Századok – 1991

Folyóiratszemle - Walthall Anna: Faluhálózat I–II/193

FOLYÓIRATSZEMLE 193 tében is. A kb. 4700 regisztrált nemes egyharmadának nem volt jobbágya, több mint fele számított kisnemesnek, s csupán alig több mint 10 százalék a középbirtokosi kategóriába ez utóbbiak a földek egynegyedével). A területenkénti eltéréseket részletes leírás alapján, táblázatban is feltüntetve tartalmazza a cikk. Az ősi litván területen — Zsmud — nem voltak jobbágy nélküli nemesek, 895 százalékuk számított kisnemesnek. Összességében kb. 10 ezer földbirtokos nemes adatait tartalmazza az 1528-as litvániai katonai összeírás. 13 százalékuk számított földbirtokosnak a terület 40 százalékával, a csaknem 40 % kisnemes a birtokok egyharmadát, a jobbágyokkal nem rendelkezők (48%) a földek 28 százalékát modhatták magukénak. (Isztorija SzSzSzR, 1987. 3. szám 164-178. I.) M ANNA WALTHALL FALUHÁLÓZAT 1789-ben 1016 Edo környéki (ma: Tokió) falu kérte közösen a Bakufu (az országban a császár helyett ténylegesen uralkodó sógun — eredetileg hadvezér — udvara) kereskedelmi főfelügyelőjét, hogy csökkentse a városi szennyvíz árát és elszállításának díját, ami a parasztok számára alapvetően fontos lett volna, hiszen az edoi csatornák tartalma volt szinte az egyedüli trágyaféleség, amelyet a mezőgazdasági termelésben felhasználhattak. Ezzel a kérésükkel a falvak tulajdonképpen arra próbálták távenni a kormányzatot, hogy nekik, a földműveseknek juttassa ennek a zöldségtermesztésben szinte nélkülözhetetlen és igen értékes „cikknek" a kereskedelme feletti ellenőrzési jogot. Ennek a konkrét esetnek a kapcsán mutatja be a szerző források, fennmaradt dokumentumok és feljegyzések alapján az Edo- kori (1600-1686) faluközösségek szövetségének működését. A 14. századtól kezdve a sóen-keretek (a szigorúan szervezett hagyományos nagybirtok-rendszer) felbomlásával a felsőbb hatalomtól mind függetlenebbé váló parasztok faluközösségekben (szó) kezdtek tömörülni. Ezek vezető testülete a földtulajdonnal rendelkező parasztok (a közösség teljes jogú tagjai) tanácsa volt, ahol megvitatták a közösség ügyeit, és megválasztották a falu vezetőit, akik irányították a falu életét és a felsőbb hatalom előtt képviselték a közösséget. A tanács törvényt is hozhatott a falu életére vonatkozóan, döntött a különböző ügyekben, és a bírósági és rendőrségi feladatokat is ellátta. Az erdők, kaszálók a közösség tulajdonában voltak, s így azokat a közösség tagjai használhatták; a nagyobb munkákat pedig (mint például a rizsültetést) együtt végezték. Mindemellett természetesen elsősorban az öntözés megszervezése, a csatornarendszer fenntartása követelte meg a közösség szigorú szervezettségét és önkormányzatát. A falu adóját egyben fizethette, és a közmunka-kötelezettséget is kolektívan teljesíthette, azaz a felsőbb hatalom előtt a faluközösség jogi személyként viselkedhetett, amellyel persze kollektív felelősség is járt. A felsőbbség — akár a földesúr, a Bakufu vagy egy templom — meglehetős autonómiát biztosított a falvaknak, azaz annak ügyébe nem avatkozott be; a parasztokat csak a faluközösség vezetőin keresztül ellenőrizték. (A falvakban éltek a földdel nem rendelkező parasztok is, akik a nagyobb birtokokon dolgoztak béresként vagy szolgaként, de ők nem számítottak a közösség teljes jogú tagjainak, s így nem vehettek részt a tanács munkájában.) A falvak közötti szövetség és az ezt működtető paraszti elit fontos szerepet játszott a falusi társadalomban. Részben a Bakufu alakította ki ezeket a falvak közötti tanácsokat (szódai) az adók zökkenőmentes begyűjtése és a rendfenntartás érdekében, részben alulról szerveződtek a parasztság érdekképviseleteként. A parasztoknak maguknak kellett betölteni a felsőbb hatalom hivatalnokai és a falvak közötti űrt, hiszen pl. a Bakufu kerületi felügyelői és azok tisztviselői az adókivetést ugyan el tudták végezni, de a katonai vagy rendőri teendőket már nem tudták ellátni. Az így létrejött szódai a felülről kinevezett tisztviselőkkel és a falvak választott képviselőivel olyan hálózatot alkotott, mely a hierarchiában a parasztok és uraik közötti közbülső réteget jelentette. A japán faluközösség autonóm egység volt, bár egyes vélemények szerint nem tekinthető teljesen függetlennek, mivel a falvakat túl sok szál fűzte egymáshoz. Mások szerint igaz ugyan, hogy a falvak kö-