Századok – 1990

Történeti irodalom - Lunacsarszkij Anatolij: Emlékképek (Ism.: Jemnitz János) III–IV/545

546 TÖRTÉNETI IRODALOM „munkastílusáról" — jelesen arról, hogy ezeknek az írásoknak legnagyobb része emlékezetből született, valósággal két beszéd között, sebtében diktálta le titkárainak, ami egyfelől ugyan magyarázza lendületüket, de azt is, hogy egyik sem forrásfeltáró, a teljességre igényt tartó írás. Donáth Péter az eredeti szovjet kiadványokon túl is sok saját jegyzetével segíti elő az olvasó tájékozódását eseményekre, pártokra, lapokra és személyiségekre vonatkozóan. S persze a jegyzeteket olvasva senki sem feledkezhet el arról, hogy napjaink gyorsan változó világában Donáth Péter az 1988-ban megjelent írásához nyilván nem véletlenül tette oda az előszó keltének dátumát: 1987. Az értő olvasónak ezt aligha kell tovább magyarázni. Mindezek után néhány problémát kívánok jelezni, miután történetírásunk fejlődésében oly sokszor lehetett tapasztalni, hogy az éppen megjelenő új azonnal csak a legfelsőbbfokú jelzőket kapja. S itt az éppen a „legújabb szelek" elismerő értékeléseivel együtt a magam részéről persze örömmel olvastam azokat a sorokat, amelyekben Lunacsarszkij Trockij, illetve Kamenyev politikusi értékeit és személyes vonásait villantotta fel, de nem tekintem lényegtelenebbnek, ahogyan az „előző nagy nemzedék" tagjairól, ahogyan „első tanítómesteréről", Akszelrodról ír, aki történetírásunkban a nagy elfelejtettek közé tartozik. De ha sok minden így helyére is került, e korai Lunacsarszkij-értékelésekben nemcsak olyan kisebb jelentőségű pontatlanságok mutatkoznak, amelyeket Donáth Péter előszavában és jegyzeteiben jelzett (s amelyek a szerző már említeti munkastílusából következtek). Mutatóban néhány példa: amikor Lunacsarszkij a II. Internacionálé stuttgarti kongresszusáról ír, s a szakszervezeti kérdést említi, mint annak központi problémáját, ezt nagyfokú szubjektivizmussal teszi. Ráadásul a kérdés végeredményben a nemzetközi összefüggések nélkül érthetetlen is marad (ezúttal a megértést Donáth sem segíti elő). Lunacsarszkij ezúttal teljességgel orosz területen marad — s az idevágó még inkább érdemi megjegyzésem: e kor orosz szakszervezeti mozgalmára a legellentmondásosabbak és legtöredékesebbek az ismereteink. Ez a téma azonban túl fontos ahhoz, hogy ebbe bele lehetne törődni — e hiány pótlása azonban csak komoly erőfeszítések eredménye lehet. De lényegi különbségeket és problémákat látok a személyi portrék területén is, amelyek a kötetnek alighanem legfőbb erősségét képezik. Mert míg a Trockij-kép kiegyensúlyozott, elismeréseivel és kritikai észrevételeivel együtt, a nálunk alig ismert Olminszkijt szintén jól varázsolja elénk, érdekes, noha aránytalanul rövid a Kamenyev-portré, amelyben Lunacsarszkij egy szót sem szól Kamenyev írásairól. Külön megemlítendő az a mélyen átérzett portré, amit a hozzá emberileg is közelálló Bogdanovról festett — de érdekes és egyben jócskán elhibázott az, amit Martovról készített, s ez már nem véletlen. A tényszerűségnél maradva, Donáth Péter többször is felhívja az olvasó figyelmét a ténybeli ellentmondásokra, amelyek óvatosságra intenek. Részemről értékelésbeli ellentmondásokat is látok aszerint, hogy mikor és kinél nyúlt éppen egy témához. Ez jelentkezhet már 1914 előtt, de még inkább 1914 ulán. így az, hogy kik a következetes internacionalisták, kik a középutasok, ki mikor szakít, ez minden esetben tényleges pontosítást igényel. Mindenesetre pl. az Urickijról szóló írásban Lunacsarszkij egyaránt téved, amikor azt írja, hogy Csicserin „hamar megértene", hogy szakítani kell a honvédő mensevikekkel, vagy hogy Trockij már 1915-ben szakított volna a Martov-irányzattal. De másfajta problémákkal is találkozhatunk e kötet lapjain. így megint csak az 1907. évi stuttgarti kongresszus kapcsán Lunacsarszkij megállapítja, hogy a baloldaliak „élén" De Brouckére... igen baloldali és nagyon szimpatikusán gondolkodó szocialista volt, később jócskán eltévelyedett". A mondat jellegzetes — és a homály nem került tisztázásra. Minden bizonnyal a világháborús éveire történik utalás! Egészen másképpen problematikus a Martovról szóló írás — ami kevéssé meglepő. Hiszen a kérdéses cikk megírásának időpontjában Martov — mai terminológiával élve — „szocialista alternatív párt" szellemi vezére, s Lunacsarszkijnak itt közölt írása már csak ezért is