Századok – 1990
Tanulmányok - Engel Pál: A 14. századi magyar pénztörténet néhány kérdése I/25
50 ENGEL PÁL Közvetlenül Károly halála előtt, 1342-ben új, meglepő jelenséggel találkozunk: az addig egységes forintárfolyam hosszú időre kettéválik. A piaci árfolyam mellett megjelenik egy nála jóval magasabb kincstári árfolyam. Feltehető, hogy a jelenség összefüggött az 1330-as évek átmeneti aranyválságával. Mint Hóman kimutatta, 1337—39 táján külföldön helyenként hirtelen l:20-ra, sőt efölé ugrott fel az aranyérték az ezüsthöz képest.8 9 Magyarországon a krízis csak átfutott, talán a viszonylagos aranybőség miatt, de a forint ára, mint a tizedszedők elszámolásuk igazolására előadják, „valamikor" (valószínűleg 1337-ben) rövid időre itt is 20,21, sőt állítólag 24 garasra szökött.9 0 Talán ez indította arra a kincstárt, hogy a forintot a piaci kurzushoz képest erőteljesen felértékelje. Az intézkedésről az 1342. évi kamaraszerződésböl szerzünk tudomást. Ebben az aranyforint kamarai átváltási árát — amely az akkori 15,5 garasos forintárfolyammal számolva kb. 71 dénár lett volna9 1 — hallatlanul magasan, 90 dénárban szabta meg, ami 135 dénáros, azaz közel 20 cseh garasos piaci árfolyamnak felelt meg,9 2 tehát nagyjából azonos volt az 1337 körüli aranyválság idején kialakult aranyárral. A reform célját és gazdasági hatását egyelőre csak találgatni tudjuk. Elsősorban feltehetően arra irányult, hogy növelje a kincstár aranykészleteit. A rendkívül kedvező árfolyammal bizonyára arra próbálták csábítani a nagy összegű kamarahaszna-fizetőket, leginkább a városokat és a nagybirtokosokat, hogy az adójukat inkább aranyban, mint ezüstben róják le. Mivel a hivatalos ár (19,68 garas) 27%-kal magasabb volt a piaci árnál (15,5 garas), aki hajlandó volt az adóját aranyban fizetni, ennyit nyert rajta. Nem ok nélkül írta tehát elő a szerződés a kamaraispánnak, hogy emberei a forintot „árnövelés és vonakodás nélkül" mindenütt kötelesek a megszabott új áron „elfogadni és átváltani".9 3 A következményekből ítélve az aranyfelértékelő politika bevált. 1343-ra már olyan mennyiségű aranyat sikerült felhalmozni, hogy Erzsébet anyakirályné 27 000 márka (6630 kg) színezüstön kívül 17 000 márka (4174 kg) színaranyat (purissimi auri) és egy fél társzekér (garleta) forintot vihetett magával nápolyi útjára, fia pedig még utánaküldött további 4000 aranymárkát (982 kg).9 4 Az a tény, hogy ez az irdatlan kincs végül is kárba veszett, nem Károly pénzpolitikája fölött mond ítéletet. 89 Hóman: KR. 131. 90 [1339 k.J: sciendum, quod aliquando 20, aliquando 21 et 22 et 24 grossi currebant pro uno floreno, prout toti regno constat, et sic computati sunt floreni predicti pro 20 grossis (Vat. 1/1. 405). A szöveg egyértelmű és Hómannak hozzá fűzött magyarázata (KR. 131, 1. jegyzet) nyilvánvalóan téves. A forint ideiglenes garasárai nem hozhatók összefüggésbe a huzamosan használt különböző garasmárkákkal; Szűcs i. ni. 592 skk. is különválasztja a két problémát. 91 1342-ben 480 dénár ért egy budai márkát, azaz 70 cseh garast (Id. alább, a Királyi dénárok c. fejezetben), ebből 15,5 garas= 106,29 dénár, s ennek kétharmada — az átváltási ár - 70,86 dénár. 92 3/2x90=135. Ha 480 dénár=70 cseh garas, akkor 135 dénár= 135x70/480= 19,6875 garas. 93 Florenus seu aureus denarius camere pro 90 denariis integris camere nostre absque augmentatione et refutatione ubique acceptetur et canibiatur (DRH. 108). A cambiatur szóból kitűnik, hogy a kamara átváltási árfolyamát szabályozták így. Hóman feltevése, hogy 90 dénár lett volna a forint forgalmi értéke, abszurd. Pontosan tudjuk, hogy a forint piaci ára ebben az évben 15,5 garas volt, ami kb. 106 dénárnak felel meg. 94 Jollannes Je Thurocz: Chronica Hungarorum. I. Textus, ed. Ε. Galántai et J. Kristó. Bp. 1985. 162—163. Vö. Ε. Mályusz: Der ungarische Goldgulden in Mitteleuropa zu Beginn des 15. Jahrhunderts. Études historiques hongroises 1985. Bp. 1985. 22—23.
