Századok – 1991
Közlemények - Vanyó Tihamér: Egyháztörténeti források művelődéstörténeti jelentősége III–IV/332
340 VANYÓ TIHAMÉR kossága, hogy legnagyobb része mindennemű jegyzetelés nélkül látott napvilágot, és egyetlen szerző sem kísérelte meg az összefoglaló ismertetést és értékelést.2 6 Az újabb irodalomból érdemes külön megemlíteni Varga Imre munkálkodását. Működését egyházlátogatási jegyzőkönyvek magyar fordításával kezdte, de a szöveget bőséges értelmező és nyelvészeti jegyzetekkel kíséri. Ebből a tevékenységéből nőtt ki két értékes tanulmánya az egyházlátogatás intézményéről, illetve a jegyzőkönyvek különlegesebb latin szavainak jelentéséről. Ezeket minden kutató tanulsággal olvashatja, kezdőknek pedig nélkülözhetetlen segítség.2 7 Az utolsó négy évtized magyar munkáinak számbavétele után változatlanul fönnáll a nagy hiány: a kiadott források derekasan megszaporodtak, azonban a kutatók és kiadók közt senki sem vállalkozott módszeres összefoglaló feldolgozásra. Röviden még szólnom kell az egész egyházmegye látogatását megelőző kérdőívekről, űrlapokról. Ilyeneket már a 19. század elején is szétküldtek az egyházi hatóságok a plébániáknak, mégpedig nyomtatott alakban. Kettős célt szolgáltak: egyrészt kényszerítették a plébánost a lelkiismeretes utánanézésre, másrészt elősegítették a vallásos élet egyetemes áttekintését. Minden a kérdések helyes föltevésén múlik. A kérdőíves módszer korunkban is szokásos. A legjobban összeállított, kitűnő történeti érzékről és okos sokoldalúságról tanúskodó részletes kérdőív-füzetet Bánáss László veszprémi püspök mellékelt 1947. évi X. körleveléhez. Ezzel nemcsak az egyházlátogatást akarta előmozdítani, hanem tudatosan és részletesen megörökíteni óhajtotta a jövő számára a magyar katolikus egyház nagy korfordulóját, az átmenetet a birtokos egyházból a földtulajdon nélküli állapotba. Továbbá el akarta készíttetni a második világháború következtében az egyházi intézményeket ért súlyos károk mérlegét. A hazai viszonyok ismertetése után vizsgáljuk meg az egyházlátogatási jegyzőkönyvek külföldön végbemenő kutatását és földolgozását. Itt elsősorban egy rangos, német egyháztörténészek közreműködésével készült és bizonyos részeiben elvi jelentőségű tanulmánykötetről fogok beszámolni. A vékony könyv a Corpus Catholicorum sorozatot kiadó társulat 1966. okt. 5-én Fuldában tartott gyűlésén elhangzott előadásokat tartalmazza. 166 jelentősebb állami, községi és egyházi levéltárhoz intézett kérdőívek alapján, amelyekre a kérdezettek 80%-a válaszolt, számbaveszi a meglévő egyházlátogatási jegyzőkönyveket a hitújítástól 1700-ig az akkor a birodalomhoz tartozott területeken. Továbbá összeállította a nyomtatásban megjelent jegyzőkönyvek bibliográfiáját. A tartalmas bevezetést Hubert Jedin írta, majd a kölni, trieri, würzburgi vizitációkról szóló tanulmányok következnek. A legnagyobb teret a könyvészet és a még ki nem nyomtatott jegyzőkönyek felsorolása foglalja el. Számunkra a kötet legnagyobb tanulsága a látogatási jegyzőkönyvek és a vonatkozó irodalom számbavételének szükségességed A Plébániatörténetírásomban (kny. 35-36.) említett külföldi vizitációs irodalomhoz az időközben eltelt évtizedekből itt néhány fontosabb forráskiadást, illetve feldolgozást szeretnék csatolni. Erika Weinzierl-Fischer közzétette azokat az egyházlátogatási jegyzőkönyveket, amelyeket az osztrák püspökök a múlt század első évtizedeiben Ferenc császár elé terjesztettek.2 9 A svájci történeti irodalomból megemlítem Hektor Amman egyházlátogatási jegyzőkönyveken alapuló nagyobb tanulmányát Nyugat-Svájc népességéről a középkor végén, és Oskar Vasella kiváló forráskiadását
