Századok – 1990
Tanulmányok - Pintér István: A két munkáspárt külpolitikai koncepciói a Horthy-korszakban V–VI/708
A KÉT MUNKÁSPÁRT A KÜLPOLITIKÁRÓL A HORTHY-KORSZAKBAN 731 gű politikai csoportosulás tartja gazdasági függőségben. Amíg piaca elsősorban Ausztriához és Németországhoz kapcsolja, addig hitelezői angol, amerikai, francia érdekeltséghez kötik, tehát gazdasági léte jórészt a nyugati tőke függvénye. Ez a körlümény is közrejátszik abban, hogy mind politikailag, mind gazdaságilag izolált helyzetben van a Duna völgyében. Buchinger elsősorban politikai oldaláról vizsgálta az ország nemzetközi helyzetét. Kifejtette, hogy a mind bonyolultabb, egyre kiszámíthatatlanabb helyzetben az ország számára, ha nem akar ismét pusztulásba rohanni, egyetlen megoldás ígérkezik: távol tartani magát bármely oldalon való végleges elkötelezettségtől, és a Népszövetségre támaszkodva harcolni jogos követeléseinek kielégítéséért. A Szocializmus 1936. májusi számának több írásában olvasható, hogy „a vakmerő fenyegetéssel kikényszerített, pusztán erőszakra alapított revízió mindig csak addig érvényes, amíg nem akad egy olyan erősebb hatalom, amely az ilyen revízió eredményét újólag revideálja. Az erőszak vagy csíny politikája tehát egyenes vonalban vezet vissza az ököljoghoz, a mindenkinek mindenki részéről való fenyegetettséghez." Rónai Zoltán később — már a spanyolországi események tükrében — közölt figyelemre méltó elemzést Közép-Európa „régi és új" szerepéről. A 20-as években és a 30-as évek elején a győztes nagyhatalmak gazdasági és politikai közbeavatkozásokkal sikerrel fékezték le Közép-Európa „nyugtalanságát", hangsúlyozta Rónai. Ma azonban a különböző ellentmondásos érdekek és nagyhatalmi törekvések szövevényében Közép-Európa olyan „vulkánikus talaj, ahol a gyors változások lehetőségével a megingott egyensúly miatt számolni kell". Közép-Európa „francia-olasz, német, sőt francia-olasz és olasz-német nagyhatalmi tervek ütközőpontja". Ma a hangsúly Közép-Európa államai számára, ha csak nem akarják a puskaporos hordó szerepét eljátszani, nem lehet más — szögezte le Rónai is —, mint a közeledés, az együttműködés keresése, amelyben döntő szerep jut a nyugati nagyhatalmaknak, esetleg az Amerikai Egyesült Államoknak. A szerzőnek e bizakodása az európai demokratikus szellem felülkerekedésére alapozódott, reménykedve a francia és spanyol népfront sikereiben, valamint a roosevelti politika pozitív tendenciájában. Rónai — Mónus májusi megállapításával szemben — nem említi a Szovjetunió szerepét a nemzetközi helyzet alakulásában. Ez feltehetően összefüggött az 1936 őszétől a Szovjetunióban zajló politikai perekkel, melyek kapcsán a Szovjetunió megítélése, a nemzetközi politikában betölthető szerepe negatívabbá vált.7 3 Rónai alig több, mint egy évvel később világosan megfogalmazza a nemzetközi helyzet „mozgását". Úgy ítéli meg, hogy a nyugati demokráciák politikája főleg az angol konzervativizmus felülkerekedése miatt a német és olasz fasizmussal szemhét nyugalmat a Duna-völgyben, egyben hangsúlyozta azt is, hogy ma azonban semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a világpolitikai és világgazdasági változásokat, amelyek az utóbbi években végbementek, és e térség jövőjét pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják. U.o. 72 ~ A szociáldemokrata vezetők tisztában voltak a Népszövetségnek a nemzetközi politika alakulásában játszott alárendelt szerepével, mégis — részben az olasz-abesszín háború után növekvő tekintélye miatt, másrészt Magyarország sajátságos helyzetét figyelembevéve — a Népszövetség közreműködését látták a legjobb megoldásnak. 73 Szocializmus, 1936. december. Vándor Zoltán: Régi és az új Közép-Európa.
