Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
650 Ρ RITZ PÁL gömbösi habitus kontextusában feltételezhető: a kimondott szavak nagyjából a tényleges felfogást tükrözték. Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy élete utolsó esztendeiben Gömbös ismét felelevenítette azon korábbi felfogását, hogy a Berlin-Róma tengelyt ki kell egészíteni, és azon gondolkodott, hogy Varsó, valamint Belgrád bevonását kell elérni,8 5 akkor annyit feltehetőleg meg lehet kockáztatni, hogy itt nem csupán a fasiszta blokk erősítése lehetett a szempont, hanem azon belül a német túlsúly valamelyes enyhítése is. Közbülsőleg: az Anschlusshoz való viszony A német veszedelemmel szembeni fajvédő felfogás sokoldalúbb megismerését segítheti elő az osztrák kérdéssel kapcsolatban megfogalmazott nézeteik bemutatásaelemzése. Ausztria sorsa, jövője Magyarország számára kiemelten fontos kérdés volt. Azzá tette egyrészt az akkor még nagyon elevenen élő múlt, azon belül is a dualizmus fél évszázada, az ezer szálból fonódott gazdasági kapcsolatok összefűző ereje, amelyet ugyan az állami különválás, a mindkét oldalon megindult autarkiás fejlődés mind jobban kisebbített, ám még nagyon sokáig, lényegében az 1929/33-as gazdasági válságig igen nagy volumenben meghagyott. A nyugati szomszéd szerepe politikailag is kiemelkedően fontos volt, mert a kisantaht harapófogójából csak az osztrák határszakaszon tudott az ország a nagyvilággal szabadabban kapcsolatot ápolni. Mégis az ellenforradalmi rendszer berendezkedése időszakában a magyar-osztrák viszony is feszült, súlyos problémákkal terhelt volt. Ausztria a Monarchia bukása után nem vált a proletárforradalom színterévé, ellenben a szociáldemokrata párt kormányzó pozícióba került, az ellenforradalom szemszögéből „vörös" Ausztria erős averzióval figyelte a fehérterror tobzódását, és a magyar baloldali emigráció számára nemcsak menedéket adott, hanem működéséhez, lapjainak megjelenéséhez is teret engedett. Ráadásul az antant — annak érdekében, hogy Ausztriában a proletárforradalom irányába való fejlődést elreteszelje, a Renner-kormányt szilárdabb társadalmi bázishoz juttassa — Nyugat-Magyarországot Ausztriának ítélte oda. A nyugati szomszéd ezt természetesen örömmel fogadta, a magyar közvélemény pedig hosszú ideig nem tudta magát túltenni a volt társállam „nemtelen" magatartásán. Jól mutatják ezt a nyugat- magyarországi bandaharcok, a Lajta-bánság históriája. Az olaszok tevékeny segítségével létrejött velencei megállapodás, majd a soproni népszavazás, Sopron és környékének visszakerülése a helyzeten sokat enyhített, és a közeledés irányába hatott, hogy 1922-ben az osztrák szociáldemokraták kiszorultak a hatalomból. A nemzetközi közvélemény nem jelentéktelen részében, s főleg éppen politikaidiplomáciai körökben erősen meggyökerezett az a felfogás, hogy Ausztria életképtelen állam: vagy menthetetlenül összeomlik, vagy elkerülhetetlenül Németországhoz csatlakozik. Az Anschlussnak a húszas években kifejezetten progresszív tartalma volt, 85 Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes (Bonn) Ρ VI 51 (Botschaft Warschau, Politik Ungarn) Band 1, Mackensen 1936. X. 12-i jelentése.
