Századok – 1991

Közlemények - Vanyó Tihamér: Egyháztörténeti források művelődéstörténeti jelentősége III–IV/332

EGYHÁZI FORRÁSOK TÖRTÉNETI JELENTŐSÉGE 339 szempontok uralkodnak, a jegyzőkönyvek világa jelentősen kitágul, átfogja az egész egyházi élet sok-sok művelődéstörténeti részletet tartalmazó egészét. Szól a templom épületének külső és belső állapotáról, az oltárokról, oltárképekről, a szent edényekről, ruhákról és egyéb fölszerelésről, a templom könyveiről, földjeiről, készpénzéről, kamatmentesen kölcsönbe adott tőkéjéről, gabonájáról, boráról. Közli a papok életkorát, tanultságát, tanulási helyét, egyéni és lelkipásztori helytállását, nemzetiségét, a plébánia könyvállományát, a könyvek szerzőit. Megemlékezik a plébániákról, helyiségei számáról, fűtési viszonyairól. Részletezi a plébániai földeket és hozamukat, Föltünteti a kegyurakat, a templomgondnokokat. Megadja a tanító nevét, életkorát, vallását, végzettségét, nemzetiségét, munkakörét, jövedelmét, lakása és az iskolahelyiség állapotát, a tanulók számát. Olykor fölsorolja a község családjait a gyermekek egyenkénti megnevezésével, megadja a lakosok számát és vallási megoszlását. Fölvilágosítást kapunk a nép szokásairól, erkölcseiről, nemzetiségi viszonyairól. Levéltári tapasztalataim szerint az egyházlátogatási jegyzőkönyvek a 18. században, főként annak második felében nagymértékben elvesztik egyéni jellegüket, egyre gépiesebbekké válnak, s mindinkább az anyagi viszonyok föltüntetésére szorítkoznak, de egészükben tekintve még így is sokoldalú, értékes források. Ez persze minden időben jelentősen módosul a vizsgálat végzőjének egyénisége szerint.22 A vizitációk 1941-ig terjedő hazai fölhasználását kimerítően ismertettem Plébániatörténetírásomban. Az eredmény röviden kifejezve: módszeres forráskiadásunk nincs, néhány szerény fordítás megjelent, és van három tudományos földolgozásunk. Viszont nagyszámú azoknak a könyveknek és tanulmányoknak sora, amelyek többékevésbé, olykor egészében vizitációs anyagra támaszkodnak. Ezek a legtöbbször egyegy plébánia, ritkábban egy esperesi kerület, kivételesen egy megye vagy püspökség történetét tárgyalják sajátos szempontjuk szerint, de nem jutnak túl a merő adatszolgáltatáson, az elbeszélő közlésen. Az utolsó négy évtizednek tanulmányom keretébe vágó hazai irodalma mennyiségi téren mindenképpen gyarapodást jelent, minőségileg azonban kevésbé. A sort Hermann Egyed és Eberhardt Béla művelődéstörténetileg igen figyelemreméltó, úttörő monográfiája nyitja meg, amely meggyőzően bizonyítja az egyházlátogatási jegyzőkönyvek forrásértékét a kultúra sajátos területén.23

Pfeiffer János pedig kiadta a veszprémi püspökség hosszú időszakot felölelő vizitációs följegyzéseit.A becses anyag zöme a 17. század végéről és a 18. század első feléből való. A latinul közölt jegyzőkönyvek főbb eredményeit a bevezetésben magyarul ismerteti az érdemes kiadó.24 Időközben világi történetírásunk is fölismerte a vizitációs jegyzőkönyvek és az egyházi anyakönyvek nagy, sőt, bizonyos időszakokra vonatkozólag elsőrendű kútfőértékét. Ε téren a történeti statisztika művelői szereztek nagy érdemet újszerű szemléletük és módszerük alkalmazásával.25

Λ föltámadt tudományos érdeklődés legnagyobb haszonélvezője a győri püspökség levéltára lett, amelynek legrégibb és legértékesebb egyházlátogatási jegyzőkönyvei sorra kiadásra kerültek, mégpedig nagyrészt egész terjedelmükben és az eredeti latin nyelven. Ezzel kapcsolatban több tanulmány is megjelent a népszámlálás, a népoktatás, az egyházlátogatás, a jegyzőkönyvek latinságának tárgyköréből. Ennek a nagyérdemű munkának azonban sajnálatos fogyaté-