Századok – 1991

Történeti irodalom - Pražák Richard: Legendy a kroniky Koruny uherské (Ism.: Niederhauser Emil) I–II/162

163 TÖRTÉNETI I RODAI Χ)M is regénynek minősítette (1827), vagy hogy a cseh Josef Ladislav Píének (1882, 1886) és a szlovák Ján Uhláriknak (1889) érdemleges mondanivalója volt róla. A lengyel szakirodalom elsődlegesen a zobori remeték vitájával kapcsolatban kerül elő. Ennyiben tehát Praíák még a magyar szakemberek számára is újat tud mondani. Érdemes röviden néhány részletkérdésre kitérni, ahol Praïàk önállóan foglal állást vitás kérdésekben, vagy egyéb okokból szükségesnek látszik az említés. Az Intelmek kapcsán a „regnum unius linguae" magyarázatánál kitér arra, hogy itt nem egyszerűen a korabeli Magyarország különböző etnikumairól van szó, hanem szélesebb nemzetközi rendi együttműködésről. (Egyébként az Intelmek kapcsán tér ki a Szt. Imre-legendára, amelyből nem közöl részleteket.) A zobori remeték legendája kapcsán úgy látja, Mór püspök nyitrai születése nem bizonyítható, de valami kapcsolata volt vele. A két szent kultusza a nyitrai ducatushoz fűződik, és szlovák, horvát és lengyel környezethez. Zoerard-Svorad-András lengyel származását Praíák elfogadja, egyszerű, vagyis paraszt-i környezetből jöttét is. A más hagyományokban felbukkanó királyi származás PraSák szerint a Svatopluktörténettel való keveredés eredménye. Benedek vonatkozásában a szlovák történészekkel egyetértően elfogadja szlovák származását, mert Liptóból vagy Trencsénből való, s ez akkor Lengyelországhoz tartozott, ezért eredezteti a legenda őt is innen. Prágák széleskörű tájékozottságát mutatja, hogy a nagyobbik István-legendáról szólva még a rockopera sikerére is kitér. Szt. István születésének Györffy György által megadott dátumát nem tartja valószínűnek, a 970-es vagy a 972-es dátumot elfogadhatóbbnak tartja, megkeresztelését pedig 973-ra valószínűsíti. A kisebbik legenda szerzőjének műveltségét erősen hangsúlyozza. A Hartvik-legenda bevezetőjében és kommentátjában Kálmán második feleségét még Buzillának nevezi, holott a legújabb megállapítás szerint ez a név valószínűleg csak az eredeti forrásszöveg félreértéséből keletkezett. Szt. Margit halálának éve szerinte is 1270, nem 1271. Nyilvánvaló, hogy Anonymusról íródott a leghosszabb bevezető, mint már jeleztük cseh és szlovák értékelésére is kiteijedően. A szlovák F. V. Sasinek 1877-ben le is fordította, és több munkájában (1877, 1906, 1908) is regénynek minősítette. Ezt a ma nálunk is általános véleményt fogadja el Praíák is. Melich és Pais munkáit bírálja, mert néhány esetben a személynév elsődlegességét fogadják el, holott Anonymus helynevekből alkot általában személyneveket. A magyarázatok is nagyon részletesek. Nyilván tollhiba, hogy a Pota Pata hangváltozást a hangzóilleszkedési törvénnyel magyarázza, holott a magyar nyelvtörténetből nagyon jó! ismert hangfejlődésről van csupán szó. Ricardus kapcsán a Magna Hungaria — Baskiria azonosítást bizonytalannak tartja Prágák, és határozottan elveti Perényi József elméletét a magyar mescser azonosításról. A Kézai-magyarázatokban a székelyeket Erdély legrégibb magyar lakosainak mondja. Kár, hogy nem vette figyelembe Bálás Gábornak a székelyekről szóló könyvét. Az 1278-as morvamezei csatában a győzelmet a magyar seregnek tulajdonítja, hiszen Rudolf hadereje önmagában véve jóval kisebb volt Ottokárénál. A Képes Krónika keletkezési idejére vonatkozólag az 1370-es éveket tartja ő is valószínűbbnek, de véleménye szerint nem zárható ki teljesen a nem sokkal 1358 utáni időpont sem. Hadd tegyük még hozzá, hogy a földrajzi neveket — ahol vannak — helyesen cseh (vagy szlovák alakban), egyébként magyar alakban használja, ugyanígy jár el a szakirodalomban elfogadott személynevek esetében is, tehát István — §t£pán, ami ugyancsak helyeselhető. A magyar történészek nevének írásánál persze nem követi az újabb szlovák gyakorlatot, amely ezeket szlovák helyesírással használja, hanem az eredeti magyar formát. Azoknak a helyneveknek és személyneveknek az esetében, ahol az eredeti forrás a maitól eltérő alakot használ, ezt csak a magyarázat során jelzi. A könyv jellegére való tekintettel ez ugyancsak elfogadható módszer. A könyvet egy szinte angolszász jellegű név-, helynév- és tárgymutató zárja le, ez azonban nem teljes, csak válogatott. Lehet, hogy ez kiadási megfontolásokból történt így. És talán ugyanezért nincs a kötet végén bibliográfia, amely a bevezetésekben és a magyarázatokban előforduló irodalmat összegezné, hiszen az jóval több, mint az egyes müvekre vonatkozó szakirodalom. Nyilván a szélesebb olvasóközönségnek nincs rá szüksége. A 16 lapos illusztrációs anyag zömmel a Képes Krónikából való, sajnos nem színesen (a kiadási megfontolások!). A mondottakból nyilván egyértelmű, hogy Richard Pra2ák igen alapos munkát végzett, csak köszönettel tartozhatunk érte, hogy a középkori magyarországi művelődésről a cseh olvasóközönség számára ilyen