Századok – 1991

Történeti irodalom - Gyetvai Péter: Egyházi szervezés főleg az egykori déli magyar területeken és a bácskai Tisza mentén (Ism.: Bellér Béla) I–II/164

TÖRTÉNETI IRODALOM 167 sú magyarok és a görögkeleti szerbek között. A katolikus magyarok által a régi temetőben felállított haranglábat a szerbek „tumultuózusán" ledöntötték, gyalázták a katolikus vallást, és a plébánost majdnem megverték (305-309.) A sokasodó vallási-nemzetiségi ellentétek már jelezték azokat az érdekellentéteket, amelyek a magyar és a szerb lakosságot az 1848/49. évi magyar szabadságharcban szembeállították egymással, és mindkét részről súlyos áldozatokat követeltek. A könyv egyforma részvéttel és együttérzéssel tárgyalja a moholi szerbek (317.) és a földvári magyarok (323.) 1848-as tragédiáját. A délvidéki plébániák genézisét tárgyaló munka izgalmasam eredeti anyagot tartalmaz a mindennapi, ezen belül a hitéletre vonatkozólag. Az egyházak nem egyszerűen a társadalom egy részét alkották, hanem az egész társadalom irányító, szabályozó tényezőjét is jelentették. A 18. századi ember éleiének minden mozzanatát át- meg átszőtték a vallásos vonatkozások; a laicizálódás éppencsak elkezdődött. A nép erkölcsi hibáiként a plébánosok a káromkodást, az iszákosságot, az ünnepek megszegését említik. Az államilag is kötelező katolikus egyházi ünnepeket a görögkeletiek általában nem tartották meg. Kiváltságaikhoz ι tartozott a saját ünnepek megtarthatása. A vallásos ténykedéseket olykor adminisztratív eszközökkel is kikényszerítették. Az 1767. évi egyházlátogatási okmány említi Zentárói azt a gyakorlatot, hogy amelyik hívő nem végzi el húsvéti gyónását, az 40 botütést kap. Nem tudjuk, hogy erre a drasztikus eljárásra sor került-e valaha (205:), de az bizonyos, hogy a húsvéti gyónás elvégzését széles körben ellenőrizték. Az egyházjogi vitáknak egyik leggyakoribb témája volt a házasság, a házasságkötés és házasságbontás, a vegyes házasság stb. 1768 tavaszán tárgyalták Görheny István zentai lakos házasságának semmisségi ügyét, aki 10 évvel azelőtt kötött házasságot, amelyből két gyermek is született, de felesége előtte egy más férfi felesége volt (205.). Az egyházi temetésnek öngyilkosság miatti megtagadásával kapcsolatban is adódnak bajok (205.). A 18. század vallásos életének lelki eksztázist, elragadtatást és nagyszabású látványosságot nyújtó alkalmai voltak a búcsúk. A délvidéki plébániáknak a búcsújárásba való bekapcsolódása stabilitásuk egyik biztos mutatója volt. Egy 1762. évi okmányból tudjuk, hogy a kanizsaiak búcsúra Új-Kanizsára jártak Nepomuki Szent János ünnepén, Szent István királykor pedig Zentára. Az Őrangyalok ünnepén pedig ezekről a helyekről vonulnak Kanizsára (185.). A kor embere rendkívül fogékony volt a csodás események iránt. Mikuss Jakab zentai plébános levélben számol be arról a rendkívüli esetről, hogy 9 zentai a város közelében lévő kis halmon jelenéseket látott: Szűz Máriát csillagkoszorúval. Az érseki helynök józan racionalizmusára vall az a kijelentés, hogy ezek olyan fényjelenségek, lidérefények lehettek, amelyek gyakoriak a temetőkben. Ehhez még hozzáfűzi: Savoyai Jenő herceg itt mérhetetlen sok törököt levágott; ezeknek tetemeiből keletkezhetett a domb (204-205.). A II. rész utolsó öt fejezete tematikus elrendezésben általános kérdéseket tárgyal. Ezek sorában első a kegyúri jogokról és kötelességekről (334-339.) szóló fejezet. A kegyurak, az Udvari Kamara és a földesurak kezdetben nem nagyon igyekeztek teljesíteni kegyúri kötelezettségeiket; a konszolidációval azonban javult a helyzet. Sor került egyházi épületek, templom, lelkészlak felépítésére, karbantartására, a javadalmi földek kihasználására, a plébánosoknak járó kegyúri juttatások szabályozására, a jövedelmek összeírására stb. Zenta plébánosának jövedelme pl. az 1780. évi 1659 forint 5 krajcárról 1802-/1806- 07-ben 3966 forint 31 krajcárra növekedett (339.). A kegyuraság után az iskolaügy tárgyalása (340-344.) következik. Ez egészen a 18. századig túlnyomóan egyházi ügy volt. Ekkor azonban a felvilágosult abszolutista állam is felismerte az iskolaügy politikai jelentőségét. „Általában az volt a gyakorlat, hogy ahol plébániát szerveztek, ott nyomban intézkedtek az iskolák megnyitása és a tanító alkalmazása iránt is." (340.) A tanítók javadalmazását egy központi tervhez mérten egységesen igyekeztek szabályozni. Az iskolalátogatás biztosítása abban az időben is nagy gondot jelentett. Adán pl. a gyermekek egyharmadát sem küldték el az iskolába, mert kellettek a nyájhoz és a szántáshoz. A hívők hitéletéről szóló fejezet (345-354.) elsősorban gróf Batthyányi József, 1760-tól 1766-ig kalocsai érsek (és utána bíboros hercegprímás) lelkipásztori tevékenységét tárgyalja, aki hallatlan energiával fogott hozzá hívei hitéletének fellendítéséhez. Népmissziókat tartatott, vallási társulatokat alapított, hitoktatási társulatokat szervezett. A hittantudást vizitátorai útján ellenőrizte. Mikor az eredmény nem volt kielégítő, Pestről küldött le katekizmusokat a tiszai plébániáknak, és ezeket kérdeztette ki a hívőktől. Az eredmény így is elmaradt a befektetett energiától. Az egyházkormányzatnak a trienti zsinat által is kiemelt eszközei voltak a hivatalos egyházlátogatások (354-367.). Ezeket gondosan előkészítették. A vizsgálat során kérdőíves módszert is alkalmaztak. A