Századok – 1990
Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577
586 ROMSICS IGNÁC igényeit Franciaország elfogadta tárgyalási alapként. 1921-22-ben, az egyértelműen kisantant-orientációs külpolitika kialakulása után azonban csakis kategorikus elutasítás lehetett a válasz. A magyaroknak — tartalmazta az üggyel kapcsolatos külügyminisztériumi feljegyzés — értésükre kell adni, hogy a kísérőlevélre hivatkozva ne reménykedjenek határmódosításban; korrekciókra kizárólag Magyarország és szomszédai közötti békés megegyezés formájában kerülhet sor.3 6 A másik próbálkozás egyedül Bánffyhoz köthető, aki 1922 őszén Genfben a marienbádi megbeszélésekhez hasonló, de előzetes felhatalmazás nélküli tárgyalásba bocsátkozott Nincic jugoszláv külügyminiszterrel a jugoszláv-magyar határ módosításáról. Megállapodtak, hogy a Jugoszláviához került, de vendek és magyarok lakta Muraköz és Dél-Vas-megye esetében népszavazással, a baranyai és bácskai határszakaszon pedig terület- és lakosságcserével lehetne egy etnikailag igazságosabb határvonal elérésére törekedni. Bánffy — bár bizonyos nehézségekkel magyar részről is számolt — biztosra vette, hogy Bethlen „...a megegyezést nemcsak helyben hagyja, hanem kitűnőnek is fogja tartani". Mielőtt azonban Bethlen állást foglalhatott volna, PaSic jugoszláv miniszterelnök kategorikusan abrogálta az előzetes szóbeli megállapodást, és külügyminiszterét minden további tárgyalástól eltiltotta.3 7 Az 1919-20-as román-magyar és az 1921-es csehszlovák-magyar tárgyalások eredménytelenségéhez hasonlóan a fenti próbálkozás kudarca is azt bizonyítja, hogy a magyar demokratikus ellenzék és emigráció képviselői által hangoztatott és kétségkívül kívánatos békés megegyezés elmaradása távolról sem csak a „reakciós" magyar vezetőkön, hanem legalább ilyen mértékben az utódállamok „demokratikus" politikusain is múlott. A fenti két kísérlet az utolsó volt azoknak a háború utáni próbálkozásoknak a sorában, amelyek rendjén a győztes nagyhatalmakra támaszkodva, vagy a szomszédos államok egyikével megegyezve a magyar diplomácia kísérletet tett egy etnikai elvű teljes vagy részleges határmódosításra. 1922-23 folyamán a határmegállapító bizottságok méterről méterre pontosan kijelölték a békeszerződésben rögzített új országhatárokat. A nemzetközi erőviszonyok alapos megváltozása nélkül ezek módosításában a továbbiakban nem lehetett bízni. „Hivatalos" külpolitikájának célkitűzései között a határmódosítást ezért 1922-től Bethlen nem is szerepeltette. Helyette egyre inkább a kisebbségvédelemre, a jóvátételi kötelezettségek eltörlésére vagy enyhítésére, illetve az általános lefegyverzés támogatására helyezte a hangsúlyt.3 8 A hivatalosnak számító megbékélési külpolitika alternatívájaként ugyanakkor továbbra is számolt a status quo ellenes fegyveres összefogás lehetőségével. 1921-hez és 1922 első feléhez képest 1922 és 1923 fordulójára ennek esélyei ismét megnövekedtek. 1922 novemberében Németországban megbukott a baloldali Wirth-kormány, s az örökébe lépő jobboldai Cuno-kabinet passzív ellenállást hirdetett a Ruhr vidéket megszálló franciákkal szemben. Kisázsiában Kemál Atatürk csapatai októberre döntő 36 AD Europe Ζ. Hongrie. Vol. 49. 169-184. 37 RG Bánffy Miklós Hagyatéka. Huszonöt év. Gépirat. 161-163. és BETHLEN I., 352. 38 BETHLEN I., 236. és Ádám Magda: A kisantant. Bp., 1981. 92-93. és 118. 39 Magyarság, 1923. jan. 10. A miniszterelnök a külpolitika helyzetéről.
