Századok – 1991

Folyóiratszemle - Guerreau-Jalabert Anita: Vérfertőzé és szentség a 12. századi „Szent Gergely életében” I–II/188

FOLYÓIRATSZEMLE 189 lilt gyermeknek nevezi. Gergelynek az apát könyörgése ellenére sincs maradása, aki utódjául akarja kijelölni; ezért az lovaggá üti, átadja neki a táblákat, és Gergely elindul, hogy megkeresse nemzetségét. Az ördög Gergely hajóját az aqaitániai partok felé irányítja, ahol legyőzi a római grófot, és elnyeri anyja kezét. Amikor az felfedezi a táblákat, fény derül a kettős vérfertőzésre. Gergely elmenekül. A tenger partján egy halász felajánlja, hogy átviszi egy magánys sziklára, hogy ott élje le remeteéletét. A halász a szirt fokához láncplja Gergelyt — aki a táblákat is nála felejtette —, és a kulcsokat bedobja a tenger fenekére. Tizenhét évig áll a „jó bűnös" a sziklán, ahol esővízzel táplálkozik és Jézushoz fohászkodik. Ekkor Rómában pápaválasztásra készülnek: egy angyal Gergelyt jelöli meg pápának. A keresésére indult papok a halásznál szállnak meg, s a vacsorára feltálalt hal gyomrából kipottyan a tengerbe vetett kulcs; majd Gergely, aki csak a kulcs csodájának hallatán enged az unszolásnak, a szárazföldön megtalálja a táblácskákat. A szentéletű római pápa hire elteijed, és az aquitániai grófnő is hozzá megy tanácsért és vigaszért. Gergely felismeri, és kolostorba küldi, ahol az asszony szentekhez méltó életet él, és a pápa gyakran felkeresi. A történet strukturális felépítésében a térnek — a középkori társadalom- és világkép térbeli kivetítődéséből eredően — meghatározó jelentősége van. A szimbolikus térábrázolás négy pólusa Aquitánia, az apátság, a szikla és Róma, melyeket a tenger fog egységbe és választ el egymástól. Bár Aquitánia és Róma konkrét földrajzi hely, itt mégis a valóság és a képzelet határán helyezkednek el, és sokkal kevésbé csalóka realizmusukkal, mint inkább szimbolikus erejükkel hatnak: az előbbi némileg egzotikus, különleges vidék, az utóbbi a kereszténység feje. Az apátság és a szirtfok a „máshol" jelképe: névtelen, seholsincs tér. A tenger az isteni vagy diabolikus erők színtere, ellentétben az ember természetes környezetével, a szárazfölddel. De a víznek az átmenet különböző rítusaiban is nagy szerepe van (pl. keresztelés). A tér szemantikájába íródik bele a társadalmi kapcsolatok kódrendszere. Aquitánia az arisztokratikus-lovagi kultúra paradigmája. Éppen ez a laikus jelleg (a történet más csoportokat, mint pl. a klérust egyáltalán nem is említi) billenti ki egyensúlyából a társadalmat, s ebből fakadnak egymás után a bűnök is. Ennek a társadalmi berendezkedésnek pontos ellentéte az apátság, a tökéletes egyházi ideál, a szerzetesség világa, amely elsősorban szellemi műveltségével tűnik ki (írás-olvasás, a Szentírás ismerete, Gergely táblái), szemben a lovagság — a történetben különös hangsúlyt nyert — testi kultúrájával. Az apátság olyanynyira a tökéletesség megtestesítője, hogy a bin itt magától megsemmisül. Itt nincsenek lovagok, és a laikusok csak mint alacsonyrendd, erőszakos, pénzsóvár figurák szerepelnek (a halász és veszekedős felesége). Mindkét társadalom tagadása a szikla, ahová Gergely kikötteti magát. Az emberektől és a természetes emberi környezettől, intézményektől és frisos kultúrától elszakadva (Gergely még a tábláit is a parton felejti) ez az Istennel való közvetlen kapcsolat (ima; az esővíz, mint egyfajta mennyei manna) és egyesülés helye. Csodák (az angyal; a kulcs és a táblák megtalálása) készítik elő Gergely utolsó útját az emberektől legtávolabbi és Istenhez legközelebbi világból Rómába, az intézményes egyházba, ahol az ellentétek — klerikus/laikus, intézményes/közvetlen kapcsolat Istennel; élet a világban/társadalmon kívüliség — végülis kiegyenlítődnek. A társadalmi szervezetet Gergely Vitája szigorúan térbeli struktúrában mutatja be. A laikus arisztokrácia a tér legszélső pontján helyezkedik el, ahol az ördögi erő különösen aktív (Aquitánia), míg a klerikusok (az apátság és Róma) Istennel állnak kapcsolatban: a szerző tehát a tér és a társadalmi helyzet szimbolikájával a korabeli egyházi felfogást közvetíti. Georges Duby elemezte a 11-12. századi házassági modellváltást, mely Szent Gergely rokonsági kapcsolatain keresztül is jól nyomonkövethető. Az egyháztól szentesített házassági előírások, kánoni szabályok (az exogám házasság propagálása, a vérrokonok közötti nász hetedízigleni megtiltása, de ugyanúgy a szellemi rokonok közti házasság ellenzése) a 12. századra ugyan megszilárdultak, de a gyakorlatban még korántsem váltak általánossá, mert a nemzetség fenntartása és a földbirtok öröklése miatt gyakran ütköztek a feudális arisztokrácia érdekeivel. A Vita Aquitániát a valódi rokonság és a vérfertőzés területének ábrázolja. Már a gróf magatartása is kétértelmű: halála előtt nem gondoskodik lánya kiházasításáról, azaz nem vesz tudomást egy fontos társadalmi szükségszerűségről. Ezzel egyrészt a nemzetsége újratermelődését — és hatalmát! — teszi kockára, másrészt kihívja a bárók haragját, akik joggal érzik sérelmesnek a gróf nemtörődömségét. Ez a hanyagság lesz az ördögi események elindítója: fivér és nővér vérfertőző kapcsolatba lép egymással; a grófnő visszautasítja az egyház által is javasolt házasság-típust az idegen, de határozott és ismert társadalmi közegből származó férfival (a római gróf); a rósz döntés következménye nyomban lesújt az országra (a gróf feldúlja Aquitániát);