Századok – 1990

Történeti irodalom - Lunacsarszkij Anatolij: Emlékképek (Ism.: Jemnitz János) III–IV/545

547 TÖRTÉNETI IRODALOM figyelmei érdemel, de azért is, mert ez az írás sem az asztalitoknak íródott. S Lunacsarszkij valóban sok mindenért elismerően írt Martovról, méghozzá nemcsak arra a korszakra szűkítve az elismerést, amelybe a későbbi, általunk megszokottan ismert „hivatalos értékelések" beszorították. Lunacsarszkij valóban egész embert állít elénk, nagyon elismerően szól széles látóköréről, s ilyen vonatkozásban Martov fölötte áll az ehelyütt nagyon előkelő posztra állított Trockijnál is (a kötet egyik erénye különben éppen az, hogy a szereplőket egymáshoz is viszonyítja, és így a mozgalom is sokkal életszerűbb lesz). Ezután azonban olyan sorok következnek, hogy Martov „nem volt képes nagy gondolatokat szülni", és hogy „Kautskyval sem lehet egy sorba állítani" — s ez már nagyfokú leegyszerűsítés. Ide jegyzet kívánkozott volna — már csak azért is, mert köztudott, hogy O. Bauerre is éppen Martov hatott —, s ezek az értékelések szélesen terjedtek Oroszország határain túl is. (S hogy a Martov-problémától búcsúzzunk: Donáth nagyon alapos jegyzetben is könnyíti az olvasó dolgát, amikor egész kis életrajzot ír Martovról. Csakhogy ebből néhány nagyon lényeges forrás kimarad. Mindenekelőtt azokra az 1920-as években Berlinben megjelent levelezéskötetekre gondolok, amelyek pl. Martov és Akszelrod levelezését tartalmazták, másfelől Martov számos brosúrájára való hivatkozás, s végül a modern történetírásban az általa jelzett német forráskiadvány mellett, úgy tudom, ez ideig egyetlen komoly értékű életrajz jelent meg róla: az ausztrál Getzleré.) Annyi azonban bizonyos, hogy a Martov-örökséget sokan az egyik legelgondolkodtatpbb jelenségnek tekintik. Ezt a kihívást egykor Lunacsarszkij is átérezte. S az 1919-es írásában ezért írt így: „S a jövő. Minek találgassunk. Ha a kommunista rendszer győz és megerősödik, lehet, hogy Martov a jobboldali lojális ellenzék szerepét vállalja, s ezáltal az új világ egyik alkotó elméjévé válik." Ε sorokhoz nem kell — úgy vélem — semmit hozzáfűzni, kár, hogy a jóslatnak ez a variációja nem vált be. A másik variáció Lunacsarszkijnál is ugyanaz a híres Kunfi-féle 1918-as megjegyzés: ha az ellenforradalom győz, ,-valamennyien együtt lógunk". Bár Lunacsarszkij megemlít még egy narmadik lehetőséget is: „reménytelenül tévelyeg majd a forradalom hátsó udvarában". Ezt a harmadik variánst érdemes lenne összevetni a valósággal, amely ezúttal is összetettebb volt a jóslatnál. Az idézett sorok is bizonyítják, Lunacsarszkijra nem jellemző a leegyszerűsítés. Mégis „becsúsznak" olyan sorok, amikor a mensevik mozgalmat eleve mintegy azonosítja az opportunizmussal, avagy „kispolgári" jelenségként jeleníti meg egy-két odavetett mondatban. A kitűnő Trockij-életrajzban tér ki a Nase Szlovo csoportra, és saját, akkor új baloldali egységet követelő politikai platformjára. Itt, ebben az ugyancsak 1919-es írásban írja le, hogy „A bolsevikokkal nem volt semmilyen nézeteltérésünk. Legalábbis lényegében nem. A mensevikekkel már rosszabb volt a helyzet." — Ez megint csak aligha véletlen elírás. Akár Lenin írásaiból, akár Trockij Nase Szlovoban megjelent egykori cikkeiből, könnyen bizonyítható az ellenkezője. (A figyelmeztető jegyzet azonban ehelyütt hiányzik.) Hasonló tévedéseket, csúszásokat még nem egyet lehet találni a kötetben, s mindez ténylegesen indokolttá teszi, hogy az olvasó megfelelő kritikával kezelje még Lunacsarszkij sorait is. S pontosan ezen a nyomon haladva, még néhány megjegyzés Donáth Péter jegyzeteihez. Újra hangsúlyozom, hogy hasonló kötetekhez képest Donáth összehasonlíthatatlanul alaposabb, széleskörűen tájékoztató és nagy anyaggyűjtésre (részben feltáratlan, külföldi archivális forrásokra) építő jegyzeteket adott az érdeklődő kezébe. Mindennek ellenére ezekbe a jegyzetekbe is becsúsztak pontatlanságok, s olykor ezeknél is érezhető a visszafogottság (még 1987-ben is!). Ez megmutatkozik például annál az Akszelroddal kapcsolatos jegyzetnél, akit Lunacsarszkij kiemel, s Donáth is bizonyára becsben tart, mégis a jegyzetben úgy szerepel, hogy „mensevik likvidátor". Kimarad az 1914 utáni fontos szerep — és következik, hogy az októberi fordulat ellenfele. Ez így nagyon kevés ebben az esetben. Dan úgy kerül elő, mint honvédő, ami így pontatlan, s hiányzik, hogy száműzik 1915-ben, s ha már egyszer tovább