Századok – 1991
Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229
A MONARCHIA ÉS AZ 1887-88-AS VÁLSÁG 253 létrejöttéhez ez a körülmény tetemesen hozzájárult Az szintúgy érthető, hogy Pétervárott sem volt mindig tökéletes az összhang a katonai és a politikai szféra között, hogy esetenként a katonák megkísérelték a dolgok irányítását saját kezükbe venni.117 Ebből következően az osztrákelenesség lanyhulása több szakaszban, visszaesésekkel tarkított folyamatként ment végbe. Az orosz diplomáciának a feszültség enyhítése érdekében tett lépéseit a katonai vezetés nem követte automatikusan. A honvédelmi minisztériumhoz közel álló „Invalide" lap Európa-szerte feltűnést keltő cikksorozatban igazolta az orosz katonai erőfeszítések jogosságát, és további csapatösszevonások indokoltságát a nyugati határnál. Az addig Oroszország címére elhangzott vádakat „duplájára emelten fordította vissza szomszédai ellen"118 a lap: a német és osztrák haderő túlsúlyban van az orosszal szemben a lengyel határvidéken, Bécs és Berlin támadni készül, Oroszország agresszió áldozata lehet, ha a dolgok menetén nem változtatnak.11 9 Bécsben az Invalide megnyilatkozásait, melyeket megerősített a kormányhoz szintén közel álló Journal de St. Pétersbourg is, sokan fenyegetésnek fogták fel.120 Kálnoky először szintén úgy látta, a hadvezetés igazolni akarja befelé egy akció szükségességét.12 1 A Fremdenblatt két ízben is sugallmazott cikkben ösztönzött a politikai és katonai momentumok határozott különválasztására. Hiszen az előbbiek „egészen barátiak", és bár bizonyos katonai lépések kelthetnek aggodalmat, jelentőségüket eltúlozni nem indokolt.122 Később, tapasztalva, hogy olyan múló epizódról volt csupán szó, mely az enyhülési irányzatot nem volt képes feltartóztatni, a miniszter maga is immár inkább az összhang hiányával magyarázta a történteket. A kapcsolatok normalizálását mind az orosz, mind az osztrák- magyar külügyminiszter kívánatosnak ítélte. Szép deklarációk hangzottak el a békeszándék kölcsönösségéről. A helyzet azonban ettől még kevéssé változott. Kálnoky kísérletre szánta el magát, hogy a szólamokon túlmenő gyakorlati eredményhez jusson. Miközben hazai minisztertársai és a szövetséges országok diplomatái előtt tovább ismételgette, Ausztria és Oroszország között igazi politikai vitatéma nem létezik, hiszen Bulgária nem az, miatta háborút egyik fél sem kockáztathat, valójában nagyon is tisztában volt azzal, milyen égető gondja maradt a cárnak és kormányának a szégyenletes balkáni fiaskó. Coburg szófiai jelenlétét az orosz császár személyes sértésnek élte meg, kompromisszumra vele kapcsolatban semmiképpen sem számíthattak Bécsben. Érdemi változásra a kölcsönviszonyban csakis ezen antagonizmus legalább időleges elhalványításával nyílhatott remény. Kálnoky tehát december közepén óvatosan puhatolni kezdte a talajt, van-e esélye valóságos, érdemi közeledésnek a monarchikus szolidaritás régi, jól bevált érdekközösségének felújítása révén. Közvetítőnek Lobanovot választotta ki. A nagykövet annak még nem tulajdonított jelentőséget, hogy a miniszter a delegációk előtti beszámolójához kapcsolódva novemberben megismételte neki, mennyire kívánatosnak tartja a jó viszony helyreállítását.12 3 Arra viszont felfigyelt, hogy amikor a Fremdenblatt-közlemény félreérthetetlenül oroszellenes vádaskodása miatt szemrehányást tett neki, Kálnoky milyen őszintén sajnálkozott az ellentétek kiéleződésén, amelyet ő főként annak tulajdonított, hogy a császárok szövetségét nem újították meg. A miniszter hosszú idő után először tartotta szükségesnek valamiféle osztrákorosz közös érdek kiemelését.12 4
