Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
640 Ρ RITZ PÁL hettek mások, mint eszközök a győztesek kezében a súlyos ellentmondásoktól terhes status quo stabilizálására. A helyzetet bonyolította — bizonyos szempontból végletesen kiélezte —, hogy az emigrációba szorult magyar haladó erők (kényszerből is, illúzióból is) kapcsolatba kerültek a kisantant-körökkel, így a konföderációs elképzelések részükről való fenntartása nem volt harmóniában a nemzeti érdekekkel, amely a velük szemben egyébként is gyűlölködő fajvédő köröket még fulminánsabb indulatokra ragadta. A békeszeződések megkötése után azonban a kérdés nem csupán úgy merült fel, hogy legyen-e Duna-konföderáció, vagy sem, hanem hogy egyáltalán milyen nagyobb alakzat létrehozásával lehet a kisállami nyomorúságot megszüntetni. Ezért a két sikertelen királypuccs sem csupán a Habsburg-család és körülötte egy marék arisztokrata hamvába hullt kísérlete volt a hatalom megragadására, hanem az aktív politikusok szélesebb körének törekvése is, amelyet a politikai közvélemény nem jelentéktelen hányada fogadott passzív helyesléssel, reménykedéssel.5 8 A fajvédők azonban túlnyomó többségükben szabadkirály-választó álláspontot képviseltek, és a legitimizmussal nem csupán Habsburg-fóbiájuk miatt álltak szemben, hanem azért is, mert vélelmük szerint — amint azt Zsilinszky Endre közel egy esztendővel később meg is fogalmazta — a restauráció előbb- utóbb „egy szláv hegemóniájú Duna-konföderáció spanyolcsizmájába kényszerítette volna" Magyarországot.5 Egy ilyen veszedelmet kémlelve csodálkozik Zsilinszky azon, hogy „olyan nehezen válik a magyar közvélemény vérévé az a tudat, hogy 1. a kettős monarchiát lehetetlen többé a régi belső erőcsoportosítással föltámasztani, és 2. minden ma és a közeljövőben lehetséges vagy csak elképzelhető dunai konföderáció csupán a mi végleges megnyomorításunk árán, idegen, sőt ellenséges faji és nemzeti érdekeket szolgáló megszervezését hozhatná a Duna völgyének". Közép-Európa megszervezésére Zsilinszky elvileg két lehetőséget lát: az antant vagy a kisantant veszi kézbe az ügyet, gyakorlatilag azonban csak a kisantant számára lát lehetőségeket. Az antant feloszlása nyomán magyar szempontból távoli lehetőségnek mondja, hogy Olaszország akarná a térséget megszervezni, ám „Olaszországnak semmiképpen nem érdeke, és a jövőben sem lehet érdeke, hogy itt egy hatalmas államszövetség alakuljon". Ennek szerinte az az oka, hogy még egy olaszbarát Duna-konföderáció is szembe találná magát az olaszokkal az Adrián. Másfelől azonban Zsilinszky szerint azt is tekintetbe kell venni, hogy „egyszerűen lehetetlen volna a Duna völgyét nagyolasz érdekszférában megszervezni és főleg megtartani". Ennek az az oka — folytatódik a gondolatmenet —, hogy a délszláv és a cseh nemzeti érdek „örök időkre" ellenlábasa az olasznak, Róma pedig nem elég erős arra, hogy azok-Mindez jórészt a szabadkirály-választók és a legitimisták küzdelmében öltött testet, amely az amúgy is súlyosan megosztott magyar társadalmat ebben a metszetben is alaposan differenciálta. Λ királypuccsok különböző megítélése nyomán az ellentétek annyira kiéleződtek, hogy „régi ismerősök, jó barátok, sőt rokonok közt is megszakadt a korábbi jó viszony, sőt, már nem is köszöntötték egymást". Hory: im. 83. 59 Szózat 1922. IX. 3. Az Ébredő Magyarok Egyesületében voltak karlisták, azonban őket a többség kiszorította a mozga lomból. Ld. Zinner Tibor: im. 97., 110-112.
