Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 639 lyeneket a hazai kapitalizmus történetében sem korábban, sem későbben nem élvezett.5 4 A függetlenség ilyen társadalmi tartalmától, kötöttségeitől megfosztott értelmezése szorosan összefüggött a nemzeti tulajdonságoknak a történelmi változások fölé merevítésével, tehát egy történetietlen nemzetkarakterológiával. Másképp fogalmazva: a ténylegesen meglévő nemzetkarakterológiai vonások abszolutizálásával. „Irigylem a román nép mentalitását — jegyzi fel 1934-ben naplójában Kozma Miklós, tehát nem kétséges, hogy tényleges felfogását torzításmentesen tárja elénk —, mely a politikában annyira ruganyos, hogy annak az egyénhez, annak karakteréhez és becsületéhez semmi köze. Olyan, mint a természetüknél fogva kokett és vállalkozó szellemű asszonyok, momentán maguk is azt hiszik, amit mondanak."55 A nemzeti függetlenség ilyetén kezelése magától értetődően azt is jelentette, hogy a fajvédőknek nagyon érzékenyen kellett reagálniuk minden olyan jelre, amely az ország szuverenitását veszélyeztetni látszott. Amint azt már más helyütt iparkodtunk bemutatni,5 6 a népszövetségi kölcsön felvételét is ilyen veszedelemnek látták. És ennél is nagyobb fenyegetettségként élték meg a különféle Duna-konföderációs elképzeléseket. A Duna-konföderáció ellen A dunai államok szövetkezésére — hol lazább, hol szorosabb kapcsolódására, tehát konföderációjára, illetve föderációjára — az idők során, főleg a múlt század negyvenes éveitől szinte számtalan elképzelés fogalmazódott meg. Számos közülük igazi papíros-elképzelés volt, jónéhány ellenben — azzal együtt is, hogy nem valósult meg, végső soron irreálisnak bizonyult — komoly visszhangot keltett, ezek a politikai gondolkodás fontos fejezeteivé váltak. így emelkedik ki közülük az az 1862-ből származó elképzelés is, amely Kossuth Lajos nevéhez fűződik, és amely (számos más, ám azóta feledésbe hullt tervezethez hasonlóan) a Duna mentén élő népek megbékélését, a nagyhatalmi aspirációk elerőtlenítését célozta. A Habsburg-hatalommal való kiegyezést választó magyar társadalom a dualista berendezkedést részesítette előnyben ezzel a tervvel. A konföderáció gondolata akkor került igazából ismét előtérbe, amikor az önállósodás útját kereső nemzetiségi mozgalmak a kettős monarchiát már végveszélybe sodorták.5 Jászi Oszkár nemzetiségpolitikai koncepciója, keleti Svájc elképzelése gyűlöletes jelképpé vált a fajvédő társadalom szemében, mert — Jászi törekvéseit alaposan félreismerve — ezekben az elképzelésekben Magyarország érdekeivel ellentétes eszmét láttak. Az első világháború után az ilyen föderációs elképzeléseknek gyökeresen megváltozott a tartalmuk, hiszen objektíve nem le-54 A korszak magyar históriájára ld. összefoglalóan: Magyarország története tíz kötetben. A sorozat főszerkesztője Pach Zsigmond Pál. VIII. kötet (főszerkesztő Ránki György) Bp. 1976., Romsics im., valamint legújabban Magyarország a 20. században. Szerkesztette Balogh Sándor. 2. kiadás Bp. 1986. Κ 429. Adatgyűjtemény 1934. II. 1934. XI. 23-i bejegyzés. 56 Pritz: im. 41-49. 'Minderre ld. részletesebben Merci Gyula: Föderációs tervek Délkelet-Európában és a Habsburgmonarchia 1840-1918. Bp. 1965.
