Századok – 1990
Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577
604 ROMSICS IGNÁC sen tehát 310,5 millió) jóvátétel fizetésére kötelezték Magyarországot. Kimondták, hogy ebből külön pénzügyi alapot hoznak létre, amelynek túlnyomó részét (240 millió aranykoronát) a magyar — romániai, jugoszláviai és csehszlovákiai — optánsok kártalanítására fordítják. 3 Hazatérve a tárgyalásokról, a hágai és a párizsi döntést Bethlen átlátszó rabulisztikával megpróbálta sikerként beállítani és személyes érdekeltségét az ügyben bagatellizálni: „...a magyar miniszterelnöknek — mondotta — egy ezrelék érdekeltsége van ebben", és „ez az összeg nem olyan, amely 1943 után nem volna elviselhető".11 4 Ez azonban kétségkívül porhintés volt. Az igazság a demokratikus ellenzék, Rassay és a szociáldemokraták oldalán állt, akik teljes joggal mutattak rá, hogy Bethlen a trianoni Magyarország társadalmával fizetteti meg a történelmi Magyarország felosztása során birtokaikat vesztett földbirtokosokat. 1 5 Ennek szomorú elvi jelentőségén mit sem változtat, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer 1931-es összeomlása következtében a nagyhatalmak 1932-ben mindenféle jóvátételi fizetést eltöröltek, s hogy így végül a magyar optánsok kártalanítása is elmaradt. A hágai, illetve párizsi döntéssel megszűnt azoknak a vitakérdéseknek az egyike, amelyek Románia és Magyarország viszonyát évek óta a mélyponton tartották. 1930 tavaszától ezért lassú javulás jelei kezdtek mutatkozni a két ország között. Ez egyelőre csak gazdasági és kereskedelmi téren mutatkozott meg, de Bethlen remélte, hogy hamarosan politikai közeledésre is sor kerülhet. 1930 nyarán, amikor Londonban járt, és Seton-Watson-nal is találkozott, kijelentette: „Magyarország legfőbb érdeke a jó viszony Romániával", és „úgy véli, erre most itt van a pszichológiai pillanat".1 Az enyhülés esélyeit látszott növelni, hogy londoni „száműzetéséből" 1930 júniusában visszatért Bukarestbe Károly herceg, akit rövidesen királlyá koronáztak, s akitől a hírek szerint nem állt távol a közeledés Magyarországhoz. Áprilisban ilyen értelmű üzenetet juttatott el Bethlenhez Maniu román miniszterelnök is.117 A külföldi lapok 1930 nyarán mindezek alapján már ismét egy román-magyar perszonálúnió lehetőségéről kezdtek cikkezni.11 8 Ennek azonban semmiféle konkrét alapja nem volt; ilyen tárgyalások Bethlen 193l-es távozásáig nem kezdődtek. A román-magyar közeledés alternatívájaként, vagy inkább csak a konkrét engedmények megtételétől vonakodó Románia presszionálása céljából 1930 második felében Bethlen ismét megszellőztette a szovjet-magyar viszony normalizálásának lehetőségét. „Külpolitikailag — fejtette ki például 1930 őszén Ankarában — köztünk és a szovjetek között semmi ellentét nincsen, és eltekintve a szovjet kormányzati szisztéma különleges természetétől, külpolitikailag akár szövetségesek is lehetnénk."11 9 A közvélemény szondázása céljából ezzel kapcsolatban november végén a 113 IRATOK IV. 344. és Nemes: i.m. 266-277. 114 BETHLEN II., 249-251. és 254-275. 115 Népszava, 1930. ápr. 13. Hága-Párizs-Róma. 116 Hugh and Cristopher Seton-Watson: The Making of a New Europe. London, 1981. 423. Vo. René Le Go: Les rélations Hungaro-roumains. Temps, 1930. júl. 5. 117 IRATOK IV., 386. 118 Deutsche Allgemeine Zeitung, 1930. jűn. 18. Graf Bethlen über Ungarns Aussenpolitik. 119 IRATOK IV. 440.
