Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 641 kai szemben megszervezze e térséget.6 0 Ez a kijelentés azért is lényeges, mert azt mutatja, hogy a fajvédők élvonalbeli politikusai ugyan nagy szimpátiával figyelték Mussolini mozgalmát, majd még nagyobb örömmel fogadták hatalomra jutását, társadalomátalakító programjával messzemenően azonosultak, az olasz nagyhatalom lehetőségeit azonban elég józanul mérlegelték. Az olasz aspirációkat zárójelbe téve Zsilinszky fő figyelmét a kisantant törekvéseire fordítja. A kisantanton belül a cseh-szerb szövetséget hangsúlyozza, amely a korridort akarja „valamilyen formában megcsinálni". Az ilymódon megmaradt „kasztrált Ausztriát" a cikkíró szerint BeneSék a számukra kedvező időpontban kapcsolnák be további terveikbe. „Viszont Magyarországnak még hagynának időt: főjön saját nyomorúságának és nyomorékságának levében, míg annyira meg nem puhul, külső nyomás és belső gazdasági és szociális bajok annyira szét nem tagolják, hogy »belenyugodva a változtathatatlanba', el nem fogadja Kismagyarországot végleges sorsául, s össze nem áll cseh-szerb hóhéraival egy új közép-európai egyesülésbe, mely a formáktól eltekintve főleg abban különböznék a régi kettős monarchiától, hogy itt ők volnának az urak, és mi — magyarok, németek — a rabszolgák." Zsilinszky gondolatmenetét innen belpolitikai összefüggéseket érintő területre vezeti, arra utalva meglehetősen nyers fogalmazással, hogy tervében BeneS a magyar baloldali emigrációra, annak hatalomra jutására épít. Ezen a ponton ismét visszakanyarodik az olasz aspirációra, és megismétli azt a felfogását, hogy ez a két erő egyensúlyi helyzetet teremt. Ezért nyugodt ő, mert tudja, hogy a BeneS-féle konföderációs tervekkel szembeni magyar passzív rezisztencia nem áll egyedül: „mellettünk vannak akarva - nem akarva az olaszok, nem érettünk, hanem a maguk érdekében".6 1 Az egész korszak átmeneti jellegéből, megoldatlan problémáinak feszítő erejéből fakadóan a föderációs elképzelések búvópatakként állandóan jelen vannak, ám a felszínre csak időnként bukkannak. így került ismét az érdeklődés előterébe a húszas évek derekán. 1925 elején felröppent a hír, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetője és az Osztrák Állami Jegyintézet között tárgyalások vannak folyamatban közös pénznem bevezetése céljából. A tény közlése egybekapcsolódott a cikkíró véleményének kinyilvánításával, ti. reményének kifejezésével, hogy a megbeszéléseket siker fogja koronázni. Ez indította Gömbös Gyulát arra, hogy hevesen óvjon mindenkit egy ilyen lépéstől, amely az igazából még ki sem vívott függetlenségünket „átmeneti látszatelőnyökért" feláldozná. Számára az Ausztriával való egyesülés végeredményben hasonlóan nem kívánatos, mintha a kisantanttal való egyesülés következne be. „Tagadjuk — írja —, hogy Ausztriával közös volna a sorsunk, de főképpen tagadjuk, hogy jövőnk és gazdasági helyzetünk azonos volna." Mert szerinte Magyarország „minden tekintetben hatékonyabb helyzeti energiával rendelkezik", a közös gazdasági program ellenben Magyarországnak — mint a múltban — kárt okozna. Gömbös tehát a függetlenségi vonal gondolatmenetét eleveníti fel, megtoldva azzal, hogy a jövő ebben az esetben még a múltnál is sötétebb lenne. Az egyesüléstől már csak azért is óv, mert az alkalmat teremtene az antantdiplomácia számára, hogy a csehekkel is össze-60 ., Uo.
