Századok – 1990

Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577

BETHLEN ISTVÁN KÜLPOLITIKÁJA 583 eszközzel fellép a felkelők ellen", kompromisszum hiányában azonban „képtelen lesz megbirkózni velük".2

5 A velencei konferencián Olaszország határozott nyomására Bethlen várakozásának megfelelő eredmény született. Ausztria hozzájárult, hogy Sopron és nyolc Sopron környéki falu hovatartozásáról népszavazás döntsön. Ennek fejében Magyarország kötelezte magát a szabadcsapatok leszerelésére és a terület nagyobb részének átadására. Ez utóbbival kapcsolatban azonban nem várt nehézségek merültek fel. A velencei tárgyalásokat megelőzően ugyanis a felkelők jelentős része kilépett eszközszerepéből; önállósította magát, és Prónay Pál vezetésével deklarálta az egész terület függetlenségét (Lajtabánság). Velencéből hazatérve Bethlen levélben közölte a különítményes vezérrel, hogy „Több gyümölcs, amit leszakíthatnának, nincs; aki azt hiszi, hogy további ellenállással még többet lehetne elérni, az merőben téved". Bethlen érvelését Prónay nem fogadta el, s közel két hétig egyszerűen fittyet hányt a miniszterelnök utasításaira. Csak október 31-én, Horthy fenyegetésére hátrált meg, aki ultima ratioként a hadsereg bevetését is kilátásba helyezte ellene.26 A velencei döntés — még ha ezt a különítményesek és a kormány jobboldali ellenzéke vereségként is próbálta beállítani — Bethlen első politikai sikere volt.Az eredmény elsősorban annak volt köszönhető, hogy a nagyhatalmak véleménye ebben a kérdésben megoszlott, s hogy — két vesztes államról lévén szó — hajlottak az engedékenységre. Fontos szerepet játszott azonban az is, hogy a magyar kormány és személy szerint Bethlen ezt a kedvező helyzetet felismerte, és ügyes taktikával kihasználta. Az együttműködés az irredenta szervezetekkel kétségkívül kockázatos ügy volt, ám enélkül, pusztán diplomáciai eszközökkel aligha lehetett volna eredményt elérni. A velencei tárgyalásokat Bethlen felhasználta arra is, hogy az angol, francia és német külpolitikai elképzelések iránti tájékozódás után az olasz diplomácia vezetőivel is konzultációkat folytasson. Olaszország magyar szimpátiái az olasz-jugoszláv határviták 1920. októberi lezárulása (rapallói szerződés) után ugyan érezhetően mérséklődtek, ám teljesen továbbra sem szűntek meg. Nyitott kérdés volt, hogy Róma kizárólag a kisantantra alapozza-e Duna medencei politikáját, vagy mellette Magyarországgal is számol, s ha igen, milyen mértékben? Toretta külügyminiszterrel folytatott megbeszélése alapján Bethlen optimistán ítélte meg Olaszország jövő külpolitikáját, és hazatérte után kijelentette: „idővel a most megkezdett tárgyalások fonalán eljuthatunk odáig, hogy Olaszország és Magyarország között egy szorosabb baráti viszonynak vethetjük meg az alapját".27 A nyugat-magyarországi ügy lezárulását IV. Károly második visszatérési kísérlete zavarta meg. Az antant diplomáciai és a kisantant diplomáciai és katonai lépéseinek ismeretében, amelyek a kormány Károly mellé állása esetén valóban fegyveres konflkiktusra, és nagy valószínűséggel az ország egyes részeinek újabb megszállására vezethettek volna, Bethlen — Horthyval és a nyugat-európai követekkel az olda-25

PRO FO 371/5762. C 18862/477/3. 26

IRATOK II., 206-208. és G. Soós: i.m. 164. 27

OL Κ 27. Minisztertanácsi jkv. 1921. okt. 16.