Századok – 1991
Közlemények - Kováts Stefan: Az 1849. évi orosz katonai intervenció Magyarországon. A magyar forradalom és szabadságharc az európai nagyhatalmi érdekek középpontjában III–IV/268
AZ 1849. ÉVI OROSZ INTERVENCIÓ 269 a legitimitás elvére támaszkodva az Oszmán Birodalom sérthetetlenségéért, Oroszország a görög kereszténység védelmében foglalt állást. Valójában egyik álláspont sem volt egészen őszinte. Oroszország meg akarta szerezni a török fennhatóság alatt lévő, számára létfontosságú tengerszorosokat, a Dardanellákat és a Boszporuszt. Az Oszmán Birodalom gyengítésével Oroszország mérhetetlenül erősödött volna, s ez egyáltalán nem állt Ausztria érdekében. A júliusi francia forradalom pedig a legitim monarchiák létezését kérdőjelezte meg. Az 1830. évi júliusi forradalom után Franciaország és Belgium alkotmányos monarchiákká alakultak, így Angliával együtt három alkotmányos állam állt szemben a kontinens keleti felén három abszolút monarchiával. Ez volt a politikai helyzet Európában, másfél évtizeddel az 1848/49-es nagy forradalmi évek előtt. Az 1848-as nagy „robbanást" a különböző nemzeti mozgalmak, a „fiatal Itália", a „fiatal Lengyelország", a „fiatal Németország", egyszóval a ,fiatal Európa"-mozgalmak készítették elő. Metternich herceg, a Habsburg Birodalom kancellárja4 és I. Miklós, Oroszország mindenható cáija sejtették egy nagy vihar közeledtét, és a közös veszély érzete ismét összezárkózásra és további együttműködésre kényszerítette őket.5 Metternich kezdeményezésére kelt életre a már holtnak tartott Szent Szövetség, az 1833-ban kötött münchengrätzi megállapodás formájában.6 A münchengrätzi és berlini megállapodások 1833 A nagyhatalmak egységhez vezető útját osztrák és porosz akciók készítették elő az 1830/31. évi oroszellenes lengyel felkelés idején. Ausztria csapatokat vont össze keleti határán, mintegy megakadályozva a külföldi fegyverszállításokat a lengyelek részére, azonkívül kiszolgáltatta Oroszországnak a menekülő lengyel forradalmárokat. Poroszország pedig különféle katonai segélyszolgálatok mellett engedélyezte az orosz csapatoknak porosz területen való szabad átvonulását.7 Mindenesetre voltak politikai körök Ausztriában, amelyek egy „önálló" (vagyis Ausztriától függő) Lengyelországot szívesebben láttak volna szomszédnak, amely egy „ütköző állam" szerepét töltötte volna be Ausztria és Oroszország között.8 Metternich azonban elvetette ezt a tervet, és a konzervatív erők összevonását kívánta két okból is: 1/ mert számára Oroszország ereje, a monarchia különböző népei centrifugális szabadságtörekvései ellen biztosabb garanciának látszott, és 2/ mert ő a legitimitás elvének abszolút védelmezőjének tartotta magát. I. Ferenc császárnak azonban kételyei voltak Oroszországgal szemben annak balkáni politikája miatt. A júliusi francia forradalom, miután az a monarchikus rendszert fenyegette, választás elé állította a habozó császárt. Mérlegelnie kellett az összes számbajöhető kockázatot, hogy egy Oroszországgal kötött „célszövetséggel" akadályozza meg a monarchikus rendszer felszámolását, vagy izoláltan kétfrontos harcot folytasson egyrészt annak fenntartásáért, másrészt Oroszország Balkán-politikája ellen. Végül is az első változat eredményesebbnek látszott számára, feladta kételyeit Oroszországgal szemben, és csatlakozott Metternich szövetségi álláspontjához.9 Ennek a szerencsétlen elhatározásnak nem maradtak el a késői következményei.