Századok – 1990

Történeti irodalom - Problemü vnutrii vnesnepoliticseszkoj isztorii Rumünii novogo i novejsego vremeni (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/534

TÖRTÉNETI IRODALOM 537 metországgal nem sikerült eierni, viszont a szerződés lehetővé tette a roman belügyekbe való beavatkozást. Végül is a román parlament nem ratifikálta, így nem vált tartós tényezővé. I. M. Lapina „Bukovina kérdése az orosz-román diplomáciai kapcsolatokban (1914-1916)" feltárja a Bukovina (és Erdély) megszerzése ügyében folytatott tárgyalásokat, kimutatja ezek nyilvánvaló összefüggését a mindenkori hadihelyzettel, Bukovina orosz birtoklásával vagy elvesztésével. Az orosz kormányzat már 1914 szeptemberében felajánlotta Romániának Dél-Bukovina és Erdély megszállását a román hadbalépés fejében, de a kormány ekkor elutasította, bár a tárgyalások folytatódtak. Október l-jén szerződésben Bukovina kérdésében az etnikai határt fogadták el elvben. Oroszország az egész Bánátot sem volt hajlandó Romániának ígérni, tekintettel az ottani szerb lakosságra. Az orosz kormányzatban az a benyomás támadt, hogy Románia áldozatok nélkül kívánja a területek megszerzését. Amikor az orosz csapatok újra elfoglalták Bukovinát, a hadvezetőség stratégiai szempontból az egész terület bekebelezését kívánta, de ezt a külügyminisztérium elvetette. Az angolok és a franciák mielőbbi megegyezést sürgettek, újabb és újabb határmegvonást javaslatok vetődtek fel, az etnikai elv rovására. A romló hadihelyzetre való tekintettel az orosz kormány végül minden ro-I mán követelést elfogadott, I. Bratianu miniszterelnök mégis habozott, és csak az 1916 augusztusi Bruszilov-féle támadás hatására írta alá augusztus 17-én a már májusban kész szerződést. Ez azonban Románia 1918 májusában megkötött különbékéje miatt elvesztette nemzetközi érvényét. Ja. M. Kopanszkij és I. E. Levit „A szovjet békeajánlat és Románia (1919 vége, 1920 eleje)" az 1919-es decemberi, a szomszéd államokhoz intézett szovjet békeajánlat sorsát mutatja be román vonatkozásban.Besszarábiában a forradalmi hangulatú lakosság a szovjet államhoz való csatlakozást kívánta, csak a maroknyi uralkodó oszály természetesen nem. Ekkor már A. Vaida-Voevod a miniszterelnök, aki éppen Párizsban tárgyal, és eléri az Antant beleegyezését Besszarábia birtokbavételéhez, amikor 1920. február 24-én újabb szovjet békeajánlat érkezik. Az angol kormányzat javasolta a béketárgyalásokat, a francia ellenezte, ami csak egyik megnyilvánulása volt az ekkor már elmélyülő angol-francia ellentétnek. Vaida a nehéz helyzetben elfogadta a szovjet javaslatot, Csicserin külügyi népbiztos Harkovot javasolta a tárgyalások színhelyéül, Románia Varsót, ami a szovjet állam számára elfogadhatatlan volt. A román haladó közvélemény lelkesen támogatta a béketárgyalások gondolatát, felháborodott a besszarábiai román atrocitásokon. Vaida a tárgyalások felvételét az Antanttól tette függővé, kettős játékba kezdeti, N. Iorga, ekkor a képviselőház elnöke az Antanttól függetlenül javasolta a tárgyalásokat. A dolog úgy oldódott meg, hogy Vaida március 13-án kénytelen volt lemondani, az új Averescu-kormány pedig Bratianu liberálisainak a nyomására végleg megszakította a tárgyalásokat. A tartalmi ismertetéshez alig van mit hozzáfűzni. Hogy a külpolitikai vonatkozásokban, akár a címben is megemlítve, akár nem, érdemben az orosz-román és a szovjet-román viszonyról van szó, az természetes szovjet szerzők esetében, hiszen ilyen jellegű forrásanyaghoz juthatnak hozzá (kivéve az utolsó tanulmányt, amely nem hivatkozik levéltári anyagra). A témák hagyományosak, a megközelítés is, az első két tanulmány kivételével, hagyományos. Sok új részletet tudunk meg, a jegyzetapparátus kifogástalan. De egy 1988 májusában a nyomdába adott könyvtől már nemcsak hagyományos témákat és hagyományos megközelítést igényelnénk. Niederhauser Emil