Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
620 Ρ RITZ PÁL kapott a kormánypolitika intencióinak elfogadására, és így 1923-ban Gömböst nem követte az ellenzékiség útjára. Kapcsolatát azonban megőrizte, és amikor Gömbös csillagzata ismét felívelőben volt, korábbi azonosulása ismét markánsabbá vált. Közismerten Bajcsy-Zsilinszky Endre (akkoron még Zsilinszky Endre) a fajvédő tábor egyik vezető egyénisége. Az ő életútja éppen akkor fordul ellenkező irányba, amikor a csoport vezetője, Gömbös is változtat addigi politikáján. Végül említsük meg a szintén vezető szerepet vivő Eckhardt Tibort, aki valahol az 1926-os választások után hasonlik meg pártvezérével, hogy azután a harmincas évek elején az újjászerveződő Kisgazdapárt élén bukkanjon fel. A közös indulásnak, a nyilván sok szempontból közös világnézetnek a hatása ezekben az években is megmutatkozik, hiszen a kormányelnök Gömbös az ellenzéki Eckhadttal is szövetkezik, hogy megmeneküljön a nagyon is élő bethleni örökség koloncától, és csak akkor kerülnek egymással végletesen és igazából szembe, amikor a nyerésre álló miniszterelnök remélt győzelmét arra is fel akarja használni, hogy az egykor hűtlenné vált és magát alárendelni most sem kész baráttól megszabaduljon. Mindez azonban nem változtat azon az alaphelyzeten, hogy ezek a személyek politikai fordulataikkal együtt is fajvédők voltak és maradtak. Mert fajvédelmen ők egy szélsőségesen nacionalista felfogást értettek, amely nem akart ismerni társadalmi különbségeket, szélsőjobboldal alapállásból tagadták az osztályharc marxista felfogását, a történelmi Magyarország bukását az 1918-19-es forradalmak bűneként rótták fel, a forradalmakhoz vezető útért a korábbi magyar kormányzati rendszer — nyugateurópaitól ugyan sok szempontból elmaradó — liberalizmusát is erősen hibáztatták, következőleg egy antiliberális társadalmi berendezkedést akartak megvalósítani. Élesen antiszemiták voltak, mert úgy látták, hogy a zsidóság nagy társadalmi szerepe káros volt a magyarságra nézve, a zsidóság asszimilálódását élesen ellenezték. Ebből az alapállásból természetesen nagyon könnyen el lehetett jutni egy végletes antiszemitizmusig, és nagyon sokuk számára a fajvédő álláspont ki is merült a zsidóság elleni küzdelemben. Az igényesebben politizáló része számára azonban nem az antiszemitizmuson, hanem a magyarság érdekeinek (vélt) védelmezésén volt a hangsúly. Közismert tény, hogy azon kompromisszumok sorában, amelyeket 1932. évi hatalomrajutása érdekében Gömbös Gyula megkötött, ott szerepelt a zsidókérdésben vallott felfogásának módosítása is.8 Ez azonban aligha jelenti azt, hogy a miniszterelnök már ne lett volna fajvédő politikus. Mint ahogy Bajcsy-Zsilinszky Endre esetében is valami hasonlót láthatunk. A régi baráthoz, Kozma Miklóshoz 1930 novemberében írott levelében azért aggódik, hogy a nemzeti Magyarország alatt inog a talaj, ez az ő fő gondja, mert arra ő „fütyül", hogy a polgári és a keresztény gondolat alatt szintén.9 Mindebből következőleg tehát a téma előadása egy igen széles megközelítést igényel, amelyen belül a Gömbös-csoport mindenkori állapotának természetesen kitüntetetten fontos szerepe van. Az ilyen felfogás mellett szól az is, hogy a Gömbösg Miniszterelnöki bemutatkozásakor a képviselőházban így nyilatkozott: „A zsidóságnak pedig nyíltan és őszintén azt mondom: revideáltam álláspontomat. A zsidóságnak azt a részét, amely sorsközösséget ismer el a nemzettel, éppen úgy testvérnek kívánom tekinteni, mint magyar testvéreimet." Idézi: Kónya Sándor: Gömbös kísérlete totális fasiszta diktatúra megteremtésére. Bp. 1968. 40-41. 9 Országos Levéltár, Kozma Miklós iratai (a továbbiakban: Κ 429) 15. csomó, 6. dosszié.
