Századok – 1991

Történeti irodalom - Spira György: Jottányit se a negyvennyolcból! (Ism.: Hermann Róbert) III–IV/381

386 TÖRTÉNETI IRODALOM Véleményem szerint azonban egy, az április 26-i minisztertanács előtt kelt levél nem lehet érv ebből a szempontból; már csak azért sem, mert ha Teleki április 19-én kevesellte a kormány intézkedéseit, úgy az április 26-i határozat (ha értesült róla) ennek éppen az ellenkezőjéről győzhette meg. Hozzáteendő még, hogy a hadügyi önállóság kérdésében mind a kormány, mind az ellenzék szempontjából kívánatos volt az erők összefogása és ezt nyilván Teleki is belátta. Az önkéntes mozgó nemzetőrség szervezéséről szólva Spira György hangsúlyozza, hogy Batthyány az önkéntes toborzást - a honvédektől eltérően - nem a cs.kir. hadfogadó tisztekre, hanem a megyei törvényhatóságokra bízta; e lépésben szintén Batthyány lojalitásának bizonyítékát látja. Egy tény azonban elkerülte a figyelmét, ti. az, hogy magyarországon kevesebb hadfogadó kormány volt, mint megye; 10 zászlóalj toborzását elvégezhették a es. kir. hadfogadó központok, az összes megyék nemzetőrségének toborzását viszont nem. Érdemes néhány szót ejteni az országgyűlés hadügyi vitájáról írottakról is. Mint közismert, Mészáros eredeti javaslatának lényege az volt, hogy a kiállítandó újoncokat a magyarországi sorozású cs. kir. gyalogezredek kiegészítésére, ill. ezek keretei között újabb zászlóaljak felállítására kell fordítani. Az országgyűlés egy része újabb honvédzászlóaljakat akart kiállítani; végül egy kompromisszumos javaslatot fogadtak el, s ennek értelmében csupán az itthon állomásozó magyarországi sorozású cs. kir. zászlóaljakat egészítették ki teljes létszámra, a többi újoncból viszont honvédzászlóaljakat alakítottak. A hadügyi vitáról szólva azonban Spira fontos tényezőket hagy figyelmen kívül. így a Battyhány és Petőfi-tanulmányban azt, hogy az elfogadott törvény értelmében az újoncokat nem egyszerűen „a békelétszámú magyar sorezredek hadilétszámúvá növelésére" fordították, hanem a törvény 2. paragrafusa azt is kikötötte, hogy a külföldön állomásozó magyar zászlóaljak kiegészítésére fordítandó újoncokat a szerb és horvát mozgalmak elnyomásáig szintén itthon kell alkalmazni. (47. és 129.) Nemeskürty könyvéről szólva megrója a szerzőt, hogy szerinte „a császári hadsereg magyar ezredeibe beosztandó újoncok ezekben jó kezekbe kerültek volna", holott a tisztek többsége előbb-utóbb szembefordult a forradalommal. Véleményem szerint azonban szakmai szempontból Mészáros javaslata valóban jobb volt; a frissen kiképzett honvédzászlóaljak ugyanis eleinte egyáltalán nem vetekedhettek a sorezrediekkel; szervezetszerűen pedig egyetlen magyar legénységű zászlóalj sem állt át a cs. kir. zászlók alá, bármilyen nagy számban is hagyták el őket tisztjeik. A Batthyány-kormány tevékenységének értékelésével kapcsolatban szólhatnánk még az István nádorról festett meglehetősen egyoldalú képről vagy arról, hogy Spira György következetesen összemossa a bécsi udvari és uralkodó körök álláspontját (331-333., 410.) Égy ténybeli kérdésről azonban még szólnunk kell, ez pedig az a Spira György által Batthyánynak tulajdonított cikk, amely a Kossuth Hírlapja 1848 augusztus 5-i számában jelent meg. A szeizőséget ugyanis egyetlen tény támasztja alá, a cikk végén látható betűjel: B...y L Ez azonban kevés a szerzőség bizonyításához, s a belőle levont következtetésekhez. A cikk ugyanis válaszcikk az Augsburger Allgemeine Zeitung melléklapjában megjelent „Die Stellung Ungarns zu Oesterreich und Deutschland" c. cikkre. Elképzelhető természetesen, hogy Batthyány olvasta a cikket, de ez még nem indok annak feltételezésére, hogy válaszcikket is írt volna, s éppen a Kossuth Hírlapjában. Annál is inkább, mert Batthyány közismerten irtózott az írástól; sajátkezű irata alig maradt fenn. S bármilyen kitűnő politikai szónok is volt, egyetlen nagyobb terjedelmű írásos politikai munkáját sem ismerjük. Kételyeinket tovább növeli, hogy Kossuth környezetében e napokban két olyan férfiú is forgolódik, akire ugyanígy ráillik a monogramm: Berzenczey László és Beniczky Lajos. Berzenczeyt -írásai ismeretében - kizárhatjuk a szerzők sorából; annál nagyobb viszont annak lehetősége, hogy a szerző Beniczky Lajos. A cikk ugyanis részben pénzügyi példákkal, Magyarország volt gyarmati helyzetével érvel; s hasonló gondolatokat találunk Beniczkynek 1847-ben az Ellenőrben megjelent „Magyarország pénzviszonyai, bányászati és kamarai rendszere"c. értekezésében. (44-45., 49.) Végül érdemes néhány szót szólni az 1849 tavaszi események értékeléséről is. A Kossuth-tanulmány szerint 1849 tavaszára a forradalom vezetőgárdája előtt bebizonyosodott, hogy a további harc a fennálló erőegyensúly miatt értelmetlen, mivel Magyarország úgysem lesz képes fenntartani a márciusi vívmányok egészét, s ezért tárgyalni kell. Kossuth ennek a folyamatnak akart véget vetni az április 14-i detronizációval, de hiába, mert „a kossuthi politika érvényesülésének ezzel egyidejűleg mindörökre befellegzett, s ennek legszembeszökőbb jeleként hamarosan megszakadtak a honvédsereg néhány hete megkezdett támadó hadmozdulatai is. Ez pedig végzetes következményekkel járt". Az udvar ugyanis segítség után nézett, s bekövetkezett az orosz intervenció.(91-92.) A konstrukció azonban nem állja meg a helyét. Ugyanis Kossuthban már akkor megfogamzott a gondolat, amikor a magyar hadsereg még csak fel-alá menetelt a Tisza mentén, ill. éppen a Bácska felszabadítására készülődött. Kossuth akkor mondatta ki a trónfosztást, amikor a magyar hadsereg még csak éppen megkezdte a komáromi hadműveletet ill. bevette Szenttamást. A katonai helyzet alakulása csak utólag szentesítette a Függetlenségi Nyilatkozatot. Nem véletlen, hogy Görgei 1849. április 17-én