Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 651 hiszen a korabeli Németország a polgári demokráciát tanulta, a hozzá való csatlakozás az osztrák baloldali erők pozícióit is erősítette volna.8 6 Λ fajvédők is megpecsételtnek látták Ausztria sorsát. 1922. január 26-i helyzetjelentésében Kozma Miklós azt írta, hogy a magyar politikai köröket komolyan foglalkoztatja az osztrák kérdés, a nyugati szomszéd összeomlását elkerülhetetlennek mondják. Kozma hozzáfűzi, hogy ő ezt hamarábbra várta, és az egyetlen mentség az Anschluss.87 Az osztrák összeomlás veszélyével a nagyantant igen hamar szembekerült, Burgenland odaítélését — az említett forradalomellenes szemponton túl — egyfajta szíverősítő injekciónak szánta. A békeszerződésben Ausztriának kötelezettséget kellett vállalnia arra, hogy állami függetlenségéről nem mond le, a nagy német testvérhez nem csatlakozik. Az antant vezető politikai körei azonban nagyon jól tudták, hogy a szerződések könnyen válhatnak papírrongyokká, ezért hatékonyabb megoldásokat igyekeztek találni az oly sok feszültséggel terhes békemű stabilizálására. A térség minden érintett államának megvolt a maga Ausztriával kapcsolatos álláspontja. A csehszlovákok és a jugoszlávok ismét és ismét korábbi korridor-elképzelésük esélyeit latolgatták. A nyugat- magyarországi 1921. évi felkelés lényegében a fajvédők műve volt. A velencei egyezménnyel természetesen korántsem voltak megelégedve, és szervezettségüket megőrizve várták az alkalmat, hogy mikor nyílik lehetőség a nyugat-magyarországi terület visszaszerzésére. Amikor látták, hogy az osztrák belső helyzet tovább romlik, és híre terjedt, hogy az osztrák összeomlást a csehek és a jugoszlávok ki fogják használni az összekötő folyosó elfoglalására, akkor Hír György vezetésével a felkelők ismét megmozdultak. A Bethlen-kormány azonban tisztában volt azzal, hogy az ilyen kalandorakciók csak az ország további elszigetelődéséhez, tekintélyének további süllyedéséhez vezethetnek, ezért erélyes lépéseket tett a második nyugat- magyarországi felkelésre készülők lefegyverzésére. Zömüket valóban lefegyverezték, 38 személy ellenben a lefegyverzés elől behatolt Ausztriába, ahol ezer osztrák vadász a karácsfai ütközetben könnyűszerrel legyőzte őket.8 8 Az antant oly módon igyekezett az Anschlussnak elébe vágni, hogy Ausztriát másfajta nagyobb egység felé próbálta terelni. Atekintetben ellenben, hogy mi is legyen ez a nagyobb egység, már erősen megoszlottak a vélemények. Főleg a franciák ajánlgatták a Duna-konföderációs megoldást, amelyet — mint láttuk — a fajvédő társadalom (egyébként a szélesebb magyar közvélemény jelentős részétől korántsem függetlenül) élesen ellenzett. Ezért nem lehet kizárni azt a feltételezést, hogy a fajvédők közül sokan már csak azért is hirdették oly lelkesen az Anschluss szükségességét, hogy ezzel egy ilyen föderációnak elébe vágjanak.8 9 Az Anschluss szükségességét, 86 A kérdésre ld. általában Ormos Mária: im. és. Kerekes Lajos: Ausztria hatvan éve 1918-1978. Bp. 1984, 87 Κ 429. 1. csomó. 88 Uo. 1922. VI. 26-i helyzetjelentés. 8g Prónay naplója ugyanakkor arra figyelmeztet bennünket, hogy az Anschluss-szal kapcsolatban a fajvédők között nem lényegtelen különbségek lehettek. A Ludendorff-csoport képviselőivel folytatott tárgyalások kapcsán, amely világossá tette, hogy a németek az Anschluss-ra törekszenek, ugyanis a következőket jegyezte fel: A „I.udendorff-féle tervnek lólába ezzel ki is látszott, s miután az Anschlussban láttam a bökkenőt, óvatos lettem ezen elgondolással szemben, mert ha Bauerék egy Habsburg- és nagymonarchia-elle-
