Századok – 1990
Történeti irodalom - Molnár Miklós: De Béla Kun á János Kádár. Soixante-dix ans de communisme hongrois (Ism.: Lackó Miklós) III–IV/542
542 TÖRTÉNETI IRODALOM Togliatti-jelentést kritikusan kezeli, de néhány vonatkozásban ez nem elég mély. Méltán bírálja a „trockizmus" megítélését, avagy a kommunista párt túlhangsúlyozott bírálatát — de az SZMI kritikájában is az „1939-es" pszichózis befolyásolta a Togliatti-jelentés hangnemét. Anélkül, hogy az SZMI-t fel kívánnánk menteni tényleges mulasztásainak terhe alól, a valóság ebben az esetben is jóval összetettebb volt, mint ahogyan azt Togliatti ekkor „leírta". Megemlítjük még, hogy az igazán kitűnő irodalmi mellékletben éppen a magyar olvasónak H. Thomas, avagy P. Vilar munkáját nem spanyolból, hanem az angol, illetőleg francia eredetiből kellett volna megjelölni. Jemnitz János MIKLÓS MOLNÁR DE BÉLA KUN À JÁNOS KÁDÁR. SOIXANTE-DIX ANS DE COMMUNISME HONGROIS. (1987, Presse de la Fondation nationale des Sciences Politiques) KUN BÉLÁTÓL KÁDÁR JÁNOSIG. A MAGYAR KOMMUNIZMUS HATVAN ÉVE A hazai „baloldali" szociáldemokrata irányzat egyik volt vezető képviselője mondotta egy vitaülésen, mely a magyarországi szociáldemokrata párt történetével foglalkozott: való igaz, nagyon nehéz megírni a magyar szociáldemokrácia történetét, de van egy még sokkal nehezebb feladat, a magyar kommunista mozgalom történetének feltárása. Azóta folytonosan tapasztaljuk, hogy ez a megállapítás milyen találó volt. A kommunista párt történetéről szóló összefoglaló könyvekre eddig, szinte kivétel nélkül az apológia, a történelmi események egy részének elhallgatása, mások felnagyítása — a tudományos objektivitás hiánya volt a jellemző. Nem lehet tehát véletlennek tekinteni, hogy egy nem Magyarországon, hanem Svájcban élő történész vállalkozott egy tárgyilagosságra törekvő, tömör, közel 70 év történetét átfogó párttörténet megírására. A szerző, ahogy bevezetőjében kifejti, minden vonatkozásban a tárgyilagosságot, a tények hamisítatlan feltárását tartotta feladatának. Ε tárgyilagossághoz tartozik, hogy nemcsak kritizál, hanem annak megértésére is törekszik, hogy mi volt a kommunista mozgalom korabeli vonzereje, hogyan vált e mozgalom pártja nemcsak a diktatórikus hatalom-koncentráció, de a „mártírok és üldözöttek" pártjává is. Ε kettősséget a párt kiemelkedő személyiségeinél is kimutatja: a nagy intellektuel, Lukács György, a nagy „vizionárius", Nagy Imre, a „pragmatikus" Kádár János portréjában A könyv jelentőségét abban jelölhetjük meg, hogy széles forrásanyagra épülő, minden lényeges ismeretet magában foglaló, kendőzetlen történetét nyújtja a magyar kommunista mozgalom történetének. Nemcsak a hazai és külföldi korszerű feldolgozásokra, hanem gazdag levéltári iratokra is támaszkodik, bőven merít a személyes visszaemlékezések, az „oral history" anyagaiból, s a magyar köztörténet feldolgozásaiból. A szerző persze jól és részletesen ismeri nemcsak a magyar, hanem az európai baloldali mozgalmak történetét, teljesen tudatában van a kommunista mozgalmak és a Komintern elválaszthatatlan kapcsolatának. A főbb történeti kérdések tárgyalásánál (példa erre a szovjet-német szerződés és hatásának elemzése) a problémák szinte teljes historiográfiáját is bemutatja.
