Századok – 1991
Történeti irodalom - Dahinten Otto: Geschichte der Stadt Bistritz in Siebenbürgen (Ism.: Tóth L. Béla) I–II/168
170 TÖRTÉNETI I RODAI Χ)M tait. A magyarok és az ellenség a szövegben szinonim fogalmak. A sorokból kiviláglik azonban az is, hogy Bem tábornokot bizonyos nimbusz vette körül, benne egy erkölcsileg integer személyiséget tiszteltek. Dahinten természetesen felemlíti a későbbi szerencsétlen magyarosítást törekvéseket, kezdve a belügyminiszter 1869. március 14-i rendeletével, mely a beadványok számára a magyar nyelvet tette kötelezővé, amit a város testülete „törvénytelennek és kivihetetlennek" minősített. Báró Bánffy Dezső főispánsága a szász autonómia megszüntetése után „Beszterce és az egész megye számára a szorongatottság időszakát jelentette". A szászok nacionalizmusát Dahinten a magyar nacionalizmussal magyarázta, eszményüket az 1871-ben alapított Bismarck-féle birodalomban látták. Ezek után nem meglepő, hogy Beszterce város szász és magyar lakosai csak kevéssé érintkeztek egymással, amiben azonban mindkét fél hibás volt, mint Dahinten elismeri, mert a szászok a magyar tisztviselőkben csak a „jövevényeket" látták, a magyarok viszont a „kultúrahordozók" szerepében tetszelegtek, és az ipart folytató polgárt lenézték. Dahinten kitér a románokkal és zsidókkal való viszonyra is, mely a kiegyezés Magyarországában jő volt. A memorandum-per és a románok meghurcolása a gyülekezési jog érvényesítése kapcsán és sajtóperek alkalmával szimpátiát keltett irántuk. A Besztercén meggyökeresedett zsidó családok pedig egyeiljogú tagjai voltak a szász társasági életnek és egyesületeknek. Érdekesek Dahinten személyes tapasztalatai az 1918. december 4- tői berendezkedő román uralom és az 1940. augusztus 30-i bécsi döntést követő négy évre visszatért magyar közigazgatás idején. A királyi román hadsereg bevonulását általános züllés és romlás követte, a katonák maguk jártak elől a közvagyon értelmetlen rongálásában és elherdálásában, és személyes akcióikkal maguk voltak az okai annak, hogy a közbiztonság is teljesen megszűnt. A polgári közigazgatás még csak tovább növelte a károkat. Egyben megkezdődött a német nyelv fokozatos kiszorítása a közéletből. A kormányzat szellemére jellemző, amivel Dahinten részletesen foglalkozik, hogy az évszázadok alatt minden hatósági beavatkozás nélkül keletkezett utcaneveket is teljesen önkényes elnevezésekkel cserélték fel. A magyarok ezzel szemben 1940-ben tekintettel voltak a történelmi nevekre, és megelégedtek azzal, hogy magyarra fordítsák őket. A magyar uralmat egyébként sajnos a régi tapintatlanság jellemezte: az új városi tisztviselők közül csak kettő beszélt törve németül, a többi csak magyarul tudott. A nemzeti szocializmus behatolását Dahinten nemzetiségi okokkal magyarázza. A horogkeresztes zászlók a magyarok bevonulásakor csak azt voltak szerinte hivatva jelölni, hogy ott németek élnek. Azt meg kifejezetten természetesnek tartja, hogy számos fiatal élt azzal a lehetőséggel, hogy önként az SS-be jelentkezzék, mert „mindegyik végtére is szívesebben kívánt egy német csapatnál szolgálni, mint egy magyarnál". Érthetetlen viszont Dahinten számára, hogy a besztercei magyar hatóságok 1944. őszén nem működtek kellőképpen együtt a visszavonuló németekkel. Magatartásuk „különös" (merkwürdig) volt. Hiányolható, hogy a szerzőt ez nem gondolkodtatta el. Megemlítendő végül Dahinten feljegyzése a zsidók deportálásával kapcsolatban. Látja a „csúnya kísérőjelenségeket", és nem tartja valószínűnek, hogy ezek „azok szándékának feleltek volna meg, akik a zsidók frontközeli területekről való eltávolításában a háború elengedhetetlen szükségszerűségét látták". Mentségül talán csak a feljegyzés korai dátuma — 1944. július 18 — lenne felhozható, de tényleg azt gondolta Dahinten, hogy a zsidók eltávolításával az akadályok hárulnak el a német győzelem útjából? Dahinten munkájának további fejezetei Beszterce épületeinek építéstörténetével (207-360. 1.), jog-, gazdaság-^és társadalomtörténetével (361-471. 1.) és kultúrtörténetével (472-502. 1.) foglalkoznak. Az egyes fejezetek nagy szakértelmet árainak el, és a hosszú évtizedeken át alapos kutatómunkával összegyűjtött anyag rendkívül sok értékes és érdekes részletet tartalmaz, melyek eleven előadásmódja külön is kiemelendő. Az 1945 és 1988 között megjelent munkák válogatott bibliográfiája, valamint egy helység- és egy névmutató segítik még az érdeklődőt Beszterce és vidéke megismerésében. Tóth L. Béla