Századok – 1990
Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487
FIGYELŐ 513 paraszti rétegek életszínvonalának némi emelkedésével járt, legalábbis addig, amíg az elrabolt termények, állatok, használati tárgyak, bútorok stb. kitartottak. Mint mindebből kitetszik, meglehetősen nagy átrétegződésre került sor, s a társadalom nem kis részének életszínvonala, körülményei javultak, míg másokat érdekeltté tettek a rendszer kiépítésében. Ezek a rétegek nyújtották a tömegbázist a sztálini politika számára. Kérdés az, hogy mekkora rétegekről volt szó, s meddig tartott helyzetük javulásának folyamata. Úgy tűnik, hogy az 1950-es évek végéig mindenképpen javultak ezeknek a rétegeknek a körülményei, ha pedig a háborút, annak az élet anyagi körülményeit befolyásoló hatásait is figyelembe vesszük, úgy tulajdonképpen ezek a rétegek húsz év alatt életszínvonaluk gyors ütemű javulását kétszer élték át, az iparosítás időszakában és a második világháború után. Sokban megérthetővé teszi ez számunkra azt, hogy a tömegek miért fogadták el a rendszert olyannak, amilyen volt, illetve, hogy miért hittek a szocializmus gazdasági eredményeinek gyors sikereiben, s éppen azokban a szakaszokban, amikor pedig a felhalmozás talán a legerőltetettebb ütemben folyt. 8. Hasonló átrétegződés! figyelhetünk meg a párt vezető gárdájában, általában a felső- és középvezetés soraiban, ha nem is azonos mértékben, s nem is ugyanazon folyamat keretei között. Az nyilvánvaló, hogy a sztálini korszak három évtizede alatt természetes rotáció következtében is sor került bizonyos arányú kádercserére. A középvezetők szintjén azonban más is történt. A gazdasági és társadalmi átalakulások következtében robbanásszerűen megnőtt a középvezetők száma (a hadseregtől, a belső karhatalomtól kezdve egészen a gyárigazgatók és kolhozelnökök, a párttitkárok tömegéig), s ez a rendkívül gyors növekedés a társadalmi felemelkedés lehetőségét biztosította egy széles társadalmi réteg számára, gyakorlatilag a származástól függetlenül. Ebben a rétegben is történtek mozgások, változások, felemelkedések és bukások, tulajdonképpen nyitottnak tekinthető ez a réteg lefelé is, felfelé is, vagyis ide beemelkedni is lehetett, s innen bejutni a felső vezetők soraiba is. Maga az egész réteg annyiban rendkívül fontos, hogy igazából ez volt Sztálin személyi diktatúrájának tömegbázisa. Kiválasztásukban, ha nem is közvetlenül, de közvetett, áttételes módon jelen volt, ha nem is Sztálin személye, de apparátusa mindenképpen már egészen a korai időszaktól kezdve, s ez sem lebecsülendő szempont. Részben más kérdést vet fel a legfelsőbb vezetés korántsem kis lélekszámú csoportja. Ide természetesen nem csupán a politikai iroda, a központi bizottság s a kormányzat néhány olyan személyiségét számítom, akik általában az érdeklődés előterében vannak az utolsó évtizedek kutatásaiban, hanem a teljes párt- és állami hierarchiát. Itt is lélekszámban folyamatosan növekvő rétegről kell beszélni. Ugyanakkor körükben figyelhető meg az a sajátos mozgás, ami arra utal, hogy egyfajta rendszeres cserefolyamat, helyváltoztatási mechanizmus érvényesült. Vagyis nem csupán a csoport számszerű növekedéséből, az apparátus átszervezéseiből adódó mozgásról van szó, hanem egy sajátos kormányzati mechanizmusról. Ennek a kormányzati mechanizmusnak nyilvánvaló okát Sztálin helyzetismeretében és józan belátásában kell keresni. Teljesen egyértelműen a legfelsőbb vezetés elhatározásáról, döntéséről volt itt ugyanis szó, hiszen a Sztálin halála után bekövetkezett események, azok a negatív hatások, amelyek azóta e téren a szovjet
