Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 621 csoportnak nem volt elsőszámú külpolitikai szaktekintélye, ám még ha ilyet meg is próbálunk közöttük keresni, azt semmiképpen sem lehet Gömbösben megtalálni. A megismert anyagok arra vallanak, hogy Kozma, Zsilinszky és Eckhardt igen gyakran és intenzíven foglalkozott diplomáciai kérdésekkel, szerepük azonban igen különböző volt, és az egyiküket sem avatta kizárólagos külpolitikai tekintéllyé. Valószínűleg Zsilinszky ért el a legnagyobb hatást atekintetben, hogy külpolitikai tárgyú gazdag publicisztikájával a fajvédő társadalmat orientálta, befolyásolta. Kozma Miklós meghatározó szerepet töltött be az MTI kiépítésében, az MTI külföldi tudósítóinak kiválasztásában, majd tevékenységük irányításában. Mivel az MTI tevékenysége és a Külügyminisztérium sajtópolitikája között (a súrlódásokkal együtt is) számos ponton volt kapcsolat, ezért (és más kapcsolatai, lehetőségei révén) Kozmának a hivatalos külpolitikára is megvolt a maga befolyása. Végül Eckhardt ilyen irányú tevékenységét és pozícióit jelzi, hogy a miniszterelnökké dezignált Gömbös komolyan fontolgatta Eckhardt külügyminiszteri kinevezését, később pedig az ország számára olyannyira nehéz helyzetet teremtő 1934. évi marseille-i gyilkosság után Eckhardt tölti be Genfben Magyarország fődelegátusi tisztét, és így komoly szerepet visz a nemzetközi válságból való kilábalásban. A külpolitikai gondolkodás előzményei, általános kerete A fajvédők külpolitikai nézetei szervesen illeszkedtek a korabeli magyar külpolitikai gondolkodásba, és sok szálon kapcsolódtak e külpolitikai gondolkodás előzményeihez. Nagyon sommásan azt mondhatjuk, hogy az első világháború előtt a magyar külpolitikai gondolkodást három eszmei-politikai indíték befolyásolta tartósan, és így annak főbb vonásaiban állandó jelleget adott. Az egyiket az állandó veszélytudat, a pángermán és a pánszláv törekvésektől való félelem alkotta. Már csak az 1849-es emlékek miatt is a két veszedelem közül az orosz veszélyt tartották nagyobbnak, és hogy az eredményesen elhárítható legyen, fokozatosan megbarátkoztak a Németországgal való együttműködés szükségességével, gondolatával.1 Az első világháború, majd annak elvesztése sok szempontból másként vetette fel ezt a veszélykomplexumot, alapjában azonban nem változtatta meg. Az orosz expanziót a nagy októberi szocialista forradalom kioltotta, helyére viszont azonnal egy még nagyobb fenyegetettségi érzés került: a polgári rend elsöprésétől való félelem. Erre a Tanácsköztársaság emléke, annak szovjet kapcsolatai, a KMP létrejöttének körülményei (a párt megszületésénél az orosz forradalom egyik vezetője, Buharin bábáskodott), az illegalitásba szorított KMP tevékenysége, szovjet kapcsolatai bőséges alapot adtak. Furcsa módon e tekintetben a magyar polgári közvéleményben sajátos ambivalencia élt. Mert egyfelől a bolsevik Oroszországot egy fölöttébb ingatag hatalomnak látták, amelynek közeli összeomlásával számoltak. Másfelől viszont úgy kombináltak, hogy a restaurált Oroszország megszületése ismét fel fogja idézni a pánszláv veszedelmet. így, ilyen vagy olyan okból, de mindenképpen érzett a közvélemény egy Keletről fenyegető veszedelmet. 10 Ld. erről részletesebben Diószegi István: A magyar függetlenségi ellenzék és a Monarchia külpolitikája 1900-1914. Századok 1973/1. sz.
