Századok – 1990
Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577
582 ROMSICS IGNÁC A békeszerződés érvénybelépését követően a Nagykövetek Konferenciája értesítette a magyar kormányt, hogy — miután nem sikerült kompromisszumos megállapodást kötnie — az egész területet adja át Ausztriának. A nagyhatalmak mindössze annyi engedményt tettek, hogy az átadás határidejét két nappal későbbi dátumra tették annál, amelyen Jugoszláviának kellett az 1918 végétől megszállva tartott baranyai háromszöget kiüríteni. Ez az engedmény, amely elsősorban Franciaországnak volt köszönhető, Bethlen manőverezési lehetőségeit jelentősen javította.2 0 A nagyhatalmak döntésének ismeretében az osztrák parlament külügyi bizottsága augusztus 13-án végérvényesen elutasította a háromnegyed-egynegyed-es megosztozási tervet. A nyugat- magyarországi fegyveres ellenállás előkészületei ezt követően felgyorsultak. Az akció irányítására ún. honvédelmi bizottmány alakult, amelynek elnöke báró Perényi Zsigmond, Bethlen volt teréziánumi iskolatársa és a Magyar Nemzeti Szövetség elnöke lett. A bizottmány tagjai, például Gömbös Gyula és az erdélyi propagandáért felelős Urmánczy Nándor ugyancsak a különböző irredenta szervezetek vezetői közül kerültek ki. Ettől kezdve az események Bethlen április 28-i előterjesztésének második számú variánsa szerint alakultak.2 Augusztus 27-én a magyar kormány átadta Ausztriának a kérdéses terület nagyobb részét. 28-án azonban — hivatkozva arra, hogy Jugoszlávia sem fejezte még be a kiürítést — felfüggesztette a csapatok kivonását. Ezzel egyidőben a kiürített zónában fegyveres összetűzések kezdődtek az osztrák rendőrség és az irreguláris magyar szabadcsapatok között. Az angol és francia követ érdeklődésére Bethlen szenvtelen arccal közölte: őszintén sajnálja a történteket, és mindent megtesz a szabadcsapatok leszerelése érdekében.2 2 A nagyhatalmak különbözőféleképpen reagáltak az eseményekre. Anglia továbbra is az egész terület átadását szorgalmazta. Franciaország „habozott", és az angol javaslatot csak „félszívvel" támogatta. Olaszország kétszínű volt. Londonban a teljes kiürítés álláspontját képviselte, Bécsben és Budapesten viszont kompromiszszumra bíztatott, és már szeptember elején felajánlotta a közvetítői szolgálatait. Az eltérő felfogások eredője végül az olasz békéltetési javaslat elfogadása lett.2 3 Az október 11-13-i velencei konferenciára Bethlen azzal a megalapozott reménnyel utazott el, hogy a terület közel negyedrészét, azaz Sopront és környékét sikerül megtartani. Az elutazása előtti minisztertanácson kijelentette, hogy megállapodás esetén a „bandákat" le kell szerelni, és el kell távolítani a térségből. Ha viszont nem sikerül megegyezni, akkor az addigi területátadás is „formális" marad. Ebben az esetben — mondotta — „az önálló Burgerland kikiáltása az odavaló lakosság és a felkelők dolga".24 Álláspontjáról — indirekt módon — az érdekelt hatalmakat is tájékoztatta. Üzenete azt is tartalmazta, hogy a magyar kormány megegyezés esetén „minden elképzelhető 20 PRO FO 371/5799. C 17624/477/3. 21 OL Κ 27. Minisztertanácsi jkv. 1921. aug. 28. és G. Soós: i.m. 140-141. 22 PRO FO 371/5799. C 17624/477/3. és Archives de la Guerre (Paris) (továbbiakban: AG). 6N173. Hongrie. Telegrammes: Hamelin 1921. szept. 6-i távirata. 23 PRO FO 371/5760-5763. és uo. 371/5799. 24 OL Κ 27. Minisztertanácsi jkv. 1921. okt. 7. és G. Soós: i.m. 146., 158-159.
