Századok – 1990
Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577
BETHLEN ISTVÁN KÜLPOLITIKÁJA 603 A román-magyar közeledés terve átmenetileg lekerült a napirendről. 1928 második felében és 1929 elején csak az optáns- kérdésben folytatódtak a tárgyalások. 1929 februárjára a magyar fél 130 millió aranykoronára mérsékelte követelését, Ro-108 mánia „utolsó ajánlata" viszont csak 100 millió korona volt. Ebben a helyzetben Bethlen újrakezdte tapogatózását Románia felé. Az optáns-ügy megfeneklése mellett ebben az is motiválta, hogy az addigi román kormányt 1928 végén Iuliu Maniu (Maniu Gyula) kabinetje váltotta fel, aki minisztertársával, Vajda-Voevod-dal együtt Erdélyből származott, és politikai pályafutását az 1918 előtti magyar parlamentben kezdte. Bethlen feltételezte, hogy a bukaresti centralizációs törekvésekkel szemben Erdély regionális érdekeit hangoztató egykori képviselőtársaival talán könnyebben szót ért. Zaleski lengyel külügyminiszterrel történt 1929. május 21-23-i találkozóján ezért ismét közvetítést kért. Kijelentette: amennyiben Románia eltávolodik a kisantanttól, engedékenységet mutat az optáns-kérdésben, és kulturális koncessziókat ad a magyar kisebbségnek, Magyarország kész a területi kérdés kikapcsolásával „komolyan Romániához közeledni".10 9 Üzenetét a nyár folyamán más csatornákon is eljuttatta Bukarestbe.11 0 Reményeiben azonban ismét csalatkoznia kellett. Az új román kormány válasza semmiben sem különbözött elődjéétől. „Mironescu úr — számolt be erről a bukaresti francia követ — a legnagyobb bizalmatlansággal fogadta ezt a javaslatot, és azt mondta: nem hajlandó megengedni, hogy rés keletkezzék a kisantanton belül."11 1 A román-magyar közeledés gondolata 1929 őszére így ismét a megvalósíthatatlan tervek süllyesztőjébe került. Teljesen azonban továbbra sem felejtődött el, és a későbbiekben még többször új életre kelt. 1929 őszére megszakadtak az optáns-kérdéssel kapcsolatos kétoldalú tárgyalások is. Az ügy végül nagyhatalmi döntés formájában intéződött el. 1929 végéig Bethlen kitartott régi álláspontja mellett, azaz elutasította, hogy az optánsokat az 1943 után fizetendő magyar jóvátételből kártalanítsák.11 2 Nem fogadta el Olaszország, Anglia és később Franciaország azon áthidaló javaslatát sem, hogy Magyarország mondjon le teljesen az optánsok kártalanításáról, s ez esetben a nagyhatalmak garantálják, hogy jóvátétel címén 1943 után „semmit", vagy csak „egészen minimális összeget" kell fizetni. A volt lengyelországi német földbirtokosok kárára és a német nemzet javára a Weimari Köztársaság ebbe a kompromisszumba belement. Bethlen azonban képtelennek bizonyult erre a lépésre. Az egyéni érdekeltség ténye, amely ebben akadályozta, természetesen egyre többeknek szúrt szemet. Ez kül- és belpolitikai szempontból egyaránt kínos helyzetbe hozta. 1929 végén ezért ismét komolyabban foglalkozott a lemondás és az átmeneti (az optáns- kérdés elintéződéséig) visszavonulás gondolatával. Mussolini kifejezett kérésére ettől végül elállt, de a kártalanításhoz továbbra is ragaszkodott. Makacsságának, egyéni és osztályérdekei önző védelmezésének az lett a követkeménye, hogy az 1930. áprilisi párizsi konferencián a nagyhatalmak az 1943-tól 1966-ig terjedő időszakra további évi 13,5 millió (össze-108 Nemes: i.m. 263-264. 109 DDI Settima Serie. Vol. VII. 451. sz. irat és IRATOK IV., 279-280. 110 AD Europe Ζ. Hongrie. Vol. 54. 113-116. 111 Uo. Vol. 57. 195. 112 Felsőházi Napló, 1929. dec. 10. (V. köt.) 16.
