Mavrokordatosznak ajánlotta), egyben egyik legjelentősebb alkotása. Kühnelt kimutatja, hogy bár Shelley (csakúgy mint Byron) a török uralmat a zsarnoksággal azonosította, a görögök ügyét pedig a szabadságéval, nem használt lekicsinylő hangot a törökkel és a (hagyományosan a nyugat ősi ellenségének tekintett) iszlámmal szemben: optimisz dkus víziójának alaptónusát a minden nemzetre és vallásra kiterjedő általános humanitás adja meg. Az évkönyv egyediül közvetlen magyar vonatkozással bíró tanulmánya Stefan Kovátsé, az innsbrucki egyetem lektoráé, aki Az 1848/49. évi magyarországi forradalom és Ausztria. A liberálisok harca Magyarország átalakításáért című disszertációjának (1985) egy fejezetét jelentette meg átdolgozva, Ferdinándtól Ferenc Józsefig. Magyar és osztrák politikusok és történészek eltérő jogi felfogása az 1848. évi uralkodóváltásról címmel (179-200.1.). Dolgozatában, amely lényegében a kérdésre vonatkozó nyomtatott források és feldolgozások elemzésén alapul, a „magyar" álláspontot teszi magáévá, ennek kifejtése és a német olvasóközönséggel való megértése a tanulmány fő célja. A magyar olvasó számára az érdesesség persze másban áll,
