Századok – 1991
Közlemények - Vanyó Tihamér: Egyháztörténeti források művelődéstörténeti jelentősége III–IV/332
336 VANYÓ TIHAMÉR mint a fehér holló. Az új- s a legújabbkori források esetében a nagyon tekintélyes terjedelmű iratok s különösen a mellékletek miatt a fényképezés is sokkalta bonyolultabb és költségesebb művelet, mint a körülhatároltabb és rövidebb középkori okleveleknél. Jómagam három ízben együttvéve huszonkét hónapig kutattam a Vatikáni Levéltárban, mindenkor egy-egy újkori fond körülhatárolt idejű teljes anyagának összegyűjtésére és földolgozására törekedve.1 3 Nézetem szerint gyümölcsöző és tiszta történetírói munka csak akként jöhet létre, ha egy személy végzi a kutatást, jegyzetelést és földolgozást Ezt a módszert követte igen dicséretesen a Történelmi Társulat Fontes sorozata. A nagy levéltári egységek természetesen több kutató munkáját kívánják, de itt is ragaszkodnunk kellene ahhoz, hogy legalább egy vagy a tárgy természete szerint esetleg több kötetnek is egyetlen szerzője legyen, és ő forráskiadása főbb eredményeit a bevezetésben részletesen ismertesse. Ellenkező esetben gyakran megtörténik, hogy sok bába közt elvész a gyermek. A Vatikáni Levéltár a művelődéstörténésznek a legtöbbet a 16-17. században létesült szentszéki kongregációk irataiban nyújthatja. Belőlük rendszeres és kimerítő forrásgyűjteményt csak jómagam tettem közzé említett Püspöki jelentéseimben. Művelődéstörténeti irodalmunk azonban ennek az igen sokoldalú forráskiadásnak gazdagságát sajnálatosan csak nagyon szerény mértékben hasznosította. Pedig ezek a jelentések a szoros egyházi vonatkozásokon kívül értékes fölvilágosítást adnak országos keretben a földrajzi és helyrajzi viszonyokról, a statisztikákról, a nemzetiségekről, a népszokásokról, iskolai, nevelési és művészettörténeti kérdésekről, a mai szociális gondoskodás előfutárairól, a szegények, árvák és betegek intézményszerű s pénzbeli segítéséről, a jótékonysági alapítványokról és végrendeletekről. Míg a Sacra Congregatio Concilii (ma S. Congr. pro Clericis) előbb említett levéltári állagában elsősorban intézményszerű és tárgyi jellegű adatokat kapunk, addig a Sacra Congregatio Consistorialis (ma S. Congr. Pro Episcopis) levéltárának Processus Consistoriales nevű állaga főként figyelemreméltó személyi (anyakönyvi, tanulmányi, jeliemi) fölvilágosításokkal szolgál. A főpapi kinevezéseket megelőző kánoni vizsgálat keretében végzett kihallgatások alkalmával ugyanis a tanúk részletes vallomást tettek a jelöltek személyéről. De sorra került ilyenkor a kérdéses egyházmegye is városaival és népességének számszerű becslésével együtt. A vallomásoknak ez a része a statisztikát megelőző időben persze ellenőrzésre szorul.14 Külön meg kell emlékeznem a Sacra Congregatio pro gentium Evangelisatione seu de Propaganda Fide (röviden Propaganda, magyarul Hitteijesztési, újabban Evangelizációs Kongregáció) levéltáráról, amelynek magyar szempontból történő rendszeres átkutatása és okmányainak módszeres közzététele és feldolgozása még mindig várat magára. Magyar részről évekig kutatott benne Galla Ferenc, és több tanulmányában megismertetett a levéltár ígéretes kincseinek gazdagságával, de adós maradt az egyedül kielégítő tudományos közzététellel és az eredmények összefoglalásával. A Propaganda hatásköre hazánk hódoltsági és erdélyi területeire terjedt ki. Az Erdélyre vonatkozó anyag kutatásában és kiadásában a románok megelőztek bennünket, s e téren kifejtett munkálkodásuk átgondoltabb és tökéletesebb a mienkénél. A hódoltsági anyag tanulmányozásával nálunk többen is foglalkoztak. Nagy szükség
