Századok – 1991

Tanulmányok - Urbán Aladár: Batthyány Lajos a népképviseleti országgyűlésen 1848 decemberében III–IV/205

BATTHÁNY LAJOS 1848 DECEMBERÉBEN 221 nem készteti elutazásra, ha őket Debrecenbe szuronyokkal kell kísérni, „akkor ott -mondotta Batthyány - nem lesz országgyűlés, és ez nem nevelendi a Honvédelmi Bizottmánynak tekintélyét". Szereti véleményét nyíltan kimondani, s szerinte ez a kényszerítés nem méltó a törvényhozáshoz. Batthyány után ismét Bezerédj szólt, s látva, hogy az visszavonta indítványát, ő is visszakozott. Ha az országgyűlés úgy ítéli meg - mondotta -, hogy rögtöni távozásuk sem a fővárosra, sem a hadseregre nem lesz rossz hatással, egyéni nézetét aláveti a többségi véleménynek. Azt azonban a testület méltóságával ellenkezőnek tartaná, ha kényszerítésről hoznának döntést, mert „az elmenetelre a képviselői tagságnak már felfogása mindenkit kötelez". Ekkor Kossuth ismét beleavatkozott a vitába. Kijelentette, hogy neki, akinek vállán a legnagyobb felelősség van, olyan ember szolidaritása nem kell, kit „bottal kell odaverni". Szankció egyébként sem szükséges, mert az országgyűlés engedélye nélkül nem maradhat el senki. Majd tompítva Hunkár követelésének élét, hosszan válaszolt Bezerédjnek arról, hogy mi célja van a kormány és képviselők együttes áttelepülésének, s az miért lehet megnyugtató Pest városa polgárainak. Végül, jelezve, hogy a vita már lezárható, kérte a vegyes ülés résztvevőit, hogy maradjanak együtt még addig, amíg a Ház határozata elkészül, hogy az másnap a Közlönyben megjelenjen, s a közvélemény tájékozva legyen, hogy „az ország szabadsága nincs feladva". Ekkor a Ház elnöke, Pázmándy kijelentette, hogy ellenvélemény nem hangzott el, így kimondhatja, hogy néhány tagból álló küldöttséget menesztenek az ellenséges táborba, hogy „az ország szabadságának, becsületének és jólétének alapján fegyverszünetet, s ha lehet, békét eszközöljön". A helyeslő zúgásra ezt végzésnek jelentette ki, majd ismertette az öt nevet, amelyet a zárt ülésen már jóváhagytak. Ami a képviselők és a Bizottmány együttes költözését illeti - érvelt Pázmándy -, szintén nem kell szavazásra bocsájtania, mert az ellene tett indítványt visszavonták, így végzésként mondhatja ki, hogy mind az országgyűlés, mind a Honvédelmi Bizottmány „Budapestről a jelen nyomasztó körülmények miatt Debrecenbe áttétetik". Pázmándy magatartása, amivel a szavazást elkerülte, teljesen érthető, ha figyelembe vesszük a képviselők többségének és a karzatnak a hangulatát. Eljárásával ugyanis mind a maga, mind a többi visszamaradni akaró számára megkönnyítette a helyzetet, mert azt nem vethették a szemükre, hogy az esetleges igen-szavazat után is a fővárosban maradtak. Itt esetleg véget is érhetett volna az ülés, ha közben elkészül a határozat szövege. Bár az ismét szólásra jelentkező Perényi Zsigmond feltehetően megteszi észrevételeit a határozat beterjesztése előtt. Elnöktársa szövegezéséhez szólt ugyanis hozzá, kifogásolva azt, hogy Pázmándy szerint a küldöttek az ellenséges sereg vezéréhez menjenek „alkudni". Szerinte az ellenség fővezérével csak fegyverszünetről kell tárgyalni, s onnan a küldöttség „menjen aztán tovább Ferenc Józsefig". Perényi hozzászólásának második része nem volt ilyen súlyú, de Batthyányi személy szerint érintette. Perényi sokallotta „a hat vagy hét tag kinevezését" (amiről egyébként nem is volt szó!), majd így folytatta: „nyíltan kijelentem, hogy van a felolvasott tagok közt olyan is, kit én nem küldenék oda, nem azért, mintha nem bíznám benne, s nem érdemelné meg a Ház bizalmát, hanem némely körülményeknél fogva, így például gróf Batthyány Lajost én megkímélném". Szerinte elég négy tag, s különben is - tett hozzá Perényi egy nem meggyőző érvet -, Batthyányi azért kell megkímélni, mert ő