Századok – 1991
Tanulmányok - Makkay János: Az uráli–finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből I–II/3
6 MAKKAY JÁNOS sztyeppen). Nem is beszélve arról, hogy a ló háziasításának első évezredeiben a vad és már háziasított állat osteológiai maradványainak megkülönböztetése gyakorlatilag sokszor nem is lehetséges. Sőt, mi több, Meid, és a vele kapcsolatos feltevések mindmáig nem figyeltek fel arra, hogy a ló feltehetően legkorábbi háziasítására vonatkozó maradványok jóval korábbiak a sztyeppei gödörsíros, sőt Uszatovo-Szrednyi Sztog művelődéskörnél, ráadásul nem a kimondott sztyeppen, hanem a Káma-vidék déli peremén találhatók(!).15 Teljesen hasonló egyébként a helyzet a kocsi-ra és a kerék-ve vonatkozó IE szóanyaggal is.16 Elgondolásunk tehát a feltehetően IE és U-FU nyelvű/lakosságú térségek egymáshoz viszonyított elhelyezkedését vizsgálja, a feltehető őshazáktól elindulva, egészen addig, amikor már valószínű, hogy a két nyelvcsalád dialektusai történeti lakterületükön, vagy annak közvetlen közelében éltek. Térségekről, nyelvterületekről, azaz régészeti kulturális egységekről van tehát szó. Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy ősi nyelvhatárokat és régészeti kultúrák elterjedését igen nehéz, sőt nagyon korai időszakokban szinte lehetetlen azonosságba hozni. Úgy látjuk viszont, hogy még sokkal nehezebb, ha valamikor bizonyára létező, viszonylag nagy nyelvterületek határait nem régészeti-kulturális határok mentén húzzuk meg, hanem bárhol másutt, azaz régészeti provinciák belsejében. Ez utóbbi esetben ugyanis ad absurdum szükségszerűen egy olyan állításhoz kellene eljutnunk, hogy akár egész Eurázsia is egyetlen nyelvcsalád kizárólagos lakhelye volt, illetve egész Eurázsiában soha nem lehetne kimutatni nagyon régi (őskori) nyelvi-etnikai határokat. A régészet által kimutatott adatok alapján és módon határozzuk meg azokat a régészeti kulturális határokat, amelyeket nyelvhatárokkal akarunk összefüggésbe hozni. Röviden ki kell térnünk itt arra, hgy főleg a korábbi évtizedekben mind az IE mind az U-FU őshazát a legtöbben (viszonylag) kis területre helyezték. Ennek számos oka volt, az egyik legfontosabb az, hogy a fő jelölt valamelyik őshazára egy akkor éppen jól ismert régészeti kultúra, csoport, terület lett. A svájci cölöpépítmények, a dél-skandináviai megálitikus sírok, a közép-németországi kései újkőkor (a zsinegdíszes kerámia), vagy akár napjainkban a gödörsíros (kurgán-) műveltség a délorosz sztyeppen, illetve a finnugoroknál a Káma-vidéki újkőkor, vagy a kámai bronzkor. A kis területű PIE vagy U-FU őshaza gondolata mára kezd elfeledetté válni (jóllehet a PIE őshaza legújabb lokalizálásai C. Renfrew és T. Gamkrelidze - V. Ivanov elméletében Kelet-Kis-Ázsia kis területére visszatérni látszanak hozzá). Kis méretű IE vagy U-FU őshaza ellen számos érv szól, a legtalálóbbat László Gyula ismerte fel: „Tegyük fel, hogy az elképzelésnek megfelelően valóban három gócban éltek az .ősnépek', de hát akkor ki élt a többi területen, amelyeken egyenletes népsűrűséget mutatva találunk leleteket? Ha a nyelvészeti feltevések helyesek lennének, akkor három nagy gócban kellene egymástól különböző, önmagában egységes műveltséget találnunk sűrű lakottsággal, és a köztük levő hatalmas területek lakatlanok kellett volna legyenek."17 A nyelvészek számára talán azzal tehetjük egészen világossá a kérdést, hogy a kis őshazákból meglehetősen későn (az i.e. 3. évezredben), hirtelenül és óriási területre terjeszkedő U-FU és IE dialektusok hogyan és miért tudtak volna egyes területeken nyomtalanul asszimilálni náluk jóval nagyobb lélekszámú, idegen nyelvű társadalmakat. Ha pedig ez mégis sikerült volna nekik, a peremterületektől eltekintve, hol vannak az ilyen terjeszkedést bizonyító szubsztrátumok?
