Századok – 1991

Történeti irodalom - F. Kiss Erzsébet: Az 1848–49-es magyar minisztériumok (Ism.: Urbán Aladár) III–IV/387

TÖRTÉNETI IRODALOM 387 még időszerűtlennek találta azt, április 29-én viszont már tüzes hangú kiáltványban szólította fel hadseregét a harcra „a bitor zsarnokság ellen". A honvédsereg hadműveleteinek befejezését és a Buda alá való visszafordulást viszont nem a detronizáció okozta, hanem a lőszerhiány és a magyar erők gyengesége. Hiszen Görgetnek Bécs esetleges ostromára feleannyi embere és ágyúja sem volt, mint a Bécs előtt álló osztrák főseregnek a védelemre. A végzetes következményekkel tehát nem Buda ostroma, hanem a Bécs elleni támadás járt volna. Buda ostromával kapcsolatban egy más helyen Spira György kifejti, hogy az ötlet nem Kossuthtól származott, hiszen azt csupán Aulich hadtestére szándékozta bízni, s nem Görgei egész seregére. A tények azonban azt mutatják, hogy Kossuth már április 9-én tervet dolgozott ki Buda visszafoglalására (OL H 2. OIIB-iktatókönyvek. 7. kötet, 1849:5499.) Bayer és Vukovics tanúsága szerint Görgei a nagysallói csata után levelet kapott Kossuthtól, amelyben az Buda visszafoglalása iránt óhajtását fejezi ki. Április 22-én Ludvigh Jánoshoz írott levelében azt írta a pénzhiány miatt panaszkodó főkormánybiztosnak. „Legyen csak Pest a mienk, akkor majd nyomjuk a bankót, szinte porzik bele, mert lesz mivel..." Kossuthban csak május 1. után született meg az a gondolat, hogy Buda ostromát Aulichra kéne bízni, s véleményem szerint ezt bizonyítja Görgei május 6-i levele és Ludvigh János kormánybiztos szintén e napról kelt jelentése Kossuthhoz. A levelek dátuma egyben az elveszett Kossuth-Ievél érkezésének napját is megadja; Görgei tehát joggal mondta Ludvighnak: „megint nem érdemlett szemrehányások, s ha a dolog úgy is volna, késő tanács". Ti. ekkor már az egész hadsereg Buda alatt állott, s mint az ostrom menete bizonyítja, Aulich hadteste egymagában aligha vehette volna be az erődöt (Itt szeretném megjegyezni, hogy az 1849 május közepétől június közepéig tartó időszak kivételével teljességgel indokolatlan Görgeit békepárti politikusként emlegetni. Békepártisága, a detronizáció visszavonatásának gondolata pedig csupán az orosz intervenció semlegesítését szolgálta volna; s később maga a kormány is visszahátrált a 48-as alkotmány alapjára. (342-343.) Ε polémikus megjegyzések után szólnunk kell a kötet erényeiről. Véleményem szerint alapvető fontosságúak a Rotaridesről és Drágosról írott tanulmányok; utóbbiban nem is akármilyen elbeszélőkészségről tesz tanúbizonyságot a szerző. Kitűnő a honti és a Bécsben tanyázó magyar konzervatívok mesterkedéseinek bemutatása, s fontos részletkérdéseket tisztáz - az önkritikát sem mellőzve - a Perczel békepróbálkozásairól szóló írás. Spira kitűnő stiliszta, bár kissé modorosan hatnak mondataiban a latinizmusok a létige különböző alakjainak alkalmazásánál; s bizony néha a mondatok is kicsit hosszúak. A kötet erényei közé tartozik az illusztrációs anyag; az olvasó jónéhány dokumentum hasonmását is megtalálhatja itt. Hermann Róbert F. KISS ERZSÉBET AZ 1848-49-ES MAGYAR MINISZTÉRIUMOK A Magyar Országos Levéltár Kiadványai III.Hatóság és hivataltörténet 7. Akadémiai Kiadó. Budapest 1987. 650 1. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történeti irodalma alapvető munkával gyarapodott. Szerzője F. Kiss Erzsébet, az Országos Levéltár munkatársa, az 1848-49-es minisztérium (a H-fond) referense. Műve sokévi munka eredménye, hiszen már 1969-ben ő készítette el ennek a levéltárnak új rendjét tükröző, sokszorosítva megjelent repertóriumát, a témakör kutatóinak nélkülözhetetlen segédeszközét. Jelen kötet műfajilag hatóság- és hivataltörténet, de valójában áttekinti - s gyakran hitelt érdemlően kiegészíti - a tárgyalt korszak politikai történetét is. Mindez megkerülhetetlen volt, hiszen például sem az OHB 1848 őszi megszerveződését és hivatalba lépését, sem az 1849. évi Szemere-kormány megalakulását és a kormányzóelnöki hatáskör meghatározását nem lehet a politikai fejlemények és erőviszonyok áttekintése nélkül ismertetni. A magyar kormány tagjainak döntéseit és törekvéseit meghatározó előzmények és körülmények bemutatása, az adott minisztérium hatáskörének és területi illetékességének megrajzolása azonban nem meríti ki a szerző célkitűzéseit. Feladatának tartotta, hogy a tárgyalt igazgatási egységek szervezeti felépítését, ügyrendjét, személyzeti kérdéseit, költségvetését és levéltári rendjét is áttekintse. Mindezt a hivataltörténeti előzményekbe ágyazva teszi, vagyis az egyes minisztériumok tevékenységének ismertetését azzal kezdi, hogy bemutatja: mennyiben örökölték hatáskörüket a magyar Kancelláriától, a Helytartótanácstól vagy a Kamarától. Kiss Erzsébet munkájáról a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. Vonatkozik ez nemcsak a fáradtságot nem ismerő, a részleteket feltáró anyaggyűjtésre (ami például a gazdasági-ügyviteli kérdésekben nem szokványos ismereteket igényel) és a felgyújtott anyag rendszerezésére, hanem annak jól átgondolt